Hét túrázót sodort magával szerdán egy megáradt folyó Korzikán, hárman a hullámok között vesztették életüket, ketten eltűntek - jelentette a Franceinfo közrádió és más francia sajtóorgánumok.
A labdarúgó Európa-ligában bármelyik csapat legyőzheti a másikat Pablo Machín, a Sevilla vezetőedzője szerint, ezért úgy vélte, együttese a múlt heti, 4–0-s sikere ellenére még nem biztosította be a továbbjutását az Újpest ellen a selejtező második fordulójában.
A labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, a párharc visszavágóján a magyar bajnok Mol Vidi FC Anel Hadzic góljával 1–0-ra legyőzte a bolgár Ludogorecet, ezzel pedig továbbjutott a következő fordulóba, ahol a svéd Malmö vár rá.
Kétszer annyit költenek alkoholra, dohánytermékekre és narkotikumokra a magyarok, mint az Európai Unió más nemzeteinek tagjai. Ráadásul az átlaghoz és a fizetéshez képest hazánkban szánnak a legtöbbet prostitúcióra – derült ki az Eurostat kutatásából.
Festékkel fújták le a zalaegerszegi kertmozi vetítővásznát ismeretlenek és ezzel több év munkáját tették tönkre. Ráadásul nem egyszerű film vetítést szerveztek ide, hanem valódi közösségi összefogással akartak a fiatalokon segíteni. Most le kellett állítani a programot.
Az amerikai elnök szerint Washington és Róma új stratégiai párbeszédet kezd a biztonsági kérdésekről, a terrorizmusról és a bevándorlásról. A Kossuth Rádió Ütköző című műsorában a kétoldalú kapcsolatok idejéről és egy lehetséges, Donald Trump által kialakulóban lévő világrendről beszélgettek a szakértők.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nem változtatott az irányadó 1,75-2,00 százalékos dollárkamat-sávon kedd-szerdai kamatdöntő ülésén. A Fed monetáris politikai testülete, a nyíltpiaci bizottság (Federal Open Market Committee, FOMC) kétnapos ülését követő szerdai bejelentés összhangban volt a testület korábban tett monetári

A kakaós tésztához nagyon jól illik a habos-túrós töltelék, sőt még az áfonya is, melyet ízlés szerint lecserélhetünk ribizlire, őszibarackra, málnára.
Szeptember 1-től változik a járművek károsanyag-kibocsátásának mérési módszere, ami komoly költségeket jelent a Volkswagennek. Herbert Diess arra figyelmeztetett, hogy az új károsanyag-kibocsátási mérési módszer, a WLTP (Worldwide...

Az Egyesült Államok kormánya Andrew Brunson amerikai lelkipásztor törökországi fogva tartására hivatkozva szerdán szankciókkal sújtotta a török belügyminisztert és az igazságügyi tárca vezetőjét.
Az Egyesült Államok kormánya Andrew Brunson amerikai lelkipásztor törökországi fogva tartására hivatkozva szerdán szankciókkal sújtotta a török belügyminisztert és az igazságügyi tárca vezetőjét.
A csatorna esti híradójában már szó volt a tulajdonosváltást követő átszerveződésről: az új vezérigazgató-helyettes szerint a televízió „visszatér a jobboldalra”.
Még Macron pártját is megosztotta a jelenleginél szigorúbb szabályozás: többek között felgyorsítanák az illegális migránsok kitoloncolását és a menekültügyi eljárásokat is.
Ma nagyot gyengült a török líra arra a hírre, hogy az Egyesült Államok szankciókat tervez török magánszemélyekkel, vállalatokkal szemben. Később érkezett a hír, hogy az amerikai kormány szankciókkal sújtotta a török belügyminisztert...
A korábbinál jóval volatilisebb lett a cseppfolyósított földgáz (LNG) ázsiai árazása, a termék legjelentősebb, ázsiai piacán. A június közepi árcsúcsot követően július végén az extrém ázsiai hőség, illetve a légkondicionálók ennek hatására megugró áramfogyasztása hajtotta fel az árakat. Pedig az LNG árfolyama általában szezonális mintázatot mutat,
A Mol Vidi FC Anel Hadzicnak az első félidő hajrájában szerzett góljával 1–0-ra legyőzte, és így kiejtette a bolgár Ludogorecet. A meccsen Virgil Misidjan kiállítása miatt 50 percen keresztül emberelőnyben játszó fehérváriak a Malmö ellen folytatják a Bajnokok Ligája 3. fordulójában.
Habár a nyár jellemzően átmeneti visszaesést hoz az ingatlanpiacon az időjárási adottságok és a szabadságolások miatt, az elmúlt évben ez nem mutatkozott meg igazán markánsan. Idén viszont a május vége már hullámvölgybe csúszott itt-ott a budapesti ingatlanpiacon, és összességében sem beszélhetünk csúcsok döntögetéséről.
– A Wizz Air kazah fővárosba tartó, Airbus A320 típusú gépének utasai léphettek át először a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új utasforgalmi csarnokának első beszállókapuját.