2018. május 9. szerda

máj. 9
1:36
Aggasztó Donald Trump döntése (ProfitLine)
Sajnálatosnak és aggodalmat keltőnek nevezte kedd este Londonban kiadott közös közleményében a brit miniszterelnök, a francia államfő és a német kancellár, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok kilépését az iráni nukleáris fejlesztési programról 2015-ben kötött többhatalmi megállapodásból.
máj. 9
3:06
Dagad a botrány: pénzt ajánlott a szexért a pedofil budapesti tanár a focistáknak (Blikk)
– Gyomorforgató... Újabb tanúk meghallgatásával és megdöbbentő részletekkel folytatódott a tárgyalása annak a negyvenegy esztendős tanárnak, aki a vád szerint az egyik fővárosi gimnáziumban és a Honvéd utánpótlását adó Magyar Futballakadémián a növendékei közül többeket szexuálisan zaklatott.
máj. 9
3:18
Megérkezett az első fotó: ő a Fertő-tóban talált magyar prostituált gyilkosa (Blikk)
Rust – Az életével fizetett egy magyar prostituált azért, hogy a szemébe nevetett Alfréd U.-nak, akit az utóbbi napokban csak bécsi kannibálként emleget a világsajtó.
máj. 9
3:24
Bene László-ügy: minden, amit tudni lehet az ország legkegyetlenebb gyilkosáról (Blikk)
Szeged – Az ország talán legkönyörtelenebb gyilkosának számít, mégis minden esélye megvan arra Bene Lászlónak (66), hogy több évtizedes rabság után hamarosan újra belekóstoljon a szabad életbe.
máj. 9
3:30
Szavazzon: Ön szerint veszélyt jelent a társadalomra Bene László? (Blikk)
Az ország talán legkönyörtelenebb gyilkosának számít, mégis minden esélye megvan arra Bene Lászlónak (66), hogy több évtizedes rabság után hamarosan újra belekóstoljon a szabad életbe. Ön szerint veszélyt jelent a társadalomra Bene László?
máj. 9
3:36
Rettegnek a tiszacsegei lakosok: nem foglalta le a rendőrség a fegyverrel támadó polgármester puskáit (Blikk)
Félti a családját Szilágyi János, aki állítása szerint tavaly nyáron végignézte, amint a tiszacsegei polgármester fegyverrel kergette a rokonát, Lakatos Ferencet.
máj. 9
3:36
Így alakul az ipari termelés - egy ábrán (ProfitLine)
termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
máj. 9
3:51
Kórházba került az Omega gitárosa (Blikk)
– Szívritmuszavar miatt került kórházba az Omega együttes gitárosa!
máj. 9
4:06
Az idősek közül egyre többen interneteznek (ProfitLine)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint az elmúlt évben jelentősen nőtt az internetezők aránya az idősek körében, a generációk közötti digitális szakadék nem mélyül tovább - mondta a hivatal főigazgatója kedden Siófokon, a Media Hungary 2018 konferencia megnyitóján.
máj. 9
4:09
Így gyászolja fiatalon elhunyt lányát Várkonyi András (Blikk)
Várkonyi Andrásra (68) kegyetlen feladatot rótt a sors: el kell temetnie egyetlen lányát, Várkonyi Andreát (†39).
máj. 9
4:21
Több száz elektromos kamiont rendelt a világ legnagyobb sörcége (NRGreport)
Soha nem rendeltek még annyi elektromos kamiont a világon, mint amennyiről most kötöttek szerződést.
máj. 9
4:24
Kiadták a riasztást: összecsapnak az elemek, itt vigyázz ma a viharral (Háziállat)
Baljós előrejelzés érkezett a következő napokra: heves zivatarokkal jön az erős szél.
máj. 9
4:25
Gázzal fűt? Ez a hír Önt is érdekelni fogja! (NRGreport)
Közvetve javítja a magyar gázellátás biztonságát is, és mérsékli az orosz függőséget az a szlovák-lengyel gázvezeték, amelynek lefektetéséről megállapodtak a felek. Lassan kiépül az EU észak-déli gázfolyosója.
máj. 9
4:29
EIF–UniCredit megállapodás az innovatív kelet-közép-európai kkv-k támogatására (NRGreport)
Az Európai Befektetési Alap (EIF) és az UniCredit bankcsoport megállapodást írt alá az InnovFin elnevezésű, kkv-k támogatására létrehozott uniós garanciakeret bővítéséről, amely félmilliárd euró értékű finanszírozási hozzáférést biztosít innovatív kis- és közepes vállalkozásoknak, valamint kisméretű, közepes tőkeerejű vállalkozásoknak nyolc kelet-k
máj. 9
4:36
209,4 milliárd forint az államháztartás áprilisi hiánya (ProfitLine)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya áprilisban 209,4 milliárd forint, az év első négy hónapjában 1081,4 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 1119,5 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 7,0 milliárd forint hiánnyal zártak, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 45,1 milliárd forintos többletet mu
máj. 9
5:06
Az amerikai külügyminiszter a fogva tartott amerikaiakról tárgyal Phenjanban (Infostart)
A Politico című lap szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Észak-Koreában fogva tartott három amerikai szabadon bocsátásáról tárgyal Phenjanban.
máj. 9
5:06
Megállapodást kötött a Mol és az MKFE (ProfitLine)
A magyar közúti fuvarozók versenyképességének további erősítésére stratégiai megállapodást kötött a Mol Magyarország és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kedden Budapesten.
máj. 9
5:09
Megdöbbentő fotó készült Demcsák Zsuzsáról (Blikk)
Nem lehet nem odanézni.
máj. 9
5:09
Soha nem gondolnád, melyik a világ legforgalmasabb légi útvonala (Player)
Annyit segítünk, hogy 2017-ben átlagosan nyolc percenként indult egy repülő a szigetre.
máj. 9
5:15
Jóval károsabb a turizmus a klímára nézve, mint eddig gondoltuk (NRGreport)
A világturizmus az eddig hittnél jobban károsítja a klímát, az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 8 százalékáért felel egy jelentés szerint - írja az MTI.
máj. 9
5:17
Online is igényelhető a nulla százalékos lakossági energiahatékonysági hitel (NRGreport)
Május 7-től online is beadhatják hitelkérelmüket a nulla százalékos kamat mellett elérhető Lakossági Energiahatékonysági Hitel iránt érdeklődő ügyfelek. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) weboldaláról elérhető online alkalmazás segítségével otthonról, kényelmesen és gyorsan nyújtható be a hiteligénylés, a dokumentáció kitöltésében pedig számos magyará
máj. 9
5:18
„Elnézést kérek, az életemből biztosan nem fog hiányozni Németh Szilárd” (ATV)
Az a stílus, ami eddig a honvédelmi bizottságban működött, nem tette szebbé és jobbá a világomat - mondta Vadai Ágnes az ATV Egyenes beszédben.
máj. 9
5:19
Vége lesz a hangtalan suhanásnak az utakon (NRGreport)
A jövőben csak külső hangszóróval lehet forgalomba hozni az elektromos autókat - írja a hvg.hu a The Guardian nyomán.
máj. 9
5:27
Konvergenciaprogram - kockázatokkal (Kripto Akadémia)
A dokumentum derűlátó jövőképet vázol fel, ám a szakemberek figyelmeztettek.
máj. 9
5:29
Energetikai fejetlenség (Kripto Akadémia)
Még tovább osztódnak a hazai energetikával kapcsolatos jövőbeni döntések centrumai.
máj. 9
5:33
Élő adásban vallotta be: Ezért a nőért van oda Barabás Évi (Blikk)
„Nem gondoltam, hogy negyvenen túl rajongani fogok valakiért!˝
máj. 9
5:36
Palvin Barbara mindenkit lekörözött - így instázik a magyar (Infostart)
Az Instagramot használók háromnegyede naponta ránéz a hírfolyamára, de egyre ritkábban töltünk fel tartalmat, és jobban meggondoljuk, publikussá tesszük-e profilunkat. Az aktuális magyar Instagram-használati trendeket egy online felmérés alapján immár harmadik alkalommal összesítették.
máj. 9
5:36
Nőtt a német külkereskedelmi többlet (ProfitLine)
A piaci várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt márciusban a német külkereskedelmi aktívum, annak ellenére, hogy az export bővülése elmaradt a várttól.
máj. 9
5:36
Százezreket kaszálnak fiatal magyarok: pedig ki sem mozdulnak otthonról (Pénzcentrum)
Ahogy az egészen világon, úgy Magyarországon is egyre nagyobb teret hódít magának az e-sport, azaz a versenyszerűen űzött videojátékozás. Ez pedig az jelenti, hogy egyre több profi csapat és olyan játékos jelenik meg a legnépszerűbb...
máj. 9
5:42
Putyin korbácsos kozák verőemberei biztosítják majd a rendet a focivébén (444.hu)
A volt titkosügynök által irányított, kozák kucsmás, bőrkorbácsos félkatonai fanatikusok a hétvégén Putyin-ellenes tüntetők összeverésével edzettek a vébére.
máj. 9
5:42
Ha szeretsz magasan ülni – SsangYong Rexton teszt (Autónavigátor)
Egy csipet Amerika Dél-Koreából. A SsangYong Rexton tekintélyt parancsoló méreteivel kilóg az utcaképből, akárcsak egy nagy amerikai SUV vagy pickup.
máj. 9
5:48
A Richter vezetője szerint egy önálló tárca áttörést hozna az egészségügyben (Menedzsment Fórum)
Kásler Miklós talán szót tud érteni az orvosi elittel.
máj. 9
5:48
Záporok zavarhatják meg a napsütést (Háziállat)
Több helyen valószínű csapadék, de a nyárias meleg kitart.
máj. 9
6:00
Egy hónap után újra Anikónál van Aurelio (Blikk)
Négy éve nyerte meg a Való Világ 6-ot, és azóta is remekül profitál a népszerűségéből. Ám eközben a magánélete koránt sem volt egy sikertörténet...
máj. 9
6:00
Rúgd és fuss! (Kripto Akadémia)
Neil Warnock edzői pályafutás során nyolcadszor jutott magasabb osztályba.
máj. 9
6:02
Innen már nem hibázna az Újpest (Kripto Akadémia)
Novothny Soma: nem fogunk belenyugodni abba, hogy nálunk van az előny.
máj. 9
6:04
Gomeznek ugrott a világbajnokság (Kripto Akadémia)
A labdarúgót márciusban elszenvedett bokasérülése miatt meg kellett műteni.
máj. 9
6:06
Egészségügy: 10 százalékkal javul a fővárosi kapacitás (Infostart)
Még ebben a hónapban nyilvánosságra hozzák a három nagy budapesti centrumkórház tervpályázati kiírását, a nyár végére várják a pályamunkákat. A hetekben pedig nagyszabású informatikai és orvostechnikai csere kezdődik a fővárosi és Pest megyei kórházakban, szakrendelőkben. Az Egészséges Budapest Program ütemtervéről Cserháti Péter, a programért fele
máj. 9
6:06
Edzésbe állt a Millennium Masters (Kripto Akadémia)
"Ilyenkor annyit nevetünk és bohóckodunk, mint amennyit talán egész hónapban nem.”
máj. 9
6:06
Tizenhét emlékérmét az MNB (ProfitLine)
Jövőre tíz témában, négy korábbi sorozatot folytatva, valamint két új sorozatot indítva összesen tizenhét emlékérmét tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
máj. 9
6:06
A történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák (ATV)
A történelem írásbelikkel folytatódnak ma az érettségi vizsgák a középiskolákban.
máj. 9
6:08
Jobban van Sir Alex Ferguson (Kripto Akadémia)
A sikeredzője három nappal műtéte után már felült az ágyában, és beszélt a családtagjaihoz.
máj. 9
6:12
Igaz ez? 25 éve nem volt ennyire alacsony a németországi bűnözés (Privátbankár)
Németországban közzétették a tavalyi bűnözési statisztikákat. A számok azt mutatják, hogy 25 éve nem volt ilyen alacsony a bűncselekmények száma, a sajtó viszont rámutat az adatszolgáltatás súlyos hibáira, és reformokat sürget. Seehofer nemsokára bejelenti, hogyan is fognak kinézni a menekültek fogadóközpontjai.
máj. 9
6:30
Unalmas dolog szépnek lenni: valósággal szenvedett az őt csodálóktól Michelle Pfeffer (Blikk)
Az új évezredben az Anyád lehetnék című filmmel tért vissza Michelle Pfeiffer. Mellette még két sikermozit forgatott: a retro-hullámot meglovagló Hajlakkot, amely John Waters klasszikus filmjének új feldolgozása, valamint a Csillagpor című fantáziafilmet. Ennek érdekessége, hogy a legszebb színésznő a legcsúnyább figurát, a gonosz boszorkány játszo
máj. 9
6:30
Nyugellátások cseréje: lehetséges-e? (Adózóna)
A szolgálati járandóság hátránya (vitathatatlan előnyei mellett), hogy a mindenkori személyi jövedelemadó mértékének megfelelő összeggel csökkentve folyósítják. Ezért sokakban felmerül a gondolat, hogy e járandóságot korhatár előtti ellásra cseréljék.
máj. 9
6:30
A fogva tartott amerikaiakról fog tárgyalni az amerikai külügyminiszter Phenjanban (ATV)
A Politico című lap szerint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Észak-Koreában fogva tartott három amerikai szabadon bocsátásáról tárgyal Phenjanban.
máj. 9
6:33
Áder hallgat (Alternatív Energia)
Az országgyűlési választásról csak az nem szólalt meg, akinek eleve hivatali, erkölcsi kötelessége, hogy felhívja a figyelmet a jelentőségére.
máj. 9
6:33
Szabadulhat Magyarország egyik legkegyetlenebb gyilkosa (Hírklikk)
Napokon belül szabadulhat a börtönből Magyarország egyik legkegyetlenebb gyilkosa.
máj. 9
6:35
Felhatalmazás (Alternatív Energia)
Gulyás Gergely az Orbán-kormány új minisztere azt nyilatkozta a tüntetésekről, hogy jó lenne, ha végre tudomásul vennék, a Fidesz nyerte meg a választást.
máj. 9
6:36
Megállt a kgfb-díjak emelkedése (Infostart)
Az idei év első negyedévében a személyautókra kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja 37 800 forint volt a Netrisk.hu adatai szerint, szemben a tavalyi hasonló időszakban mért 34 200 forinttal, a díjszint január közepe óta érdemben nem változott - közölte a portál.

Keresés