2018. június 8. péntek

jún. 8
13:03
Élő adásban izzadhatott az orosz politikai elit (Infostart)
Szürreális megjegyzéseket is hallhatott a nagyvilág az orosz elnöktől szokásos éves telefonos kérdezz-felelek műsorában.
jún. 8
13:06
Az égető lábfájdalom okai (WebBeteg)
Lábfájdalom esetében annak jellegéből, valamint kisugárzásából adódóan lehet következteti az okokra. Orvosi szempontból fontos megkülönböztetni a szomatikus (szervi eredetű) és neuropátiás fájdalmat. Az elkülönítés azért fontos, mert a két fájdalomtípus kezelése is eltérő.
jún. 8
13:06
A benzinárak mozgatják majd az inflációt (ProfitLine)
Májusban az üzemanyagok ára emelte a jegybanki célérték közelébe az infláció ütemét, és a világpiaci árak és a forint árfolyamának alakulásától függően a következő néhány hónapban is hasonló fejleményekre számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a KSH pénteken megjelent májusi inflációs adatait kommentálva.
jún. 8
13:06
Küzd a halálkereszttel az euró, a tegnapi erősödés után megtorpant a török líra (Portfolio)
Több napi folyamatos erősödés után ma megtörni látszik az euró menetelése a dollárral szemben, miután tegnap megjelent az euró-dollár grafikonján a halálkereszt. A forint 319 alatt kezdte a napot az euróval szemben, a 9 órakor közzétett...
jún. 8
13:06
Lenyűgöző képek érkeztek az első Drónfotó Pályázatra (Femcafe)
Itt az első Drónfotó Pályázat 100 legjobb képe. Lenyűgöző alkotások.
jún. 8
13:12
Küzd a halálkereszttel az euró, a tegnapi erősödés után megtorpant a török líra (Portfolio)
Több napi folyamatos erősödés után ma megtörni látszik az euró menetelése a dollárral szemben, miután tegnap megjelent az euró-dollár grafikonján a halálkereszt. A forint 319 alatt kezdte a napot az euróval szemben, a 9 órakor közzétett...
jún. 8
13:12
Meghalt Szilvitzky Margit (ATV)
Életének 88. évében meghalt Szilvitzky Margit Munkácsy-díjas érdemes és kiváló művész, textil- és képzőművész a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) volt tanára - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
jún. 8
13:12
Putyin: Phenjan kész a konstruktív együttműködésre (ATV)
A közelmúltban Észak-Koreával folytatott megbeszélések azt mutatják, hogy Phenjan kész a konstruktív együttműködésre - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, miután Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.
jún. 8
13:12
Minden eddiginél brutálisabb infografika arról, mennyivel kevesebb pénze van ma egy magyar miniszterelnöknek egy visszavonult felcsúti polgármesternél (444.hu)
Egy év alatt több mint duplájára nőtt az amúgy is sokkolóan nagy különbség a két országos cimbora, Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc gazdasági teljesítménye között.
jún. 8
13:12
Lebukott! Sarah Jessica Parker melltartóban és pizsamában sétált fényes nappal (Femcafe)
Videó is készült róla!
jún. 8
13:12
Napelem mint nyugdíj-kiegészítés, avagy milyen lesz a jövő magyar energiaellátása? (NRGreport)
A magyar energiaellátás jövőjével kapcsolatban számos kérdés vetül fel; folytatódhat-e a megújulók terjedésének jelenlegi trendje; vagy hogy hogyan alakulnak a villamosenergia-kereskedelmi árak és a szén-dioxid kibocsátási költségek. A következő 3-4 év olyan nagy tehnológiai és egyéb változásokat hozhat, amely körülmények között rendkívül nehéz a t
jún. 8
13:12
Ungár: Nem leszek az ellenzék Lázár Jánosa (videó) (Igényesférfi.hu)
Választási kampányról, kétharmadról, Orbánról, Gyurcsányról, LMP-ről és 2022-ről is vitázott a Polbeatben Ungár Péter LMP-s politikus Kiszelly Zoltán politológussal.
jún. 8
13:15
1,8 milliárdból épül neutronkutató Martonvásáron (Menedzsment Fórum)
A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül a Fejér megyei Martonvásáron, az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos konzorcium.
jún. 8
13:15
Szemet hunyt a törvénysértés fölött a kormánytisztviselő, ez lett belőle (Adózóna)
Méltatlanságra okot adó magatartásként értékelhető, ha a köztisztviselő semmilyen módon nem akadályozza meg, hogy a hozzátartozója az általa is használt és haszonélvezeti jogával terhelt ingatlanon kábítószert termesszen – mondta ki ítéletében a Kúria.
jún. 8
13:15
9,2 milliótól lehet a miénk az elektromos Hyundai Kona (Auto Pult)
A teljesen elektromos Hyundai Kona Electric még február legvégén mutatkozott be, rögtön kétféle változatban. Alig több mint három hónappal később pedig végre a magyar importőr is felfedte, hogy mennyiért juthatunk majd hozzá hazánkban a piac egyik legvagányabb és legfejlettebb elektromos modelljéhez. A listaárak elsőre ijesztőnek tűnhetnek, de nem szabad megfeledkezni a 1,5 millió forintos állami…
jún. 8
13:18
Kidőlt az argentinok tehetsége (Infostart)
Súlyos térdsérülést szenvedett Manuel Lanzini, a jövő csütörtökön kezdődő világbajnokságra készülő argentin labdarúgó-válogatott játékosa.
jún. 8
13:18
Lelkes drukker: előkapta a mellét a szurkolólány a hokimeccsen (Blikk)
Megvillantotta mellét egy szurkolólány az NHL nagydöntőjén.
jún. 8
13:18
Európa-bajnok igazolt Kisvárdára (Sport365)
A klub honlapjának beszámolója szerint a 27 éves játékos a Buducnost Podgorica együttesében kezdett kézilabdázni.
jún. 8
13:18
Nézze meg Dúró Dóra utolsó, jobbikosként adott interjúját (ATV)
Csütörtök este lezajlott a Jobbik etikai bizottságának tárgyalása a Toroczkai - ügyben, de eredményt reggel, Dúró Dóra ATV Start-beli szereplésekor még nem lehet tudni (azóta már lehet – lásd a Toroczkai László kizárásáról szóló cikkünket). Dúró csütörtök este beszélt Toroczkaival, de akkor még egyikük sem tudta az ásotthalmi polgármesterrel szembe
jún. 8
13:18
Putyin: Phenjan kész a konstruktív együttműködésre (ATV)
A közelmúltban Észak-Koreával folytatott megbeszélések azt mutatják, hogy Phenjan kész a konstruktív együttműködésre - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Pekingben, miután Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.
jún. 8
13:18
Elkapták a férfit, aki Irakba szökött, miután megölt egy 14 éves német lányt (444.hu)
A kurd hatóságok segítettek a német rendőröknek.
jún. 8
13:18
Negyedével több EU-pénzt szán K+F+I-re 2020 után Brüsszel (NRGreport)
A mostani ciklus közel 80 milliárd eurós keretösszegéről kerek 100 milliárd euróra javasolja emelni a 2020 utáni kutatás-fejlesztési keretprogram, a Horizont Európa, keretét az Európai Bizottság - közölte ma a testület. Ez a közösség valaha volt legambiciózusabb kutatási és innovációs programja és azt célozza, hogy az EU a globális kutatás és innov
jún. 8
13:21
Meg merik lépni Csobot Adélék. Nem kell nekik, megoldják ketten (Blikk)
Így is lehet.
jún. 8
13:21
Titkos posztokat tett nyilvánossá a Facebook - itt a magyarázat (Infostart)
Május 18. és 22. között egy programozási hiba miatt 14 millió ember privátként - néhány ember számára engedélyezettként - beállított bejegyzései kerültek ki teljesen nyilvánosan a Facebookra - közölte a cég. Az eset igencsak rosszkor jön az adatvédelmi botrányokban érintett óriáscégnek.
jún. 8
13:24
Lemegy kutyába a londoni tőzsde, hogy náluk legyen a világ legnagyobb cége (Portfolio)
A Saudi Aramco kedvéért módosított szabályain és egy új kereskedési kategóriát hozott létre a London Stock Exchange (LSE) azért, hogy a világ eddigi legnagyobb részvénykibocsátása Londonban valósulhasson meg. A Londoni Értéktőzsde...
jún. 8
13:24
Légy óvatos! Ezt teszi a bőröddel a Nap, amikor nem figyelsz (Femcafe)
Olvasd el az útmutatót és napozz okosan.
jún. 8
13:24
Rachel és Monica újra együtt a vörös szőnyegen a legjobb dolog, amit ma látsz (Glamour)
A Jóbarátok sztárjai, Jennifer Aniston és Courtney Cox még mindig elválaszthatatlanok
jún. 8
13:26
Bella Hadid haja sosem volt még ilyen hosszú! Mint egy tündér! (Glamour)
Gyönyörű!
jún. 8
13:28
Paris Jackson fontos ügy miatt posztolt félmeztelen fotót magáról (Glamour)
Le a kalappal előtte!
jún. 8
13:30
Egy évtizede nem volt ilyen tiszta a kokain Európában (ATV)
Már negyedik egymást követő éve nő a kábítószer-túladagolás okozta halálozások száma Európában, s az esetek többsége a heroinhoz vagy annak metabolitjaihoz köthető - figyelmeztetett csütörtökön közzétett éves jelentésében az Európai Unió drogügynöksége (EMCDDA).
jún. 8
13:30
Eleged van a muslicákból? - Így szabadulj meg tőlük a lakásban (Femcafe)
Jól bevált trükkök.
jún. 8
13:33
Újabb adócsökkentés jöhet (Privátbankár)
A forgalmi adó európai viszonylatban továbbra is az egyik legmagasabb.
jún. 8
13:33
Ráfeküdt a Twitterre az amerikai elnök (Infostart)
A brit és a kanadai kormányfőt is kiosztotta Donald Trump a G7-csúcs előtt.
jún. 8
13:33
Magyarországon is betiltaná a nejlonzacskókat a Greenpeace (Grill Receptek)
A magyarok zacskómániások, 450-et használnak évente.
jún. 8
13:35
Nagyobb fokozatba kapcsol Amerika: végképp eltörlik az Iszlám Államot? (Privátbankár)
Amerika fokozza az Iszlám Állam elleni támadásait Afganisztánban.
jún. 8
13:35
Eltűnt egy 15 éves fiú Fejér megyében (Grill Receptek)
Veres Dávid Sándor június 4-én Székesfehérvárra indult cecei otthonából.
jún. 8
13:36
Nagy hibát követsz el, ha ezt a 4 tévhitet követed: íme néhány tény a reggelivel kapcsolatban (Blikk)
A magyarok 30%-a rosszul étkezik a felmérések szerint.
jún. 8
13:36
Rózsás programokat kínál a Fővárosi Állatkert (ProfitLine)
Díjmentesen látogathatják a Rózsa család- vagy keresztnevűek péntektől vasárnapig a Fővárosi Állat- és Növénykertet, ahol virágkötészeti bemutató, bábelőadás és koncert is színesíti a Rózsaünnep programjait - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
jún. 8
13:36
NATO-főtitkár: a NATO fokozza együttműködését az EU-val (USAracing)
A NATO és az Európai Unió a katonai mobilitás könnyítésében egyezett meg, amely lebontja a jogi és bürokratikus akadályokat a határokon átnyúló csapatmozgatások előtt.
jún. 8
13:36
Terjeszkedne az Opus és a Konzum (AQUA)
A hosszú távú értéknövekedést tartják szem előtt az Opus Global és a Konzum holding vállalatok, ennek eléréséhez a lakossági és az intézményi befektetők is fontosak számukra.
jún. 8
13:36
Kizárták Toroczkait a Jobbikból (Igényesférfi.hu)
Kizárták a Jobbikból Toroczkai László ásotthalmi polgármestert, volt elnökjelöltet.
jún. 8
13:38
Vasárnap hajnalban szünetel az e-matrica és az e-útdíj értékesítése (ProfitLine)
Szünetel az úthasználati jogosultságok, az e-matrica és a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj értékesítése június 10-én, vasárnap hajnali 1 és 5 óra között rendszerfejlesztés és karbantartás miatt - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. pénteken az MTI-vel.
jún. 8
13:38
A Terror Házában is járt Steve Bannon (videó) (Igényesférfi.hu)
Nagyon megindítónak találta a Terror Házát Steve Bannon.
jún. 8
13:42
Dokumentumfilm készül Robin Williams életéről (Blikk)
Dokumentumfilmet készít az HBO a népszerű és legendás színészről, Robin Williamsről.
jún. 8
13:42
Ingyen mehetsz be az Állatkertbe hétvégén, ha így hívnak (Femcafe)
Te is a szerencsések között vagy?
jún. 8
13:45
Dúró Dóra kilép a Jobbikból (Infostart)
Dúró Dóra távozik a Jobbikból, de parlamenti mandátumát nem adja még vissza - derült ki abból a nyilatkozatból, amelyet a politikus adott az InfoRádiónak.
jún. 8
13:45
Plakáton üzenik diákjai: SZERETÜNK SASPISTA (Kreatív Online)
Megható gesztus a BGE hallgatóitól.
jún. 8
13:48
Három keréken is szép az élet (Autónavigátor)
Új autógyártó a láthatáron? Ha sikerül megfelelő mennyiségű pénzt összegyűjteni a gyártás beindításához, akkor 2020-ban debütálhat a Nobe háromkerekű villanyautója
jún. 8
13:48
Változott Merkel véleménye a bevándorlási válság megoldásáról (USAracing)
Az ECHO TV tudósítójának beszámolója szerint az Európai Néppárt müncheni konferenciáján a határvédelem mellett a magyar szerepvállalás kérdéséről volt szó.
jún. 8
13:51
A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Lázár János ellen (Infostart)
A Demokratikus Koalíció vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a fideszes Lázár János ellen - közölte a párt frakciószóvivője.

Keresés