Michael Jackson életéről szóló zenés darab érkezik a New York-i Broadwayre, ami várhatóan 2020-ban debütálhat majd a színpadon. Az egyelőre cím nélküli musicalt a kétszeres Pulitzer-díjas amerikai drámaíró, Lynn Nottage írja a 2009-ben elhunyt Jackson dalainak felhasználásával, míg a Tony-díjas Christopher Wheeldon rendezője és koreográfusa lesz a
Az amerikai csomagszállítókat is fenyegeti a nemzetközi kereskedelmi háború, de ennek hatásait nem dramatizálják, sőt a FedExnél bizakodva tekintenek a jövőbe.
A miniszterelnöki iroda az elképzelések szerint január 1-től a budai Várba költözhet – mondta Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón, azt is hozzátéve, hogy "én nem akarok a Várba költözni".
Felfüggesztették a nagykereskedelmi leány működési engedélyét - a Richter aránytalanul súlyosnak tartja az intézkedést, ami gyógyszerhiányhoz is vezethet.
Ma alig 0,1%-kal gyengült a román lej az euróval szemben a román jegybank által megállapított hivatalos árfolyam szerint, de ez már elegendő volt ahhoz, hogy történelmi mélypontról beszélhessünk a román fizetőeszköz esetén. A jegybank...
Kevés a remény, hogy az OPEC pénteki ülésén hozott döntések után érdemben csökken az olajár. Szaúd-Arábia és Oroszország ugyanis a kitermelés fokozását szorgalmazza, a többiek viszont félnek, hogy ettől visszaesik a kereslet, így mérséklődik a tavalyinál 70 százalékkal magasabb olajár.
Vörös varik születtek a Nyíregyházi Állatparkban. A hathetes vörös vari (Varecia rubra) kölyköket először mutatták meg a fotósoknak az állatkert munkatársai. Az eredeti élőhelyén, Madagaszkár északi piciny szegletében megtalálható vörös varik súlyosan veszélyeztetettnek számítanak. A varik javarészt nappali életmódjuk és tetszetős külsejük miatt
Az Országgyűlés ötnapos üléssel folytatja munkáját a jövő héten. A képviselők szerdától péntekig – a tervek szerint 30 órás időkeretben – véleményezhetik a kormány jövő évi költségvetési javaslatát, emellett öt órában vitathatják meg a 2019-es adóváltoztatási terveket.
Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A (MRV) alapító elnöke nyerte el az EY Az Év Üzletembere nemzetközi díjat, az EY World Entrepreneur of the Year idei döntőjén. A Monte-Carlóban tartott fináléba 49 ország győztesei kerültek be. Magyarországot a verseny hazai nyerteseként Váradi József, a Wizz Air alapító-ügyvezetője képvise
A miniszterelnöki iroda az elképzelések szerint január 1-től a budai Várba költözhet – mondta Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón, azt is hozzátéve, hogy "én nem akarok a Várba költözni".
Frank Tibor Amerika-szakértő szerint azzal, hogy az Egyesült Államok kilépett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, a párizsi egyezményből és a bevándorlási egyezményből, az amerikai elnök felborítja a második világháború után kialakult rendet.
Évente több mint 87 ezer négyzetkilométerrel csökkent a világ őserdeinek területe 2014 és 2016 között, ami húsz százalékkal gyorsabb ütemű pusztulást jelent az előző tíz évhez képest.
Az év hatodik Szupermenta terméktesztjén a gluténmentes spagettiket ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek laboratóriumban ellenőrizték többek között a termékek glutén-, laktóz-, tejfehérje tartalmát, de a tojásfehérje allergén jelenlétét is. A vizsgálatokon mind a 9 kukoricaliszt alapú száraztészta megfelelt. Ezúttal is akadtak viszont jelölési…
Miközben a Dow index napok óta esik, a legizgalmasabb technológiai részvények az úgynevezett "FANG-papírok" történelmi csúcsokat döntögetnek. Nem véletlen, hogy ezek a papírok immúnisak a kereskedelmi háborúval kapcsolatos híráramlásra....
A visegrádi négyek (V4) és Ausztria egyetértenek abban, hogy Európának képesnek kell lennie megvédeni a saját határait és biztonságot adni a polgárainak - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfők és az osztrák kancellár csütörtöki budapesti csúcstalálkozója után. A sajtótájékoztatót élőben közvetítettük, a felvételt itt visszanézhe
Dárdai Pál a világbajnokság ideje alatt a Morgenpost című berlini újságban ír blogot, és friss bejegyzésében megmagyarázta, miért nem remekelnek a legerősebb válogatottak, miért gyengélkedett a német csapat, és mi lehet Joachim Löw reakciója.
A romániai Gyógyszer és Orvosi Eszközök Nemzeti Hatósága (ANMDM) felfüggesztette a Richter nagykereskedelmi leányvállalata, a Pharmafarm SA működési engedélyét. Rossz hír a Richtertől Az ANMDM mától felfüggeszti a Richter nagykereskedelmi...
A Shell a napokban nyitotta meg első belgiumi LNG (Liquefied Natural Gas – cseppfolyósított földgáz) töltőállomását Herstalban. Ez a Shell nyolcadik LNG töltőállomása Európában, amely három határátkelőhöz is közel található és az egyik kulcsfontosságú fuvarozási útvonalon biztosít üzemanyag ellátást. A Shellnél más lehetséges helyszíneket is számít
A Financial Times című brit üzleti napilap a szerdán elfogadott Stop Soros törvénycsomaggal foglalkozó, Viktor teszt Európa számára című cikkében azt írta, Orbán Viktor bevándorláspolitikája már nem tűnik olyan "keményvonalasnak" figyelembe véve az akadályokat, amelyeket azon migránsok elé emeltek, akik Donald Trump Amerikájába vagy Olaszországba, az új, populista koalíció kormányzása idején…
A külföldről származó tojások egészségügyi kockázatot hordozhatnak, ezért a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége az ellenőrzött termelésből származó magyar tojást ajánlja a fogyasztóknak
Miután a globális vállalati csődráta immár meghaladja a harmincéves átlagszintet, és várhatóan tovább emelkedik, ahogy több kötvény jár le, felmerül a kérdés, hogy közeleg-e az újabb globális pénzügyi válság.