Az "önző, rövidlátó, bezárkózó" kereskedelempolitika feladását követelte Hszi Csin-ping kínai elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) 18. csúcstalálkozóján Csingtaóban vasárnap.
Nem azt kell mondani nekik, hogy vezetőnek lenni hiba, olyannyira, hogy ilyen gyereket egy katolikus iskolába fel sem veszünk. Minél több ilyen gyereket a katolikus iskolákba!
Donald Trump amerikai elnök visszavonta a G7-csúcs résztvevőinek közös zárónyilatkozatának támogatását, amit Justin Trudeau kanadai kormányfő "hamis állításaival" indokolt.
Egyre jobban felértékelődnek az egészségbiztosítások, a munkáltatók a súlyosbodó munkaerőhiány miatt ösztönző eszközként alkalmazzák ezt a juttatást - derül ki az Union Biztosító egyik legutóbbi felméréséből.
Minden gondosan előkészített földi lakoma tulajdonképpen e végtelenül nagy ünnepnek az előképe. A legnagyobb ünnepi lakomára pedig mindannyian meghívást kaptunk.
A jobbátlövő Nagy László szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azt a játékot kapta Szlovénia csapatától, amire készült a szombat esti győztes világbajnoki selejtező előtt.
A volt szövetségi kapitány a Groupama Arénában tekintette meg az Ausztrália elleni vereséget, és ha már ott volt, a közmédiának elemezte a magyar foci helyzetét.
A magyar online kiskereskedelem nettó forgalma tavaly 545 milliárd forint volt, ezzel először szárnyalta túl az 500 milliárd forintos lélektani határt.
Az utóbbi hetekben látott forintgyengülés és hozamemelkedés nehéz helyzet elé állíthatja a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) - hangzott el az Amundi Alapkezelő pénteki sajtóbeszélgetésén. A cég befektetési igazgatója szerint öt év után...
Kihúzták az Ötöslottó 23. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 24. heti sorsoláson 215 millió forintos főnyereményért izgulhatnak majd...
Napi három riasztást kap, s közel hétezer eltűnt személy felkutatásában segédkezett az elmúlt négy évben Nagy László. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi főként a személykeresések háttérmunkájából és az adatgyűjtésből veszi ki a részét, de rendszerint a terepen is szükség van rá. Mindezt fizetség nélkül, önszántából. – Este tizenegy óra. Fáradtan
Évente több ezer birtokvédelmi eljárás indul országszerte. A szomszédjogok megsértése többnyire zajjal, fénnyel, piszokkal történik. Az ilyen ügyeket egyszerűsítené változtatási javaslataival a Kúria.
A járőrök 9:30-kor tartóztatták fel a határsértőket Ásotthalom külterületén. A magukat albán állampolgárnak valló férfiak a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. (police.hu)
A magyar versenyzők három aranyérmet egy ezüstöt és egy bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.
Szombaton tartották New Yorkban az Amerikai Magyar Iskolák Találkozóját, amely az Egyesült Államokban működő, hétvégi magyar iskolák éves összejövetele. A találkozón Kumin Ferenc New York-i főkonzul elmondta: az amerikai magyar élet felívelőben van.
"Véget kell vetnünk a hidegháborús gondolkodásmódnak, a tömbösített összeütközéseknek", mondta Hszi Csin-ping a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján.
A jobbátlövő Nagy László szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azt a játékot kapta Szlovénia csapatától, amire készült a szombat esti győztes világbajnoki selejtező előtt.
Mindig öröm, ha összejön a család, de a nap legmelegebb óráiban a tűzhely mellett állni kevésbé kellemes. Ha ezt az ételsort veszi alapul, és a süti helyett a jégkrémet választja, alig kell bekapcsolnia a sütőt – a kenyeret érdemes megsütni előző este, mikor lehűl az idő.