Könnyedén nyert a Jurassic World: Bukott birodalom az észak-amerikai mozik jegypénztárainál, 150 millió dollárért váltottak rá jegyet a nyitó hétvégén.
A BKV Zrt. visszautasítja Gy. Németh Erzsébetnek, a Demokratikus Koalíció fővárosi közgyűlési képviselőjének az M3-as metróvonal felújított szerelvényeivel kapcsolatos állítását.
Több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére június 22-éig; a július 1-jén induló rendszer tehermentesíti a vállalkozásokat és növeli az államkassza bevételét is, a számlázóprogramok adóhivatalhoz történő bekötésével ugyanis évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé az adóhatóság számára – hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium…
A nyár sok embernek egyet jelent a napsütéssel, nyaralással, sporttal és szabadidős tevékenységekkel. Vannak azonban olyan emberek is, akik számára a nyár örömök helyett megpróbáltatást és szomorúságot hoz, sőt akár súlyos depresszióba is süllyedhetnek.
Manapság amikor egy sorozat nagy siker lesz, az adott csatorna rögtön felvásárol még néhány évadot. De azért akadnak olyanok is, amelyeket kifejezetten egy évadosra terveztek, és nem tovább!
12 500 fontért (mintegy 4,6 millió forintért) árverezték el azt az ezüst étkészletet, amit még Adolf Hitler ötvenedik születésnapjára készítettek a náci Németország vezetőjének. A két késből, három kanálból és három villából álló étkészlet az angliai Dorsetből került elő, amikor kipakolták a bútorokat egy volt katonatiszt házából. Mindegyiken rajt
Brüsszel– – Hadsereggel védenék Európa határait a migránsoktól – minderről Mario Kunasek (41) osztrák védelmi miniszter beszélt a Welt am Sonntag című német lapnak.
Halálos fenyegetést, és rasszista kommentekkel bombázták a svéd válogatott középpályását, aki a meccs végén szabálytalankodott és abból a szabadrúgásból kapta a gólt Svédország.
Spanyolország után Franciaországból ismét boldogan távozik Lewis Hamilton, miután vasárnap megszerezte első Francia Nagydíj győzelmét a Paul Ricard versenypályán. A második helyen Max Verstappen ért célba a Red Bullal. Ezúttal Kimi Raikkönen lett a jobb Ferrari-pilóta, hiszen a finn állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Fehér Magyarországról is beszélt zászlóbontó gyűlésén Toroczkai László. Ásotthalom polgármestere bejelentette, a Mi hazánk mozgalom párttá alakul és elindulnak az önkormányzati valamint az európai parlamenti választásokon is. Az IDEA Intézet politológusa szerint nincs széles társadalmi beágyazottsága az új formációnak.
Európai megoldást szeretnénk azokban a migrációs kérdésekben, ahol az lehetséges és az egyes tagállamok közötti megoldást azokon a területeken, ahol az európai megoldás nem lehetséges - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben a vasárnapi migrációs minicsúcsot követően.
A brazil labdarúgó-válogatott orvosi stábja megerősítette, a csapat szélsője, Douglas Costa nem lehet ott a vb-csoportkör zárófordulójában a szerbek elleni összecsapáson.
A cseh Martin Sonka nyerte a Red Bull Air Race budapesti versenyét. Idén is több ezren nézték élőben a repülős show-t a Parlament lépcsőiről és a budai rakpartról. Az eseményt sokan a hangzavar és a környezetszennyezés miatt száműznék a városból, az LMP pedig hűtlen kezelés miatt jelentette fel Budapest vezetését.
Lefejezett kutyát talált az utcán egy tizennégy éves fiú a Bács-Kiskun megyei Helvécián. A fiú értesítette az állatvédőket, akik szerint valakit idegesíthetett az állat, ezért levágta a kerítésen kidugott fejét. Hogy mi történt a kutyával valójában, az csak a boncolás után derül ki.
Ankara - A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan továbbra is nagy fölénnyel vezet a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által ismertetett részeredmények szerint.
Hatalmas mennyiségű jég zúdult Borsod megye egy részére tegnap délután. Sok helyen a talajt nagyjából 10 centi vastagon fedte összefüggő, hóhoz hasonló jégréteg, amelyből volt, aki egy méteresnél nagyobb hóembert épített. Zsujtán és környékén szinte mindent elvert a jég: szőlőt, paradicsomot, tököt idén már nem lehet betakarítani a jégveréssel sújt
A vakvezető kutyához mérhető annak a látássérültek számára megalkotott okos szemüvegnek a jelentősége, mellyel a magyar fejlesztő az idei Év Innovátora Díjat is elhódította Brüsszelben - derült ki az InfoRádió Okosvilág című műsorából.
Ezúttal nem osztrák nő az áldozat, habár ez nem csökkenti a feltételezett afgán bűnös tettének súlyát. A bizonyítási és bírósági eljárás most kezdődik el.
Meglehetősen szélsőséges kijelentésekkel körítve zászlót bontott a Jobbikból kizárt Toroczkai László (40) új pártja, amelynek tagja lesz a szintén onnan kilépett Dúró Dóra (31). Ő még a Jobbik színeiben bejutott a parlamentbe, de a távozással sem adja vissza mandátumát.