A napokban reppent fel a hír, hogy Pély Barna és Galambos Dorina közel 103 millió forintért árulják fővárosi lakásukat. Sikerült megtalálni, hogy pontosan melyik ingatlanról van szó, így most a Pénzcentrum olvasói is láthatják, hogy...
Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét indítja államfőjelöltként a szlovák-magyar vegyes párt a jövő tavasszal sorra kerülő köztársaságielnök-választáson. Indulását a pártelnök jelentette be szombaton Pozsonyban, a szervezet kongresszusa utáni sajtótájékoztatóján. (MTI)
Újabb botrány bontakozott ki Baukó Éva háza táján. Történt ugyanis, hogy megkérdezték, mit gondol egy Ábrahám Róbert nevű népszerű vloggerről, mire ő csak annyit felelt, hogy nem kedveli a származása miatt. Több sem kellett a YouTubernek, egyből videóban válaszolt a celebnőnek. Robi a videójában súlyos dolgokat állított Baukó életviteléről. Ez a v
Emmanuel Macron és az EU vezetői igyekeztek az amerikai elnök lelkére beszélni a G7-en, és úgy érzik, a továbbiakban még sikerülhet közösen előrelépni a vitás kereskedelmi kérdésben.
Fölfelé kúszik a csirkemellfilé ára, ami ráadásul hamarosan hiánycikk is lehet - erre maga a Baromfi Termék Tanács elnöke figyelmeztet. Így aki teheti, most, a hónap elején spájzoljon be csirkemellből!
A román Simona Halep szetthátrányból fordítva győzte le az amerikai Sloane Stephenst a 117. francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének döntőjében.
Egy személygépkocsi és egy motorkerékpár karambolozott a 85-ös főúton, a 24-es kilométernél, Csorna közelében. A csornai hivatásos tűzoltók félpályás útlezárás mellett megkezdték a műszaki mentést. A baleset súlyos sérültjéhez mentőhelikopter érkezett, addig az utat teljes szélességében lezárták. A baleset súlyos sérültjéhez bár mentőhelikopter é
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a villanyautózás még akkor is tisztább módja a közlekedésnek, mint a belső égésű motorok beindítása, ha az áram megtermelésében csak nagyon kis arányban vannak jelen a megújuló energiaforrások, de kétségtelenül akkor okozzuk a legkisebb üvegházhatású gáz-kibocsátást, ha az autóba töltött áram teljes egészében m
Különösen a gyerekek élik át gyakran, de nyaranta - egy-egy strandolás, uszodázás után - a felnőttek is tapasztalhatják magukon a kötőhártya-gyulladás jeleit. A fertőzést nem könnyű kivédeni, de a kezelése ma már meglehetősen hatékony.
Míg Magyarországon 2008-ra GDP-arányosan 30 százalékra nőtt a magánszektor devizahiteleinek állománya, addig a többi V4-országban 10 százalék alatt maradt. Ne maradjanak le a Makronóm ábráiról, kövessék Facebookon is!
A smink nemcsak szépíteni, hanem akár torzítani is tud az arcon, így főleg idősebb korban jó ha tudjuk, hogy mit, hogyan használjunk a tökéletes arcfestés elkészítéséhez.
Megjelent egy új, független szervezet által összeállított károsanyag-kibocsátást mérő szabvány. A TRUE kezdeményezés az eddiginél is riasztóbb képet fest a dízelautók nitrogén-oxid kibocsátásáról.
Egészen elképesztően szürreális felvételt osztott meg a Facebook-oldalán az élő Ken baba, aki ezúttal VV Vivi mellett találta magát. Bele sem merünk gondolni, hogy miért, és milyen körülmények között fújta össze a szél őket, de annyi biztos, hogy a két celeb együtt töltötte a tegnap estét, és együtt aludtak, amiről aztán be is számoltak gyorsan. Mi