Négy jelölt közül Hegedűs Péter független jelöltet választották Balmazújváros polgármesterévé a szavazók a vasárnap megtartott időközi választáson - közölte a választás eredményét a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel
Két független jelölt közül Fodor Béla Józsefet választották polgármesterré a Vas megyei Sorkikápolnán a vasárnap tartott időközi választáson - közölte a település jegyzője az MTI-vel
Balatonföldvárnál egy utas kiugrott az Aranyhíd expresszből még délután. Este 7-re befejeződött a helyszínelés, de emiatt volt olyan járat, ami a Balatonszentgyörgyről Zamárdiba vivő 70 kilométert 3 óra alatt tette meg.
A várakozásokat jócskán felülmúlva debütált a kasszasikerlista élén a Warner Bros. stúdió Meg - Az őscápa című akció-horrorja, amely 44,5 millió dollár bevételt hozott a bemutatóhétvégén több mint 4100 észak-amerikai moziban iparági becslések szerint.
Immár a harmadik egymást követő napon is folytatódtak az ellenzéki tüntetések Bukarestben a kormánypalota előtti Victoria-téren, ahol vasárnap is mintegy tízezren követelték Viorica Dancila szociálliberális kormányának lemondását, és a büntetett előéletűek, elsősorban Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök eltávolítását a hatalomból
A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a pásztói időközi választást Farkas Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották Pásztó polgármesterévé a vasárnap tartott időközi választáson - tájékoztatta a Nógrád megyei város jegyzője vasárnap este az MTI-t