Magyarországon sok vezető politikusok, illetve közgazdász egyetért abban, hogy az ország elsődleges célja, hogy úrrá legyenek a demográfiai válságon. Ez persze nem is csoda, hiszen az elnéptelenedés óriási gazdasági problémákat okozhat...
Ha valami igazán szórakoztató receptre vágytok, készítsétek el ezt az unikornis sajttortát! A gyerekeim imádták, mind az elkészítését, mind pedig az ízvilágát.
Egyetlen emberen, egyetlen eseményen múlott, hogy Balázs Andiból színésznő lett - és nem mondjuk divattervezőként készítünk vele riportot (mert amúgy a divat világa sem áll tőle olyan távol!). A Nagy Duett győztese a Backstage stábjának ugyanis elárulta: anno felütötte a pályaválasztási tanácsadót, és egyetlen sulit szúrt ki magának: “Shakespeare S
Miloš Zeman cseh államfő másodszor is kinevezte miniszterelnöknek az ANO mozgalom elnökét, Andrej Babišt. Tegnap este több csehországi városban is ezrek tüntettek egy ilyen összetételű, Babiš vezette kormány megalakulása ellen.
Az M1-es autópályán szenvedett balesetet a felkészülési meccsekre készülő válogatottba igyekvő Bosnjak Predrag. Megsérült a térde, ezért Breszt helyett hazautazott Szerbiába.
A legtöbb gazdasági mutatóban jelentős különbségeket látunk Európa keleti és nyugati része között. Ezúttal az Európai Unió régióit aszerint rangsorolta az Eib.org kutatása, hogy hol állnak a smart megoldások alkalmazásában. Az eredményeket...
Valószínűleg nem fogok fellebbezni – mondta el Toroczkai László az atv.hu-nak, miután holnap kerül a Jobbik etikai bizottsága elé a platformalakítása után kezdeményezett eljárás. A volt alelnök azt is hozzátette: nem vár sokat a holnapi eseményektől, és jelenleg minden jel afelé mutat, hogy létrejön az önálló politikai formáció. Közben egy helyi jo
Irán megkezdte az előkészítő munkákat urándúsító centrifugái kapacitásfejlesztéséhez a natanzi létesítményben, erről Teherán tegnap értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (IAEA) is.
Az OPUS Global azt is közzétette, hogy a nyilvános ajánlattételi szakaszt követően a 4iG menedzsmentjének hozzájárulásával tőkeemelésre készül az informatikai vállalatnál.
Kétféle ember létezik: aki szereti az IKEA-t meg aki rühelli. De hogy az idén nyártól hatalmas számban emelkedik majd a svéd lakberendezési áruházlánc rajongóinak tábora, az tuti. Megnyerték maguknak ugyanis az állattartókat. Mostantól kilencven olyan terméket árulnak, amelyet kifejezetten állatoknak készítettek, a kedvencek játszására, pihenésér
A Blikk mai írása szerint Hosszú Katinka és férje továbbra is szünetelteti válását, de erre már nincs sok idejük, szeptemberben mindenképpen dönteniük kell. Ugyanakkor a váló felek peren kívül igyekeznek megegyezni a jelentős vagyon elosztásáról, ám a lap szerint ez sem megy zökkenőmentesen. A háromszoros olimpiai bajnok és férje milliárdos vagyonn
Sűrű lesz a nyár a vállalkozásoknak, meg kell felelniük a május végén hatályba lépett uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR) szabályainak, online adatot kell szolgáltatniuk a 100 ezer forint áfatartalmat elérő számlákról, át kell állítani a pénztárgépeket. A vendéglátó, illetve idegenforgalmi cégeknek pedig a szezonális munkák esetében érdemes elmélyülniük az egyszerűsített foglalkoztatásra…
Modern autókban már kötelezőnek számít az azonnali csatlakoztatás, az emberek magától értetődően akarnak menet közben is online szolgáltatásokat igénybe venni. Az Opel ezen a téren már eddig is jól teljesített, de a jövőben még tovább szeretnének fejlődni, és ennek érdekében új generációs infotainment rendszereket fejlesztettek ki, amelyek a következő lépcsőfokra emelik a csatlakoztatást és a…
Tavaly 6,95 százalékkal, 984,5 milliárd forintra nőtt a biztosítási piac díjbevétele - mondta Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke szerdán Budapesten, a szervezet sajtóbeszélgetésén.
A magyarországi egészségügyi dolgozók csaknem harmada külföldön dolgozik, vagy Magyarországon él ugyan, de elhagyta a pályát - ismertette Svébis Mihály, a Magyar Kórházszövetség elnöke a HírTV beszámolója szerint. Nem elsősorban...
Közel négy évtizeddel a középiskolai találkozásuk után összeházasodott a két barát, akik anno megígérték egymásnak, ha 50 évesen társ nélkül lesznek, összekötik az életüket.
Az NB I-től búcsúzó Vasas teljes idényére jellemző volt az az amatörizmus, amit az angyalföldiek hátvédje, Vít Benes elkövetett a bajnokság utolsó fordulójában, a Honvéd ellen. A kiesés ellen küzdő focicsapatban azért nem lépett pályára a cseh játékos, mert épp aznap tartotta az esküvőjét. A Vasas ügyvezetője, Vancsa Miklós és a csapat erőnléti edz
Orbán Viktor 2015-ben a miniszterelnöki utódjával kapcsolatban több szükséges tulajdonságot is felsorolt, köztük azt is, hogy "Nem árt, ha az illető tud ultizni." Lázár János a napokban közzétett videóján éppen ultizni a tanul. Ön szerint miért tanul ultizni Lázár János?
Babis azt mondta, nem fogja húzni az időt, és sietni fog a kormányalakítással. Mindkét politikus kifejezte reményét, hogy a tervezett új koalíciós kormány bizalmat kap majd a parlamentben.
Nem csak a nála étkező diákok nevét tudja, de az kedvenc ételüket is ismeri Román Józsefné Irma néni. A gyerekszerető konyhai alkalmazott azért ment bele, hogy a 6-os diákok nevezzék az ország kedvenc konyhását kereső versenyre, hátha nyerhet nekik egy osztálykirándulást.
Az ismert műsorvezető, Harsányi Levente gyermekek tucatjait lepte meg stílszerű ajándékával. Mivel egykor maga is pingpongozott a BVSC-ben, versenyasztalt adományozott a zuglói Hunyadi János Általános Iskolának. A sportág nagyjai gyűltek össze az avatóra, Harsányi ugyanis magával hozta barátját, Szabó Győző színészt, aki bemelegítés közben be
Modern autókban már kötelezőnek számít az azonnali csatlakoztatás, az emberek magától értetődően akarnak menet közben is online szolgáltatásokat igénybe venni. Az Opel ezen a téren már eddig is jól teljesített, de a jövőben még tovább szeretnének fejlődni, és ennek érdekében új generációs infotainment rendszereket fejlesztettek ki, amelyek a következő lépcsőfokra emelik a csatlakoztatást és a…
A vadonatúj Peugeot 508 még februárban mutatkozott be a nagyközönségnek, és bár azóta nem sokat hallottunk róla, reméljük hamarosan a piaci bevezetés is megkezdődik. Addig is azonban az oroszlános márka nem szeretné, hogy feledésbe merüljön az új filozófia alapján elkészült középkategóriás, így most leleplezték a puttonyos, avagy a franciák nyelvén szólva SW változatot is.
Egészen 1962-ig mindössze két játékos mondhatta el magáról, hogy két megnyert világbajnoki döntőben is szerepelt. Két olasz, Giovanni Ferrari, valamint a korszak szupersztárja, a magyar Weisz Árpád által felfedezett, vb-rangsorunk 9. helyére kerülő Giuseppe Meazza.