2018. augusztus 11. szombat

aug. 11
13:36
Nyíltvízi úszó Eb: Kizárták a magyar váltót (ATV)
A táv felénél kizárták a magyar csapatot a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának váltóversenyéből, mivel Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.
aug. 11
13:36
Az új-zélandi kormány korlátozná a külföldiek ingatlanvásárlásait, mert a világvégére készülő milliárdosok felvásárolják a jó kecókat (444.hu)
Iszonyat magasak az árak, és túl sok a hajléktalan.
aug. 11
13:36
Megszületett Istenes Bence és Csobot Adél kisfia - Gyönyörű nevet kapott (Femcafe)
A boldog szülők bejelentették, hogy megérkezett Nátán kisöccse.
aug. 11
13:36
Sziget Fesztivál: ÉNB Lalival bulizott Sebestyén Balázs és felesége - fotók (BorsOnline)
Úgy tűnik, kimenőt kapott a rádiós és felesége, és két kisfiuk nélkül programoztak. A házaspár laza, hétköznapi öltözetben egyenesen a Sziget Fesztivál felé vette az irányt, ahol először Parov Stelarra, majd Lana del Rey-re bulizhattak péntek este. Az Éjjel-Nappal Budapest Lalija, Kamarás Norbert is velük tartott, akit már nem először lehetett látn
aug. 11
13:36
Megszületett Csobot Adél és Istenes Bence második babája – már fotót is mutattak róla (SzMo)
Különleges nevet kapott a kicsi.
aug. 11
13:39
Meghalt Kerényi Imre (Infostart)
A miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató 75 évet élt.
aug. 11
13:42
Néhány idei férfitrend, amit a helyedben alaposan elkerülnénk (Player)
A divatipar féktelen hullámai ebben az évben is csupa érdekes férfitrendeket sodortak a partra, az ok ismét prózai: csakúgy. A pingvincsapatokat megszégyenítő módon türelmetlenkedő 21. századi szuperfogyasztók pedig már alig várják, hogy lecsaphassanak a legújabb őrületekre.
aug. 11
13:42
Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató (Igényesférfi.hu)
A rendező hetvennégy éves volt.
aug. 11
13:48
Kizárták a magyar váltót az Európa-bajnokságról (Infostart)
Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.
aug. 11
13:48
Dráma az úszó Eb-n: kizárták a magyar váltót (Blikk)
Glasgow - A táv felénél kizárták a magyar csapatot a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának váltóversenyéből, mivel Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.
aug. 11
13:48
Gyász: meghalt Kerényi Imre (Blikk)
Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután.
aug. 11
13:48
Rákkeltő gyomirtó miatt kapott többszáz millió dolláros büntetést a Monsanto (Portfolio)
A Monsanto vegyipari óriáscég köteles csaknem 290 millió dolláros kártérítést fizetni rákkeltő gyomirtói egyik áldozatának. Erről hozott döntést pénteken délután egy San Franciscó-i bíróság. Az esküdtszék felelősnek mondta...
aug. 11
13:51
Elhunyt Kerényi Imre (vg.hu)
Kerényi Imrét a Miniszterelnökség saját halottjának tekinti.
aug. 11
13:53
Finom fogások igen, önsanyargatás nem (vg.hu)
A diétában nincs helye az önsanyargatásnak és a lemondásnak – vallja Tomán Szabina, aki brandjével már a határon túl is terjeszkedik.
aug. 11
13:54
Nico Kovac volt csapat ellen szerezheti első trófeáját a Bayern élén (HírTV)
A bajorok hetedszer, míg a Frankfurt először hódíthatja el a Német Szuperkupát.
aug. 11
13:54
Gyorsabban kiizzadjuk a jeges vizet (BorsOnline)
Aki szeret fitneszterembe járni, annak könnyű dolga van. Ott csak megfázni lehet, hőgutát kapni nem. Szabadtéren már más a helyzet. Több mindenre érdemes odafigyelni ebben a hőségben sportolás közben, hogy ne történjen baj. Fontos észben tartani, hogy ebben az időben nagyobb a szervezet folyadékigénye. Ez sportolás közben is így van. Viszont a megf
aug. 11
13:56
Elhunyt Kerényi Imre színigazgató (BorsOnline)
Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész; aki hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében távozott az élők sorából. Az 1943. szeptember 28-án született Kerényi Imrét a Miniszterelnökség saját halottjának
aug. 11
13:58
Gratulálunk! Megszületett Csobot Adélék második gyermeke - íme az első fotó (BorsOnline)
Közösségi oldalukon jelentették be az örömhírt.
aug. 11
14:00
Varga Zoltán: Az édesanya mint a gyermek érzelmeinek tükre (Tiszta Jövő)
A reflektív kapcsolat hiánya a gyermek és a szülő között komoly negatív következményekkel járhat.
aug. 11
14:00
Könnygáz, vízágyú: több tízezres kormányellenes tüntetést vertek szét Bukarestben (SzMo)
A demonstrációt a külföldön dolgozó, de most szabadságon otthon lévő románok kezdték, az őket 'elüldöző' kormány lemondását követelve.
aug. 11
14:06
Horvátország újra kérte az Interpoltól a Hernádi Zsolt elleni elfogatóparancs megújítását (ProfitLine)
A horvát rendőrség újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott elfogatóparancsot - jelentette az N1 horvát hírcsatorna rendőrségi értesülésekre hivatkozva.
aug. 11
14:06
25 centiméterrel megemelkedett az indonéziai Lombok szigete (ATV)
A több mint háromszáz emberéletet kioltó földrengés miatt 25 centiméterrel megemelkedett az indonéziai Lombok szigetének tengerszint feletti magassága - közölték szakértők szombaton.
aug. 11
14:06
Elhunyt Kerényi Imre (HírTV)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató 74 éves volt.
aug. 11
14:06
Meghalt Kerényi Imre (SzMo)
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, érdemes és kiváló művész 75 éves volt.
aug. 11
14:09
Elhunyt Kerényi Imre rendező, színigazgató (Gondola)
Elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután
aug. 11
14:11
Nemzetközi rézfúvós napokat rendeznek Pakson (Gondola)
A rézfúvós zenei élet kiemelkedő képviselői adnak koncerteket a Pakson első alkalommal rendezendő Nemzetközi Rézfúvós Napokon augusztus 21
aug. 11
14:12
Levezető körök: itt töltik nyári szabadságukat a Forma-1-es sztárpilóták (Blikk)
Tizenkét versenyhétvége után megpihent a Forma–1 mezőnye, a pilóták háromhetes nyári szabadságukat töltik.
aug. 11
14:12
Ördög még az elrejtett mobilt is kiszagolja (BorsOnline)
Elképesztő: Árnyék, Amy és Ördög még csak néhány hónaposak, de már most ki tudnak szagolni bizonyos kábítószereket is.
aug. 11
14:12
Pápai Jocit felizgatja, ha megbámulják a feleségét (SzMo)
A zenész Lilunak vallott a szerelemről, nőkről, és a feleségével való különleges kapcsolatáról.
aug. 11
14:13
Földrengés - Magasabb lett az indonéz sziget egy része (Gondola)
A több mint háromszáz emberéletet kioltó földrengés miatt 25 centiméterrel megemelkedett az indonéziai Lombok szigetének tengerszint feletti magassága – közölték szakértők szombaton
aug. 11
14:18
Ez az, aminek látszik? Félreérthető kép készült Katalinról és Meghanról (Femcafe)
Hát biztos, hogy nem AZT csinálják. Vagy mégis?
aug. 11
14:24
Elutasították az óvást! Rasovszkynak marad az ezüstérem (BorsOnline)
Elutasította a magyar csapat óvását az európai szövetség (LEN), így a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében Rasovszky Kristóf ezüstérmes maradt a Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságon.
aug. 11
14:27
Cseh Tamásra emlékeznek Bakonybélben szombaton (Gondola)
Negyedik alkalommal emlékeznek Cseh Tamásra Bakonybélben az Énekmondók Emlékezete rendezvényével szombat délután
aug. 11
14:30
A Crrodék: a történelem előtti modern család (Blikk)
Hosszú és göröngyös út áll a földönfutóvá lett ősembercsalád előtt. Ráadásul az anyatermészetnél is nagyobb csapás éri őket! Mert a földrengés okozta sokk eltörpül a generációs konfliktusok keltette érzelmi megrázkódtatásokhoz képest. A Crrodék című animációs bohóság vasárnap este 18.55-től látható a Tv2-n!
aug. 11
14:30
Vigyázat: 150 milliós horrorszámla is lehet az álomnyaralás vége (Pénzcentrum)
10 éves távlatban a káresetek 48 százalékában fordult elő megbetegedés, illetve 42 százalékában történt baleset a külföldi utazások során. Legtöbben a nyári üdülési, illetve a síszezonban kötnek utasbiztosítást, és egyre többen...
aug. 11
14:30
Fantasztikus örömhírt jelentett be a magyar sztár, mindenki gratulált (Ripost)
Gajdos Tamás elképesztő teljesítményt nyújt hétről-hétre, túl a hatodik x-en.
aug. 11
14:30
Kánikulaőrület: Fertőzhet a szökőkutak vize, sokan isznak belőle (Ripost)
Elveszi az eszünket a kánikula! A nagyvárosokban az emberek minden alkalmat megragadnak arra, hogy egy kicsit lehűtsék magukat. Nem gondolnak rá, hogy a szökőkút súlyos fertőzés forrása lehet: isznak belőle, medencének használják, beleáztatják a lábukat. Különösen a gyerekeket teszik ki veszélynek, ha beleengedik!
aug. 11
14:30
Cooky kisfia találkozott a francia nagymamájával – megható fotó készült a pillanatról (SzMo)
Rokonlátogatáson van épp a család.
aug. 11
14:32
Tragikus hírt jelentettek be: Meghalt a Kossuth-díjas rendező (Ripost)
Csak 74 éves volt, váratlanul érte halálhíre a színházi szakmát.
aug. 11
14:34
Gólyahír, megszületett Csobot Adél és Istenes Bence kisfia - Fotók (Ripost)
Négytagú lett a család, gratulálunk!
aug. 11
14:36
Egy kutatás szerint 11 millió alt-right gondolkodású fiatal van az Egyesült Államokban (444.hu)
Az Egyesült Államokban élő 198 millió nem latino fehér 5,64 százaléka szimpatizál a Milo Yiannopoulos által is képviselt, Donald Trumpot is támogató új jobboldali ideológiával, ez pedig 11 millió embert jelent. (Vox)
aug. 11
14:36
Horvátország újra kérte az Interpoltól a Hernádi Zsolt elleni elfogatóparancs megújítását (Könyves Magazin)
A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait.
aug. 11
14:42
Meghalt Kerényi Imre (Privátbankár)
A miniszterelnök megbízott 75 éves volt.
aug. 11
14:42
Nem fogja elhinni kik szedik a szemetet ebben a szabadidőparkban (ATV)
Vetési varjakat állítanak munkába az eldobott cigarettacsikkek begyűjtésére egy franciaországi szabadidőparkban.
aug. 11
14:42
Hatalmas román siker: sínekre optimalizált kisbuszok járnak a Vasér völgyében (444.hu)
A Máramaros megyei Vasér völgyében fut egy kisvasút. A helyiek azonban ebből még nagyobb turistalátványosságot csináltak, több átalakított kisbusz is járja a síneken a völgyet. (LaughingSquid)
aug. 11
14:42
Lendületben az építőipar (AQUA)
Folytatódott júniusban is az építőipari fellendülés, szakértők szerint az ágazat éves összevetésben 15-20 százalékkal múlhatja felül a tavalyi teljesítményét.
aug. 11
14:42
Vidnyánszky: Kerényi Imre nagy kultúrharcos volt (Igényesférfi.hu)
A Nemzeti Színház és a Magyar Teátrumi Társaság nevében Vidnyánszky Attila részvétét fejezte ki a családnak.
aug. 11
14:42
Nézze meg, hogy gömbölyödik Kiss Ramóna pocakja! fotó (BorsOnline)
Élete legboldogabb időszakét éli Kiss Ramóna, akinek napról-napra gömbölyűbb a pocakja.
aug. 11
14:45
Megszöknek a migránsok a svéd befogadó központokból (Gondola)
Svédországban egyre több gondot okoz a hatóságoknak, hogy a kiutasított menedékkérők, amint megkapják a végzést, azonnal eltűnnek
aug. 11
14:48
Cukorbetegség a szexuális problémák mögött? (WebBeteg)
A cukorbetegség közismert következménye lehet a férfiaknál jelentkező merevedési zavar, ám dr. Demjén László, nőgyógyász a nőknél esetlegesen fellépő szexuális kihatású problémákra is felhívja a figyelmet.

Keresés