Nőtt a vendéglősök forgalma az elmúlt években és emelkedtek az árak, holott az éttermi szolgáltatás áfája 5 százalékra csökkent, a béreket pedig az átlagnál kisebb mértékben emelték a vendéglősök. 2018-ban meglódult...
A forint pénteken is új történelmi mélypontra ért, igaz, ez azért nem sokkal van a korábbi rekordok alatt. Az MNB egyelőre nem adta jelét, hogy zavarná a gyengülése. A tőkepiacok szép nappal zárták a negyedévet, részben az EU-s menekültügyi megállapodásnak, részben a kereskedelmi háborúban látszó szünetnek köszönhetően.
Micsoda munkaerő! A német rendőrség letartóztatott egy 56 éves férfit, akinek a nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A férfi a Bielefeldhez közeli, észak-rajna-vesztfáliai Schloss Holte-Stukenbrock városkában dolgozott. Attól lehet tartani, hogy a férfi 21 munkatársát gyilkolta meg az elmúlt 18 évben. A módszere egyszerű volt. A kiválasztott
Túl korai lenne még sikerről beszélni az európai uniós vezetők csúcsértekezletén született migrációs megállapodással kapcsolatban, a munka nehezebb része ugyanis még hátra van - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülést követően.
Sürgősen vegyük le a glóriát Geréb Ágnes fejéről! – keményen nekiment a szülész-nőgyógyásznak dr. Novák Hunor (30) orvos, miután kiderült: Geréb (65) kegyelmet kapott Áder János (59) köztársasági elnöktől, így nem kell börtönbe vonulnia.
Bogdán Árpád Genezis című filmje nyerte a Valencia holdja elnevezésű fődíjat a Cinema Jove fesztiválon Valenciában – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.
Még a szokásosnál is továbbtartott az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, de legalább - ahogy fogalmaztak - jutottak valamire. A legfontosabb döntés, hogy a tengeren vagy szárazföldön érkező menekülteknek zárt befogadóközpontokat hoznak létre az EU-n belül. Ezek olyan uniós országokban lesznek, amelyek ezt önként vállalják, tehát nem lesznek k
Átadták a Justitia Regnorum Fundamentum-díjakat, amelyekkel az alapvető jogok, különösen a gyermekjogok, a veszélyeztetett társadalmi csoportok jogai, a nemzetiségi jogok, illetve a környezetvédelem terén kivételesen magas színvonalon dolgozók munkáját ismerik el.
Csaknem 600 nőt vettek őrizetbe Washingtonban, mert tüntettek a migráns családok szétválasztása ellen. Köztük van Susan Sarandon Oscar-díjas amerikai színésznő is.
Egyebek mellett megújuló üzemanyagok fejlesztéséről szóló stratégiai megállapodást kötött az Audi Hungaria Zrt., a Mol-csoport és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a dokumentumot pénteken írták alá Szegeden.
Geréb Ágnes kegyelmet kapott Áder János köztársasági elnöktől, így nem kell börtönbe vonulnia. Dr. Novák Hunor (30) orvos azonban keményen nekiment a szülész-nőgyógyásznak.
Donald Trump a kínai kormányzat Made in China 2025 tervéről azt állította, hogy az fenyegetést jelent az USA gazdasági növekedésre – írja véleménycikkében a Columbia Egyetem közgazdászprofesszora.
Bízott abban, hogy még egy évet tud játszani, az utolsó bajnoki mérkőzésén azonban érezte, hogy abba kell hagynia. Próbálja szerényen kezelni a felé áradó szeretethullámot, de reméli, hogy lesz búcsúmeccse a Fradiban. Sajnálja, hogy nem lett 100-szoros válogatott és hogy nem játszhatott a BL-ben, és egyszer szeretne visszatérni Angliába, edzőként.
Az életébe került a bizakodás annak az észak-koreai tisztnek, aki azt mondta katonák előtt: nem kell már meghúzni a nadrágszíjat, hogy rakétákat és atomfegyvereket építsenek. Ezzel az Egyesült Államokkal indult békefolyamatra utalt. Az északi vezetésnek azonban nem tetszettek a megjegyzések és a tisztet kivégezték.
Szolidaritása jeleként Szlovákia kész ideiglenesen 1200 menekültet befogadni, hogy segítse az arra rászoruló szomszédos országokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozója után. Pellegrini hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egyetlen migráns sem jöhet a kormány beleegyezése nélkül.
A képeken felül a hirdetés szövege is sok érdekességet tartalmaz. Egy darabig nem tudtuk, kiről és miről is olvasunk. Mindenesetre tény, az oldalhoz szegezte a tekintetünket a különös történet vezetés. És persze pár fotó is... Az ingatlan adatai Ár: 305.000.000 Ft Ház típusa: Családi ház Alapterület: 300 nm Telekterület: 2000 nm Szobák sz
Megjelentek az első állami kamattámogatással nyújtott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek a banki kínálatban. E speciális, családi otthonteremtést támogató hiteltermékek egyszerre biztosítanak a nem minősített termékeknél kedvezőbb hiteldíjakat, illetve a hiteligényléstől a jelzálogjog törléséig ügyfélbarát ügyintézést – írja sajtóközleményében a Magyar Nemzeti Bank.
A parlament költségvetési bizottsága korábban meghallgatásra hívta Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét a folyamatos forintgyengülés miatt.
A balti országok és Lengyelország vezetője megállapodást írt alá a csütörtökön kezdődő brüsszeli EU-csúcs margóján az EU-val villamosenergia-hálózataik európai rendszerekkel való összekapcsolásáról - közölte az Európai Bizottság.
Jess Grubb Hawaii partjain lubickolt, amikor egy furcsán viselkedő polip ráakaszkodott a lábára és nem volt hajlandó elengedni őt. A lány szerencsére nem ijedt meg az állattól tudván, hogy teljesen veszélytelen így természetesen búvárkodott tovább a kristálytiszta kék tengerben. Az, hogy a lusta polip miért játszotta inkább a potyautas szerepét,
Minden évben nagyon várja a Tankcsapda a fesztiválszezont, a rockbanda tagjai – élükön a frontember Lukács Lacival (50) – úgy vélik, jó alkalom arra, hogy új rajongókat szerezzenek.
Az étel- és italautomatát üzemeltető vállalkozásoknak már csak néhány napjuk van az úgynevezett automata felügyeleti egység (afe) beszereltetésére, amelynek segítségével nemcsak az adóhivatal lát rá a forgalmi adatokra, hanem az üzemeltető...
Egy soproni pizzéria itallapján a népszerű üdítők mellett feltüntették a csapvíz árát is, ezért 30 forintot kérnek decinként, míg a szódavíznek egyébként 50 forint a decije – írja a Világgazdaság.