Nem mindennapi eseményt szervezett a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány a fogyatékossággal élő dolgozóinak. A munkatársakat a televíziós műsorvezető és ötletgazda, Kárász Róbert lepte meg a fővárosi Premier Kultcafé névre hallgató munkahelyükön. A Kálvin téren egyszer csak egy kis medvebocs jelent meg, aki pórázon, szépen-lassan becammogott a helys
Aggodalmának adott hangot Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencei polgári áldozatoknak az ukrán belövések miatt megnövekedett száma miatt, amikor telefonon beszélt ukrán hivatali partnerével, Petro Porosenkóval - közölte csütörtökön a Kreml sajtószolgálata
„A legjobbat, vagy semmit“ – a Mercedes-Benz mérnökei nem csak a személyautókat, de a teljes haszongépjármű kínálatot is a márka sokatmondó vezérelvét szem előtt tartva fejlesztik. Az Autó Pultnál nem szokásunk a haszonjárművekkel mélyrehatóan foglalkozni, a Mercedes-Benz meghívásának mégis eleget tettünk a hazai Sprinter bemutató kapcsán, hiszen a közepes méretű áru-/személyszállító szegmens…
Az első mérkőzésükön nyertes dánok kezdték jobban az összecsapást, Eriksen szép találatával már a hetedik percben megszerezték a vezetést. A Tottenham középpályásának ez volt legutóbbi nyolc válogatott fellépésén a kilencedik gólja. A folytatásban is az európai csapat maradt a kezdeményezőbb, de a félidő második felére az ausztrálok is egyre több
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma azonnali összehívását indítványozza a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy a cafetéria kapcsán tervezett változásokról érdemi konzultáció folyhasson. Tiltakozik...
Azt szeretnék, hogy ne az illegális bevándorlók elosztásáról szóló vita álljon a középpontban, hanem a külső határok közös védelmére koncentráljanak – emelte ki.
Második szakaszát zárta a Sparklab by NN, az NN Biztosító inkubációs programja, amelynek keretében újabb három magyar kezdeményezés részesült mentoráló támogatásban.
Áprilisban igazán szépen nőttek a bérek, nem is lenne semmi gond a felzárkózással, ha közben a forint nem nyújtana gyászos teljesítményt. Abban bízhatunk, hogy a hazai valuta előbb-utóbb erőre kap, a béremelkedés pedig folytatódik az eddigi ütemben. Nézzük, hol tartunk most a felzárkózásban?
A bajor tartományi miniszterelnök kijelentette, hogy hivatali elődje, a jelenlegi szövetségi belügyminiszter határellenőrzés bevezetését szorgalmazó követelése késztette a kancellárt haladéktalan intézkedésre a menekültkérdés átfogó rendezésére.
Lemondott a világ első számú számítógépes chipgyártója, az Intel vezérigazgatója, miután kapcsolata volt a cég egyik alkalmazottjával. Ez pedig nem fér össze a vállalati politikával. Az Intel közlése szerint kiderült, hogy Brian...
A külföldről származó tojások egészségügyi kockázatot hordozhatnak, ezért a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége az ellenőrzött termelésből származó magyar tojást ajánlja a fogyasztóknak.
A foglalkoztatók minimális mértékben vállalnának többletterheket, ha a béren kívüli juttatás rendszerét úgy alakítják majd át, ahogyan az a 2019-es költségvetési tervezetben szerepelnek.
Újabb becslés érkezett a külföldre vándorolt magyarok számáról: az OECD most megjelent adatai szerint az egymilliót közelítheti azok száma, akik hosszabb-rövidebb ideig külföldre vándoroltak. A visszatérést sokkal nehezebb mérni, így...
Az ügyészség vádat emelt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felesége, Sara Netanjahu ellen csalásért, mert nagy értékben vendéglőkből rendelt ételt, noha szakács is dolgozott a miniszterelnöki rezidencián - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön
A sort a BMW kezdte, és hatalmas sikereit látva természetesen a Mercedes-Benz, majd mostanra az Audi is csatlakozott a terepkupé, vagy legalábbis sportos SUV szegmenshez. A következő a Porsche lehet a Cayenne kupésított verziójával, és a legfrissebb pletykák szerint az eggyel magasabb kategóriában játszó Bentley is megirigyelte az említett gyártók sikereit, és jövőre piacra is dobhatja a Bentayga…
Megőrizte veretlenségét a dán labdarúgó-válogatott, mivel az oroszországi világbajnokságon 1-1-es döntetlent játszott Ausztrália csapatával csütörtökön a C csoport második fordulójának szamarai mérkőzésén
„A legjobbat, vagy semmit“ – a Mercedes-Benz mérnökei nem csak a személyautókat, de a teljes haszongépjármű kínálatot is a márka sokatmondó vezérelvét szem előtt tartva fejlesztik. Az Autó Pultnál nem szokásunk a haszonjárművekkel mélyrehatóan foglalkozni, a Mercedes-Benz meghívásának mégis eleget tettünk a hazai Sprinter bemutató kapcsán, hiszen a közepes méretű áru-/személyszállító szegmens…
Az OTP csütörtöki tájékoztatása szerint Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius Global Opportunities Fund kedden 75 000 darab OTP részvényt vásárolt, majd a szingapúri alap szerdán további 600 OTP részvényt vásárolt. Mindemellett...
A SET Group 2018. június 15. napi fordulónappal kikérte a Keler Zrt.-től a tulajdonosi megfeleltetést tekintettel a májusban végrehajtott 50 millió forintos alaptőke emelésre. A tulajdonosi állományban az új részvényszámok és tőkeösszeg...
Valóságos szexszimbólummá nőtte ki magát Rúrik Gíslason (30), az izlandi labdarúgó-válogatott játékosa, akinek kevesebb mint 30 percnyi játék is elég volt az Argentína elleni vb-mérkőzésen (1-1) ahhoz, hogy nemzetközi ismertségre tegyen szert.
Az előrejelzések olykor gyorsan módosulnak. 2007-ben még az volt a hivatalos álláspont, hogy az antarktiszi jég mennyisége ebben az évszázadban érdemben nem változik.
Szinte már elfogynak a jelzők Cristiano Ronaldo teljesítménye kapcsán! Fantasztikus játékos, és ezt most, a világbajnokságon is bizonyítja. Azok után, hogy három gólt szerzett a spanyolok ellen, Marokkót az ő találatával verték a portugálok – szerintem itt még nincs vége a remeklésének.
A Nagyházi Galéria tavaszi szezonzáró négynapos árverésén összesen 1634 tételt vitt kalapács alá, festményeket, műtárgyakat, bútorokat, szőnyegeket és ékszereket. A piac törékeny egyensúlya változatlanul tetten érhető, de a látványosabb darabok rendre licitemelkedésekkel keltek el.
A migránsválság felszínre hozta az Európai Néppárton belüli ellentéteket. A Bruxinfo elemzője szerint akár a pártcsalád szakadása is bekövetkezhet, de csak a jövő májusi európai parlamenti választásokat követően.