Orvosi szempontból a mintavételi eljárások jelentősége a pontos diagnózis felállítása szempontjából bizonyos esetekben nélkülözhetetlen. Például daganatok típusának, kiindulási helyének (vagyis hogy melyik szervből származik), stádiumának és az áttétek keresésének eszköze lehet. A sebész például szövettani minta ismeretében határozza meg az eltávol
Erdoğan elnök AKP pártjának és a nacionalista MHP-nek a koalíciója működőképes lesz; de a modern felfogású és a konzervatívabb török tömegek közötti ellentétek továbbra is fennmaradnak majd. Kövecsi-Oláh Péter Törökország-szakértőt, a Migrációkutató Intézet munkatársát kérdeztük a török választások tanulságairól.
Komolyabb eséssel kezdte a mai napot mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex, a kereskedést ismét a nemzetközi kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggályok hajtják. A kezdeti esést Hszi Csinping és Steve Mnunchin nyilatkozatai csak tovább rontották.Szakad...
A résztvevő kilenc állam: Belgium, Dánia, Észtország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Portugália és Spanyolország. Az aláírók számítanak Londonra is.
A bolti kiskereskedelmi forgalom 6 százalékkal nőhet az idén Magyarországon, míg az Európai Unió 28 országában (EU-28) 2,1 százalékos lesz az átlagos növekedés a GfK piackutató 32 európai ország kiskereskedelméről készített tanulmánya szerint.
A Jobbik alelnöke az ATV Egyenes beszéd kontra című műsorában beszélt róla, hogy nem tudja, Dömötör Csaba államtitkárnak honnan van olyan információja, miszerint 40 jobbikos alapszervezet lépett volna ki a pártból.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 10 ezer svájci frankra (2,8 millió forint) büntette, valamint figyelmeztette a svájci Granit Xhakát és Xherdan Shaqirit a Szerbia elleni világbajnoki csoportmérkőzésen bemutatott gólörömük miatt.
Tarlós István nem engedi, hogy a jövőben ekkora zűrzavart okozzon a Red Bull Air Race, így azt többet ilyen formában nem rendezhetik meg. A főpolgármester a hétvégi belvárosi repülős versenyért elnézést is kért a Budapestiektől. A DK szerint ez egy szánalmas mosakodási kísérlet, az LMP pedig úgy véli, az is kérdés, hogy Tarlósnak van e jogosultsága
Európa akkor lesz egységes, az Európai Unió akkor lesz erős, ha az értékek szolgálatába áll, és gondoskodni fog a biztonságról. Éppen ezt teszik a magyarok.
Két lépés előre, egy lépés vissza. Így jellemezte a globális energiaszektor 2017-es évét Spencer Dale, a BP vezető elemzője a brit olajipari cég Statistical Review of World Energy című kiadványában. Az elemzés szerint rengeteg olyan fejlemény volt, ami finoman szólva is aggodalomra adhat okot, és arra utal, hogy az ágazat nem a várt irányba halad.
Az észak-bulgáriai Dobrics megyében a vaddisznók tömeges kilövését rendelték el, miután a szomszédos romániai Tulcea megyében az afrikai sertéspestis (ASP) 15 gócpontját azonosították.
Szerdától új kormánya lehet Csehországnak, de könnyen előfordulhat, hogy Miloš Zeman köztársasági elnök elutasítja Miroslav Poche kinevezését a külügyi tárca élére.
Jövőre is lehet Red Bull Air Race, ha az ideitől eltérő feltételekkel rendezik meg - mondta Tarlós István főpolgármester. Hozzátette: megvétózza majd az eseményt, ha ez nem így történik. Árnyalta Tarlós István főpolgármester...
Tizenegy magas rangú venezuelai vezető ellen rendelt el szankciókat hétfőn az Európai Unió, amiért aláásták a demokráciát és a jogállamiságot a dél-amerikai országban, illetve súlyosan megsértették az emberi jogokat.
Salvini a sajtótájékoztatón kitartott amellett, hogy menekültközpontokat kell létrehozni Líbia déli határánál, nem pedig Európában, ahogy azt eredetileg Franciaország javasolta.
Egy évvel, 2019. július 8-ig meghosszabbította hétfőn egy moszkvai kerületi bíróság Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus felfüggesztett szabadságvesztésének próbaidejét.
Majdnem főtáblára került a Lutter Eszter–Szombathelyi Szandra páros a törökországi World Tour-versenyen. A bravúr elmaradt, a páros már gőzerővel készül a MKB-Pannónia magyar strandröplabda-bajnokság nyíregyházi fordulójára – a versenyt élőben lehet követni az interneten.
Több mint 6 milliárd forintos forrás biztosításáról döntött a kormány a fővárosi járóbeteg-szakellátás fejlesztése érdekében - derül ki a Magyar Közlöny hétfői számából. A kormányhatározat melléklete szerint a fejlesztéseket...
Líbiában nem lesznek menekültközpontok – szögezte le hétfőn Ahmed Maitík, a líbiai kormány miniszterelnök-helyettese a Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel tartott megbeszélése után. Salvini kitart amellett, hogy Afrikában kell menekültközpontokat létrehozni.
Marcin Warchol szerint szerint kár, hogy „a Velencei Bizottság nem tartotta szem előtt a magyar nemzet akaratát és a szóban forgó rendelkezések bevezetésének szükségességét".
Komolyabb eséssel zárta a mai napot mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex, a kereskedést ismét a nemzetközi kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggályok hajtják. A hétvégi sajtóértesülések miatt romló hangulatot Hszi Csinping és Steve...
Az Európa-bajnok Portugália 1-1-es döntetlent játszott Iránnal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság csoportkörének hétfői 3., utolsó fordulójában, így másodikként lépett tovább a B jelű négyesből. A hosszabbítás végén az iráni csapat óriási ziccert hagyott ki, ha azt belövik, ők jutottak volna tovább és Ronaldóék csomagolhattak volna. Így viszo