Zalacsány, Orosháza – Belehúztak az NB I-es focisták... Az előző idény vége és az alapozás kezdete között szűk három hét áll csupán rendelkezésükre, hogy elintézzenek olyan ügyeket, amelyekre menet közben nem volt idő.
Afrikai elefántborjú (Loxodonta africana) született szombaton a Nyíregyházi Állatparkban. A feltehetően nőstény ivarú utódot természetes úton, komplikációmentesen hozta világra az anyja.
Csalás miatt vádat emeltek pénteken a kaliforniai Szilícium-völgy egyik korábbi sztárcége, a Theranos volt elnök-vezérigazgatója, Elizabeth Holmes és volt operatív igazgatója, Ramesh Balwani ellen.
Túlságosan túlterheltek, ezért szülnek átlagosan csak egy, maximum két gyereket a magyar nők – derült ki Tóth I. János, a Szegedi Tudományegyetem habilitált docensének előadásából a Család, érték, nevelés című konferencián.
Jorge Sampaoli, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a szombati mérkőzésükön nem mindig járatták elég gyorsan a labdát, többek között ezért nem tudták kiharcolni a győzelmet, miközben Heimir Hallgrímsson, az izlandiak edzője a szervezettséget emelte ki a moszkvai világbajnoki összecsapást követő sajtótájékoztatón.
Hosszú Katinka győzött, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet szerzett 400 méter vegyesen a Mare Nostrum úszóverseny-sorozat záróállomásának első, szombati napján Monacóban.
Jelentős részben a belpolitikai nyomástól függ, hogy Franciaország hajlandó lesz-e befogadni újabb menekültszállító hajókat - mondta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában
A dán válogatott 1-0-ra legyőzte Peru csapatát szombaton a C csoport első fordulójának szaranszki mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon
Teljesen kiégett szombatra a Glasgow School of Art (GSA), a skóciai nagyváros világhírű, egyetemi szintű képzést nyújtó művészeti iskolája, amelyben négy évvel ezelőtt is tűzvész pusztított.
Nyolc ember, köztük néhány mexikói focidrukker is megsérült szombaton Moszkva központjában, miután egy taxis felhajtott a járdára a Gosztyinij Dvor nevű áruház közelében
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután az Országházban fogadta Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét, akinek személyesen is gratulált választási győzelméhez - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár
Húsz halálos áldozatot követelő robbanás történt tálib lázadók és afgán katonák egy közös ünnepségén szombaton a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban, ahol az egymással háborúban álló felek képviselői kivételesen együtt töltötték az íd al-fitr ünnepét – jelentették hírügynökségek
Sem a Közétkeztetési Szakácsversenyt szervező szakmai szervezettel, sem a menzákat ellenőrző NÉBIH-hel nem vette fel a kapcsolatot a szakácsképzést ígérő CÖF.
A következő európai uniós csúcstalálkozón meg kell jelennie azoknak a változásoknak, amelyek Európa számos országát már elérték, a kontinensre veszélyt hozó migrációs politikának pedig véget kell vetni - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában
Nem vonta meg a bizalmat Alekszisz Ciprasz görög kormányfőtől az athéni törvényhozás a politikus ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról szombat este tartott szavazáson
A horvát válogatott egy öngóllal és egy tizenegyesből szerzett találattal 2-0-ra legyőzte Nigériát a D csoport első fordulójának kalinyingrádi mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.
A horvát válogatott 2-0-ra legyőzte Nigériát szombaton a D csoport első fordulójának kalinyingrádi mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon
Korszerű, sokoldalú sportközpontot adtak át Dunaharasztiban. A létesítmény ünnepélyes szombati átadásán Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte: az új sportlétesítmény "kínálatával, kényelmével és modern technikai megoldásaival" jelentősen hozzájárul a település közösségi értékeinek gyarapításához
Szarvas, a történelmi Magyarország közepe, a fantasztikus együttlét az önkormányzat és az alkotók, a művészek között és a közönség - ez indokolja a Szarvasi Vízi Színház sikerét - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára pénteken Szarvason, a Vízi Színház idei, immár nyolcadik évadjának megnyitóján.
Ma van az '56-os mártírok újratemetésének az évfordulója:1989 júniusában hat koporsót ravataloztak fel a Hősök terén, amelyek közül a hatodik, üres koporsó a forradalom és szabadságharc minden hősi halottját jelképezte