Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint eredménytelennek ígérkezik az illegális bevándorlással foglalkozó vasárnap délutáni uniós minicsúcs
Rudy a stadionból távozva újságíróknak elmondta, vasárnap röntgenvizsgálat vár rá, hogy megállapítsák, milyen komoly a sérülése. Hozzátette, nehezen kap levegőt, komoly fájdalmai azonban nincsenek.
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) álláspontja szerint játékvezetői műhiba történt a férfi világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének szombati fináléjában - amelyet a magyar válogatott ötméteresekkel elveszített -, ennek ellenére nem óvják meg a mérkőzést.
Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elismerte, hogy szerencse is kellett a svédek elleni mérkőzésen a győztes gól megszerzéséhez, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy végig hittek önmagukban.
Kitessékelték a Fehér Ház szóvivőjét, Sarah Sanderst egy virginiai étteremből, a Vörös Tyúk nevűből, mert Donald Trump amerikai elnöknek dolgozik - tudatta Sanders szombaton Twitter-üzenetben.
Mi magyarok mindenhez is értünk, így természetesen a sörfőzéshez is. A Soproni most felkutatja a tehetségeket: versenyt hirdet, hogy megtalálja az ország legjobb otthoni sörfőzőjét és legkifinomultabb sörszakértőit. Az Első Soproni Sörverseny az ország legjobb porterét és otthoni sörfőzőjét szeretné fellelni, illetve azokat a sörbírákat is, akik a
Először vette fel a mentális zavarok közé a videojáték-függőséget az Egészségügyi Világszervezet, amely ezt sajátos elmeállapotnak nyilvánította. Tari Annamária pszichológus szerint ez fontos lépés. A szakértő az e-sportot is veszélyes terepnek nevezte.
Az új olasz kormány Franciaországgal, Németországgal és már Spanyolországgal is precedens nélküli diplomáciai háborúban áll, Giuseppe Conte olasz miniszterelnök mégis kompromisszumos javaslattal készül a brüsszeli migrációs minicsúcsra – írják elemzéseikben az ország lapjai.
Ha valaki már 25 éves korában elkezd félretenni nyugdíjas éveire, elég lehet havonta 7600 forint ahhoz, hogy 65 éves korára közel 5,5 millió forintot gyűjtsön és ezzel jelentős mértékben kiegészítse nyugdíját. Sajnos a magyar valóság...
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) álláspontja szerint játékvezetői műhiba történt a férfi világliga nyolccsapatos szuperdöntőjének szombati fináléjában - amelyet a magyar válogatott ötméteresekkel elveszített -, ennek ellenére nem óvják meg a mérkőzést.
Június 22-ig már több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az utolsó héten minden lehetséges eszközzel segíti a zökkenőmentes átállást....
Aliou Cissé a világbajnokság egyik legstílusosabb alakja, de nem azért akkora májer, mert csodálatosan öltözik és gesztikulál. A világbajnokságon ő maga Afrika.
Több mint kétmillió számla érkezett az online számla tesztfelületére június 22-ig; a július 1-jén induló rendszer tehermentesíti a vállalkozásokat és növeli az államkassza bevételét is, a számlázó programok adóhivatalhoz történő bekötésével ugyanis évi 50 ezer milliárd forint összegű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé az adóhatóság számára - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium…
Egy friss felmérés szerint a németek háromnegyede nem hisz abban, hogy a kancellár az uniós csúcs előtt megoldást találhat a migrációs válság rendezésére
Szolnokon, a Holt-Tiszában kapták lencsevégre a pancsoló mackót. Úgy látszik a medvét nem zavarja, sem az hogy nincs kánikula, sem pedig a lesifotósok, nyugodtan úszkál a folyóban.
Az úgynevezett cardiomyopathiák a szívizom betegségei közé sorolhatók. A szívizomzat szerkezetileg és funkciójában károsodik, oka lehet örökletes, de kialakulhat valamilyen külső tényező, alkohol, méreg, fertőzés, koszorúér-betegség következtében is.
Szombat éjfélkor végre önállóan is autózni indulhattak Szaúd-Arábiában a nők, ekkortól lépett életbe vezetési engedélyük, illetve szűnt meg autóvezetési tilalmuk
Ausztria szerint az Európai Unió külső határainak védelmében a jövőben EU-katonákat is be kellene vetni – ezt mondta Mario Kunasek osztrák védelmi miniszter a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjúban
Lassult az amerikai magánszektor növekedése júniusban az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport pénteken közzétett előzetes adatai szerint.
Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között. A szakértő az M1 műsorában azt mondta, a Központ Statisztikai Hivatal...
Vasárnap eldőlhet a továbbjutás a G-csoportban, ehhez csak az kell, hogy az angol válogatott, a papírformának megfelelően, legyőzze a panamai válogatottat. Ebben az esetben Gareth Southgate együttesének és a belgáknak hat-hat pontja lesz, a tunéziai és a közép-amerikai gárdának pedig nulla.
Az új olasz kormány Franciaországgal, Németországgal és már Spanyolországgal is "precedens nélküli diplomáciai háborúban" áll, Giuseppe Conte olasz miniszterelnök mégis kompromisszumos javaslattal készül a brüsszeli migrációs minicsúcsra - elemezte az EU-találkozó esélyeit az olasz sajtó vasárnap.