Évente több ezer birtokvédelmi eljárás indul országszerte. A szomszédjogok megsértése többnyire zajjal, fénnyel, piszokkal történik. Az ilyen ügyeket egyszerűsítené változtatási javaslataival a Kúria.
A járőrök 9:30-kor tartóztatták fel a határsértőket Ásotthalom külterületén. A magukat albán állampolgárnak valló férfiak a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. (police.hu)
A magyar versenyzők három aranyérmet egy ezüstöt és egy bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.
Szombaton tartották New Yorkban az Amerikai Magyar Iskolák Találkozóját, amely az Egyesült Államokban működő, hétvégi magyar iskolák éves összejövetele. A találkozón Kumin Ferenc New York-i főkonzul elmondta: az amerikai magyar élet felívelőben van.
"Véget kell vetnünk a hidegháborús gondolkodásmódnak, a tömbösített összeütközéseknek", mondta Hszi Csin-ping a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján.
A jobbátlövő Nagy László szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azt a játékot kapta Szlovénia csapatától, amire készült a szombat esti győztes világbajnoki selejtező előtt.
Mindig öröm, ha összejön a család, de a nap legmelegebb óráiban a tűzhely mellett állni kevésbé kellemes. Ha ezt az ételsort veszi alapul, és a süti helyett a jégkrémet választja, alig kell bekapcsolnia a sütőt – a kenyeret érdemes megsütni előző este, mikor lehűl az idő.
Vlagyimir Putyin orosz államfő vasárnap jelezte: kész találkozni Donald Trump amerikai elnökkel, ugyanakkor bírálta, hogy az Egyesült Államok felmondta az Iránnal 2015-ben kötött nukleáris megállapodást.
Vasárnap Svájc teljesen átírhatja a pénzteremtés szabályait, hogy megakadályozza a 2008-hoz hasonló pénzügyi válságokat. A forradalmi törekvés az egész monetáris politikát átalakítaná.
A svájciak arról szavaznak, hogy megvonják a bankok pénztermelési jogát. Svájc mindegyik vezető pártja ellenzi a javaslatot, ahogy a cégek és a bankok is. Az online szerencsejáték szigorításáról is dönthetnek.
Jégkrémhiányra kell számítani egész Európában a felmelegedés hatására megugró kereslet és a munkaerőhiány miatt – közölte az InfoRádióval a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára.
Több jogszabály, köztük a társasházi törvény módosítását is indokoltnak tartja a birtokperek országos vizsgálata nyomán a Kúria - mondta Orosz Árpád, a Kúria tanácselnöke, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője a vizsgálat eredményeit összegző háttérbeszélgetésen
Donald Trump amerikai elnök visszavonta a G7-csúcs résztvevőinek közös zárónyilatkozatának támogatását, amit Justin Trudeau kanadai kormányfő „hamis állításaival” indokolt.
Több jogszabály, köztük a társasházi törvény módosítását is indokoltnak tartja a birtokperek országos vizsgálata nyomán a Kúria - mondta Orosz Árpád, a Kúria tanácselnöke, a joggyakorlat-elemző csoport vezetője a vizsgálat eredményeit összegző háttérbeszélgetésen.
A jobbátlövő Nagy László szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azt a játékot kapta Szlovénia csapatától, amire készült a szombat esti győztes világbajnoki selejtező előtt.
Dárdai Pál, a labdarúgó válogatott korábbi szövetségi kapitánya is kilátogatott szombaton a Groupama Arénába, az Ausztrália elleni barátságos mérkőzésre (1-2), és ha már ott volt, az M4 Sportnak nyilatkozva gyorsan adott egy átfogó képet a magyar labdarúgás helyzetéről.
A magyar versenyzők három aranyérmet és egy-egy ezüstöt, valamint bronzot szereztek vasárnap délelőtt a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntőiben.
Tommy Robinson, a szélsőjobboldali Angol Védelmi Liga (EDL) nevű, iszlámellenes mozgalom bebörtönzött volt vezetőjének szabadon engedéséért tüntettek Londonban szombaton: a tüntetésen a muszlim holland Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders is részt vett – a tüntetők eltorlaszolták a Trafalgar Square-hez közel egy utcát, illetve elfoglaltak egy emeletes turistabuszt, amelynek tetejéről brit és…
Kevés makrogazdasági adat jelenik meg a jövő héten, egyebek közt az áprilisi ipari termelés második becslését, valamint építőipari és turisztikai statisztikákat publikál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Óriási szakadék tátong az X és Y generáció között, lesújtó véleménnyel vannak a 35 év felettiek az Y-generációról: a jellemzésükre használt jelzők 88 százaléka negatív. Pedig egy friss felmérés szerint nem érdemes alábecsülni...
Az oroszországi labdarúgó-vb június 14-i rajtja előtt az El Gol Digital oldal csokorba szedte, kik voltak a sportág történetének legdurvább játékosai. Andoni Goikoetxea A Bilbaói Mészáros 1983. szeptember 24-én Diego Maradonának csaknem eltörte a bokáját, az azt követő verekedésben mellkason rúgta. A baszk focista később széttrancsírozta a német
A rosacea tünetei a napsugarak hatására rendszerint rosszabbodnak, így ebben az időszakban még nagyobb gondot kell fordítani a panaszok kezelésére. A napfény és a meleg a betegség kialakulásában esetleg szerepet játszó bőratkák elszaporodásának is kedvez, így panaszok esetén mikroszkópos vizsgálat is indokolt lehet.
„Újabb menekülthullám érkezhet a balkáni útvonalon” – erre figyelmeztetett az Európai Bizottság. Azt egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy mennyien indulnak ismét útnak, de szakértők szerint a 2015-ös válság csak a jéghegy csúcsa volt.
Az elmúlt évtizedben hiába folytatódott az Amerikai Egyesült Államok gyors eladósodása, a GDP-növekedés ütemét nem sikerült a válság előtti szintekre felpörgetni, ez pedig azt eredményezte, hogy egy egységnyi többletadósságból egyre kevesebb értéket sikerül előállítani, ami hosszú távon aggasztó jelenség - figyelmeztet a Moody's hitelminősítő elemz
Öngyilkos lett egy rab a szombathelyi börtönben vasárnap, a jogerős büntetését töltő férfi a zárkájában felakasztotta magát - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője.