2018. június 8. péntek

jún. 8
13:51
Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót (Alternatív Energia)
Az etikai bizottság egyhangú határozatot hozott.
jún. 8
13:51
A debreceni színház kapta az első Sík Ferenc-díjat (Spa Trend Online)
A társulat évek óta gondozza, fejleszti a drámajátszás legjelentősebb hazai fesztiválját, a DESZKA Fesztivált.
jún. 8
13:51
9,2 milliótól lehet a miénk az elektromos Hyundai Kona (Auto Pult)
A teljesen elektromos Hyundai Kona Electric még február legvégén mutatkozott be, rögtön kétféle változatban. Alig több mint három hónappal később pedig végre a magyar importőr is felfedte, hogy mennyiért juthatunk majd hozzá hazánkban a piac egyik legvagányabb és legfejlettebb elektromos modelljéhez. A listaárak elsőre ijesztőnek tűnhetnek, de nem szabad megfeledkezni a 1,5 millió forintos állami…
jún. 8
13:54
Trump belengette az észak-koreai diktátor washingtoni látogatását (HírTV)
Az amerikai elnök szerint jövő kedden akár a koreai háború lezárásáról is megegyezhet Kim Dzsong Unnal.
jún. 8
13:54
Meghalt Anthony Bourdainre (ATV)
Anthony Bourdainre egy barátja talált rá péntek reggel egy franciaországi hotelszobában.
jún. 8
13:54
Távozik a menekültügyi hivatal komoly vádakkal illetett vezetője (USAracing)
Benyújtotta lemondását José Carreira, mivel szervezetén keresztül olyan komoly vádakkal illették, mint a munkatársak zaklatása és lelki terror alkalmazása.
jún. 8
14:00
Végre! Olaszország most olcsóbb, mint valaha! (Blikk)
Olaszországot senkinek sem kell bemutatni. Mindenki tudja, hogy a páratlan finomságok és a szemet gyönyörködtető csodák fellegvára. Ráadásul a tengerpartja is különleges, romantikus hangulatot áraszt, ami mindenkit elvarázsol. Ez egy elképesztően szépséges ország, amit muszáj a saját szemünkkel látnunk! Miért várnánk tovább? Egyszer élünk! Irány Ol
jún. 8
14:00
Új szobrot kapott a Széll Kálmán tér (Blikk)
Újabb miniszoborral gazdagodott a Széll Kálmán tér.
jún. 8
14:00
A vb-történet ötven legjobb futballistája: 7. Franz Beckenbauer - a Császár uralkodása (Infostart)
Játékosként mindhárom világbajnokságán érmet nyert, 1966-ban ezüstöt, 1970-ben bronzot, 1974-ben aranyat. Az egyetlen európai, aki játékosként, s aztán szövetségi kapitányként is világbajnok lett. A futballtörténelem vitathatatlan klasszikusa, akinek döntő érdemei voltak még egy világbajnoki „sikerben”: Németország rendezhette a 2006-os világbajnok
jún. 8
14:00
Eladták az Aegon Magyarország 75 milliárdos jelzáloghitel-portfólióját (Biztosító Magazin)
Az Aegon Magyarország csoporthoz tartozó Aegon Hitel Zrt. eladta a közel 75 milliárd forintos jelzáloghitel-állományát - közölte az eladó pénzügyi tanácsadója, a KPMG kedden az MTI-vel.
jún. 8
14:02
Megrázó: öngyilkosságot követett el a népszerű sztárséf! (Blikk)
Öngyilkosságot követett el egy népszerű sztárséf, Anthony Bourdain.
jún. 8
14:02
Egészségre vágyik a magyar, de megelégszik az illúziójával (Blikk)
A magyarok többsége szerint legfontosabb érték az egészség, mégis csak minden harmadik ember tesz annak érdekében, hogy hosszú távon megóvja azt – derült ki az Affidea és a Central Médiacsoport közös átfogó online kutatásából.
jún. 8
14:03
Mire készül a kormány? Szijjártó tárgyalni indul (Privátbankár)
Egyelőre ismeretlen témájú találkozón bánya és energetikai miniszterekkel találkozik.
jún. 8
14:06
Közel negyvenezer magyar érintett: erre neked is rámehet az egészséged (Pénzcentrum)
Noha az elmúlt években mérséklődik a válások száma, és 2016-ban az elmúlt 53 év legalacsonyabb esetszámát regisztrálta a KSH, mégis, nagyjából naponta 50 házasság bomlik fel Magyarországon. A procedúra pedig korántsem csak lelkileg...
jún. 8
14:06
Küzd a halálkereszttel az euró, a tegnapi erősödés után megtorpant a török líra (Portfolio)
Több napi folyamatos erősödés után ma megtörni látszik az euró menetelése a dollárral szemben, miután tegnap megjelent az euró-dollár grafikonján a halálkereszt. A forint 319 alatt kezdte a napot az euróval szemben, a 9 órakor közzétett...
jún. 8
14:06
Kilép a Jobbikból Dúró Dóra (ATV)
Dúró Dóra, a Jobbik parlamenti frakciójának volt tagja Toroczkai László pártból való kizárását követően az InfoRádióban bejelentette, hogy kilép a pártból.
jún. 8
14:06
Varga Mihály: a következő másfél évben is 4 százalék körüli gazdasági növekedés várható (AQUA)
A következő egy-másfél évben a mostanihoz képest nagyjából változatlan gazdasági bővülés várható, a magyar gazdaság az idei teljesítményét tudja jövőre is hozni.
jún. 8
14:06
Vb 2018: A németek a döntőbe sem várják magukat (HírTV)
A spanyolok 50 százaléka azt gondolja, hogy válogatottjuk megnyeri a csütörtökön kezdődő világbajnokságot.
jún. 8
14:06
Beköszöntött az apokalipszis, Rihanna papucsban és zokniban sietett a repülőre! (Glamour)
Mindezt egy feltűrt mackónadrággal megspékelve.
jún. 8
14:08
A színésznő kisfia rózsaszín ruhácskában jelent meg a vörös szőnyegen, a legtöbben imádják érte! (Glamour)
Meglepő fordulat, de nagyon cuki!
jún. 8
14:09
1,3 milliárdos vasúti munkát nyert meg Mészáros Lőrinc cége (Menedzsment Fórum)
A felcsúti nagytőkés R-Kord nevű vállalata gáláns módon 100 millióval még alá is ajánlott az eredetlieg becsült árnak.
jún. 8
14:09
Folyik a Putyin-Trump találkozó előkészítése (Gondola)
Az orosz külügyminisztérium érdemi munkát végez Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozójának előkészítése érdekében, de annak helyszínét egyelőre nem határozták meg - jelentette ki Szergej Rjabkov miniszterhelyettes pénteken a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva
jún. 8
14:10
Metzker Viktória, a legmenőbb magyar dj ismét szuper kollekciót tervezett a Dorkóval (Glamour)
Metzker Viki signature kollekciója már elérhető az üzletekben
jún. 8
14:11
B9 - a NATO-nak szolidárisan kell reagálnia a veszélyekre (Gondola)
A Bukaresti Kilencek (B9) államfői varsói csúcstalálkozójukon nyilatkozatot fogadtak el, amely szerint a NATO-nak a déli és a keleti irányból érkező veszélyekre egyaránt szolidárisan kell reagálnia - közölte Andrzej Duda lengyel elnök pénteken Varsóban, a találkozó alkalmával szervezett sajtóértekezleten
jún. 8
14:12
Óriási újítás az angol bajnokságban (Infostart)
A Premier League-ben is bevezetik a téli szünetet a 2019-2020-as szezontól.
jún. 8
14:12
Mecseteket zár be, és imámokat utasít ki Ausztria (HírTV)
A kancellár a döntést úgy indokolta: Ausztriában nincs helye a politikai iszlámnak és a radikalizáló folyamatoknak.
jún. 8
14:12
Folyik a Putyin-Trump találkozó előkészítése (ProfitLine)
Az orosz külügyminisztérium érdemi munkát végez Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozójának előkészítése érdekében, de annak helyszínét egyelőre nem határozták meg - jelentette ki Szergej Rjabkov miniszterhelyettes pénteken a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
jún. 8
14:12
Egyedülálló neutronkutató labor épül Magyarországon (Portfolio)
A világ első, részecskegyorsítón alapuló, optimalizált kompakt neutronforrást előállító laboratóriuma létesül a Fejér megyei Martonvásáron, az 1,8 milliárd forintos beruházáshoz 1,3 milliárd forint uniós forrást nyert a tulajdonos...
jún. 8
14:12
36 ezer eurót hagyott valaki egy római templom gyóntatószékén (444.hu)
A rendőrség nyomozást indított, mert lehetséges, hogy egy rabló hagyhatta ott, aki meg akart szabadulni tőle.
jún. 8
14:12
Négy esélyes egyetlen csoportban (Azenpenzem)
Lengyelország, Szenegál, Kolumbia és Japán is okkal számol azzal, hogy továbbjut a kieséses szakaszba, így itt tényleg komoly izgalmak várhatóak.
jún. 8
14:12
Gyász: öngyilkos lett a tévés sztárszakács (Femcafe)
A népszerű tévésztár és szakács 61 éves volt.
jún. 8
14:18
Budapesten ültek össze Európa pénzügyi oktatói (Portfolio)
Budapesten tartotta éves közgyűlését az Európai Bankárképzők Szövetsége (EBTN) és az Európai Befektetéselemzők Egyesületének Szövetsége (EFFAS). A helyszínre azért esett a választás, mert a magyar székhelyű Nemzetközi Bankárképző...
jún. 8
14:18
Dúró Dóra otthagyja a Jobbikot (444.hu)
Még nem döntötte el, hogy visszaadja-e a mandátumát.
jún. 8
14:18
Dúró Dóra kilép a Jobbikból, távozott Novák Előd is (HírTV)
Mandátuma sorsáról még nem döntött. Távozott a pártból férje, Novák Előd is.
jún. 8
14:18
Hivatalos: Pippa Middleton babát vár, végre ő maga beszélt róla (Joy)
Katalin és Pippa szülei már javában hódolnak a nagyszülői örömöknek, de most végre a kisebbik lányuk is anya lesz, hiszen Pippa Middleton babát vár! Bár a pletykák már jó ideje kavarognak erről, most viszont teljesen biztossá vált!
jún. 8
14:18
Új vezető a Mol Magyarország élén (NRGreport)
A társaság Ratatics Pétert nevezte ki a MOL teljes magyarországi operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatójának (Chief Operating Officer) 2018. július 1-től. A MOL Magyarország vezetőjeként Ratatics Péter fogja felügyelni a MOL romániai, szerbiai és szlovéniai tevékenységét is. A szakember emellett továbbra is ellátja a MOL-csoportnál betöltö
jún. 8
14:18
Varga Mihály: A következő egy-másfél évben is 4 százalék körüli gazdasági növekedés várható (Könyves Magazin)
A következő egy-másfél évben is 4 százalék körüli gazdasági növekedés várható mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
jún. 8
14:20
Gigafactoryt épít a Tesla Kínában (NRGreport)
Az elektromos autók tömeggyártása érdekében egy Gigafactory üzem építéséről folytat tárgyalásokat a Tesla Kínában. A Tesla Sanghajban építené fel gigantikus üzemét, ahol az elektromos autókat és a hozzájuk szükséges akkumulátorokat gyártanák. Erről Robin Ren, a Tesla értékesítési igazgatója beszélt a részvényesek közgyűlésén.
jún. 8
14:21
Súlyos gondok a metrópótlásnál (Infostart)
A modern metrópótló buszok nem bírják a rossz minőségű utakat az észak-déli metró vonalán – hangsúlyozta a Metróért Egyesület elnöke. Bíró Endre elmondta, a déli vonal rekonstrukciója előtt mindenképpen meg kell erősíteni az érintett úttesteket.
jún. 8
14:24
Új, őrült trend: Meghan Markle miatt tetováltatják az arcukat az emberek – fotók (Blikk)
Mióta Meghan Markle Harry herceg által a rivaldafénybe került, rengetegen szeretnének olyanok lenni, mint ő.
jún. 8
14:24
Dúró Dóra kilép a Jobbikból (Alternatív Energia)
Toroczkai László kizárása miatt távozik.
jún. 8
14:24
Hogyan mérhetjük le, melyik a legélhetőbb város? (Portfolio)
Milyen gyorsan térül meg egy energiahatékonysági beruházás? Miként lehet megfelelő informatikai rendszert találni a városokról gyűjtött adatok kezelésére? Hogyan mutatható ki, hogy melyik városban a legjobbak az életkörülmények,...
jún. 8
14:24
Csillag Zsuzsi levonta ebből a hétből a következtetéseket (Glamour)
Folytatja a színkihívást
jún. 8
14:26
Megható: először nézhetett kutyája szemébe a vak doktornő – videó (Blikk)
Életében először láthatta segítőkutyáját a vak orvos.
jún. 8
14:26
Kuruc virtus: Tiborcz-Lázár együttműködéssel erősített Habsburg lobbi (Alternatív Energia)
Lázár vagyonnyilatkozata új fényben tünteti fel a rendszerben betöltött szerepét.
jún. 8
14:27
Elfogták Irakban a wiesbadeni lány gyilkosát (Gondola)
Elfogták Irakban a német sajtóban Susanna néven azonosított 14 éves lány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsított iraki férfit - jelentette be pénteken Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter
jún. 8
14:29
Menedékkérőknek járó segélyekkel csaltak szaharaiak (Gondola)
Menedékkérőknek járó segélyekkel visszaélő afrikai hálózatot lepleztek le Délnyugat-Franciaországban, a csalás mintegy 3 ezer embert érinthet - közölték pénteken igazságügyi források
jún. 8
14:30
Fazekas Csaba (Figulus): Egy gondolat a Jobbikról (Tiszta Jövő)
Magyarországon egy szélsőjobboldali radikális, ultranacionalista párt van hatalmon.
jún. 8
14:31
Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót (Gondola)
Kizárta a Jobbikból Toroczkai Lászlót a párt fegyelmi bizottsága csütörtökön - közölte egyhangúlag meghozott döntését a testület pénteken.
jún. 8
14:33
Varga Mihály: a kormány nem aggódik a forint gyengülése miatt (Infostart)
A következő egy-másfél évben is 4 százalék körüli gazdasági növekedés várható, erre jó alapot ad az idei első negyedéves gazdasági bővülés - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (angol rövidítéssel AmCham) üzleti fórumán.

Keresés