Már eddig is sejteni lehetett, a minap pedig szélesebb körben is ismertté vált, hogy az Európai Bizottság pénzügyi szankciós lehetőség hiányában nem tudta megakadályozni a magyar kormány azon tervét, hogy a lakosságnak szánt uniós...
A Magyarország ellen folytatott ideológiai háború lehet, hogy hasznot hajt a nyílt társadalom híveinek rövid távon, de közép- és hosszú időhorizonton az egész Európa-projekt kárára van.
Idén a korai meleg és a jó vízminőség miatt ugrásszerűen nőtt a hínár mennyisége a Balatonban, ami a korábbiaknál jóval nagyobb feladatot jelent a balatoni strand- és kikötő-üzemeltetőknek, de kedvez a tó ökológiájának - mondta Tóth Viktor limnológus.
A bevándorlási válság közös európai megoldási lehetőségeiről egyeztetett ma Angela Merkel az Európai Tanács elnökével, miután a vasárnapi informális uniós csonka-csúcs nem hozott áttörést. Donald Tusk nem is vállalta a találkozó megszervezését, mivel azon nem az összes tagállam vett részt, hanem csak azok, amelyek „érdekeltek voltak a krízis megold
Huszonöt évvel ezelőtt, 1993 júniusában egy nyári kiadvánnyal jelent meg először a Kiskegyed Konyhája. Történt ez bő egy évvel azután, hogy anyalapja, a Kiskegyed berobbant a hazai magazinpiacra. A lapcsalád második tagja gyorsan beköltözött az olvasók konyhájába, igazi társ lett a főzésben, sikere pedig máig kitart: a Nemzeti Olvasottsági Kutatás
Nem készül el a menekültügyet európai uniós (EU-) szinten szabályozó teljes csomag a tagállami vezetők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozóján - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben
Ismét arcpirító demokráciázásba kezdett a kétharmados többséggel megválasztott magyar kormánnyal szemben a senki által meg nem választott európai parlamenti képviselő: nem kellett volna, nagyon nem
A Közép-európai Egyetem (CEU) kuratóriuma jóváhagyta, hogy az intézmény a megszokott felvételi határidők szerint megkezdje a toborzást a 2019-20-as tanévre Budapestre - közölte az egyetem.
A V4-ek utat nyitottak Európában, ma már több ország követi azt a politikát, amit úttörőként alakított ki a visegrádi csoport - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a visegrádi országok (V4) és Ausztria belügyminiszteri találkozóján kedden a Várkert Bazárban.
Szárnyaló bérek, látványosan emelkedő minimálbér? Itthon jól hangzó szólamok, a legfrissebb nemzetközi statisztika szerint azonban ezek ellenére is pont annyira a béka feneke alatt vannak a magyar bérek, mint korábban.
A múlt heti bejelentést követően hivatalosan is megkapta a jogerős építési engedélyt, így hamarosan kezdődhet Budapest legmagasabb A-kategóriás irodaháza, a Twist-Budapest City Tower torony-irodaház építése. A tájékoztatás szerint...
A PSA csoport márkái – az Opelt is beleértve ugyebár – már korábban bemutatták legújabb generációs dobozos modelljeiket. Akkor azonban még csak a családi kiviteleket mutatták meg nekünk a gyáriak, ám ezúttal megérkeztek az áruszállító verziók is, amelyek természetesen szintén teljesen megújultak. Kezdjük hát a Citroën Berlingóval amelynek áruszállító verziója teljesen más arcot kapott, mint a…
Hiába a rekord alacsony kamatok, az elmúlt években folyamatosan nőtt a világ adósságállománya, amely mostanra elérte a globális GDP 217%-át: ez közel 40 százalékponttal magasabb annál, ahol a 2008-as pénzügyi válság előtt tartózkodott...
Tihany - Idén a korai meleg és a jó vízminőség miatt ugrásszerűen nőtt a hínár mennyisége a Balatonban, ami a korábbiaknál jóval nagyobb feladatot jelent a balatoni strand- és kikötő-üzemeltetőknek, de kedvez a tó ökológiájának - mondta Tóth Viktor limnológus az MTI-nek kedden Az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos főmunkatársa hozzátet
Hatalmas botrányt rendezett egy valószínűleg mentális betegséggel küzdő nő, amikor a repülőgépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania egy utas miatt, aki rosszul lett.
A napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, miközben délkelet felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Késő estig elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, majd a hajnali óráktól délkelet felől mind nagyobb területen elered az eső, záporeső. A kiadós csapadék szerda délutántól valószínű. Az északi, északkeleti szelet kedden csak a Ny
Úgy tűnik, az OPEC közös fellépése egyre inkább érték, másként miért is sikerült rávenni a vonakodó Venezuelát, Irakot és Iránt, hogy támogassák az OPEC kvótaemelését? A szaúdi és még inkább az orosz diplomácia sikeresen vizsgázott a mostani találkozón, így sikerült egy értelmes kompromisszumot elérni, ami persze önmagában alig változtatja meg az e
A keddi kereskedés második felében ismét felpattant a magyar tőzsde, a blue chipek kivétel nélkül emelkednek. Az OTP továbbra sem tud elszakadni a lélektani 10 000 forintos szint közeléből, míg a felpattanó Mol mellett az Appeninn részvényei...
Edi Rama albán miniszterelnök számlát nyitott, hogy az arra befolyó összegből "szimbolikus hozzájárulást" nyújtson két svájci labdarúgó, Granit Xhaka és Xherdan Shaqiri pénzbírságához.
2018. július 1-jétől az adóalanyok közötti belföldi áfás ügyletekről, amelyekben az áthárított áfa eléri vagy meghaladja a 100.000 Ft-ot a számla adattartalmát tételesen, valós időben be kell majd jelenteni az adóhatóságnak. „Az adatbejelentést főszabály szerint a számlázó programok és az adóhatóság rendszere közötti gép-gép automatikus kapcsolat b
A Gazdasági Versenyhivatal megadta az engedélyt az Opus Globalnak, valamint a Konzum két alapjának, a Konzum PE Magántőkealapnak és a Repro I. Magántőkealapnak arra, hogy a 4iG felett közvetlen irányítást szerezhessenek. 2018. június 6.-án...
Akárcsak eredendően francia testvérei, az immár a PSA kötelékébe tartozó Opel is bemutatta év elején saját dobozosa, a Combo családi, Life utónévre hallgató verzióját, ám az áruszállító kivitel leleplezésééig egészen mostanáig kellett várnunk. A Citroën Berlingo dobozos verziója után ezúttal az Opel Combo munkára született verzióját vizsgáljuk meg közelebbről.
Június elején megújította netbank szolgáltatását az egyik legismertebb magyarországi bank. A váltást az ügyfélélmény javítása és új funkciók bevezetése is indokolta, a bank eközben informatikai fejlesztési folyamata részeként...