2018. augusztus 13. hétfő

aug. 13
19:24
Múmiamánia miatt ledarálták a leleteket (Blikk)
Megérkezett A világ múmiái kiállítás re, néhány hónapig a magyar főváros ad otthont a földkerekség legnagyobb múmiakollekciójának.
aug. 13
19:30
Kártérítést követel Albert monacói herceg unokatestvére, amiért nem ő az uralkodó (ATV)
Albert monacói herceg unokatestvére 351 millió euró kártérítés követel Franciaországtól, azt állítván, hogy a francia állam fortéllyal megfosztotta annak idején családját attól, hogy a monacói trónra kerüljön.
aug. 13
19:30
Gacsályi Sára – Leimeiszter Barnabás: A rettegés foka – egy vasárnap az Orbán-diktatúra ellenfeleivel (Igényesférfi.hu)
„Félünk a politikától, félünk egymástól. De mit lehet tenni? Hogyan éljünk túl?” – baloldali aktivistákkal közösen kerestük a választ a nyolcadik kerületi Gólya presszóban. Tudósításunk az olykor már szürreálba hajló, „Ellenállás a diktatúrában” című nyári egyetemről.
aug. 13
19:33
Eltüntetné a hajléktalanokat az utcákról a brit kormány (Infostart)
Egyre többen éjszakáznak az utcán az angol városokban. London legszebb belvárosi részein egész nap látni hajléktalanokat. A kormány véget akar vetni ennek, de nem büntetéssel, hanem úgy, hogy javítani próbál ezeknek az embereknek az életkörülményein.
aug. 13
19:36
Megrohamozták a turisták a török luxusboltokat (Portfolio)
A turisták máris kihasználják a török líra árfolyamának összeomlását, a Reuters tudósítása szerint hétfőn nagy tömegekben szállták meg a helyi luxusüzleteket. Az élelmes látogatók igyekeznek kiaknázni azt, hogy vásárlóerejüket...
aug. 13
19:36
Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor (HírTV)
Az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztőjét, Kaposvár díszpolgárát életének 86. évében érte a halál, közlte a polgármesteri hivatal hétfőn.
aug. 13
19:42
Jól jönne még egy kis pénz utazásra? Itt a nagy lehetőség! (Blikk)
Már csak pár hét van hátra a nyárból, ám olvasóinkat most sem hagyjuk játék nélkül.
aug. 13
19:42
Harmath Károly: Jézusnak játszani csak szívvel lehet (Tiszta Jövő)
Ha Isten és az ember együtt játszik az életben, akkor nem csoda, hogy akadnak labdarúgók, akik a világbajnokságon sem hagyják abba a játékot. Megmutatják, hogy a talentumokkal megáldott ember Isten játszótársává (és fordítva) válik. Valódi misztériumról van szó.
aug. 13
19:48
Nyáron is pörög az ingatlanpiac (Infostart)
A Duna House Barométer júliusi adatai szerint a tranzakciószám-becslés és az adás-vételi paraméterek alapján is szokatlanul erős nyári ingatlanszezonra lehet következtetni. Az élénk piaci keresletet jól mutatja az eddigi éveknél magasabb keresleti mutató, az index jelenleg 83 százalékponton áll, amely júliushoz hasonló, erős augusztusi forgalmat je
aug. 13
19:48
Orbán Viktor a horvát miniszterelnökkel tárgyalt (ATV)
A horvátországi Abbáziában (Opatija) tárgyalt egymással hétfő délután Orbán Viktor, Magyarország és Andrej Plenkovic, Horvátország miniszterelnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
aug. 13
19:48
Varga Lajos: Rossz jó vagy jó rossz (Tiszta Jövő)
Az egyik ilyen tanulság az, hogy hiábavaló volt a katonai akció, mert 21 év múltán az emberarcú szocializmus helyett a nyugati típusú üzleti demokrácia váltotta fel a kommunista proletárdiktatúrát.
aug. 13
19:48
Dua Lipa megosztotta Kálló Péter képét, félmillióan lájkolták (SzMo)
Az énekesnő elájult a hatalmas tömegtől szigetes koncertjén.
aug. 13
19:54
Orbán Viktor Horvátországban tárgyal (Igényesférfi.hu)
A magyar kormányfő Horvátországba utazott, hogy áttekintse a horvát miniszterelnökkel, Andrej Plenkoviccsal a két ország közös ügyeit.
aug. 13
19:54
Kövér László: Áldás vezérelheti életünket – A Kurultájon elmondott beszéd (Könyves Magazin)
Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik.
aug. 13
20:00
Szinten tartja a bankrendszeri többletlikviditást az MNB (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy, három és hat hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott hétfőn, amelyen egyenként 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői...
aug. 13
20:00
Tehenekkel akarják jobb útra téríteni a svédek az elítéltjeiket (444.hu)
Íme egy svéd börtön, ahol nem zárják a cellákat, nincsenek kamerák, de mindenki dolgozik. Például tehenet fej.
aug. 13
20:00
Megőrjíti az internetezőket ez az aranyszínű bögre – szerinted szögletes vagy kerek? (SzMo)
Újabb optikai illúzió terjed szélsebesen.
aug. 13
20:03
Horvát-magyar kormányfői találkozó Opatiján (Infostart)
Aktuális ügyekről beszélt a két miniszterelnök, ennél több nem derül ki a közleményből.
aug. 13
20:06
Csökkenéssel zártak az európai piacok (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
aug. 13
20:06
A berlini fal egy rég elfeledett darabját fedezték fel (ATV)
A berlini fal egy rég elfeledett, méretes darabját fedezték fel idén júniusban - jelentette be hétfőn egy helyi politikus, kereken 57 évvel az után, hogy megkezdődött a Nyugat-Berlint körbezáró határőrizeti rendszer építése.
aug. 13
20:06
Majdnem 50 év után került vissza Schwarzeneggerhez egy fontos díja (Femcafe)
Kalandos úton jutott vissza hozzá.
aug. 13
20:06
A múlt titkai után kutatnak Füleken (HírTV)
A régészeti feltárás célja, hogy a Füleki Vármúzeum munkatársai megtalálják, hogyan kapcsolódott a 17. századi erődítmény utolsó megmaradt bástyája a városfalakhoz.
aug. 13
20:06
Filmek, amiket át kellett írni a főszereplők követelései miatt (Joy)
Az énekeseknél nem ritka, hogy egy koncert előtt őrületes dolgokat kérnek az öltözőjükbe, de a színészek sem feltétlenül kivételek ez alól. Sőt, van, hogy egyes követeléseik a sztorit is átalakítják.
aug. 13
20:12
Zivatarok, jégeső érkeztére figyelmeztet a meteorológiai szolgálat (Háziállat)
A száraz kánikulát zivatarok enyhítik, majd megérkezik a várva várt hidegfront is. Fotó: Komka Péter/MTI Kedden nyugat felől feltámadó északnyugati széllel érkezik meg a hidegfront, mely a nap folyamán elsősorban a Dunántúlon és a középső országrészben okozhat záporokat, zivatarokat – olvasható az Időkép előrejelzésében. Helyenként felhőszakadással
aug. 13
20:12
Páratlan szépségből szörnyeteg: Így ment tönkre Courteney Cox a botoxtól (Femcafe)
Pedig még csak 54 éves...
aug. 13
20:12
Meghalt Rozsos István orvosprofesszor, az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztője (SzMo)
Kaposvár díszpolgárát 86 évesen érte a halál.
aug. 13
20:15
Meglepő helyre igazolt a tehetséges magyar futballista (Sport365)
Váratlant húzott az ifjú reménység.
aug. 13
20:18
Óriási szakadék: emiatt vannak bajban a magyar kisboltok (Privátbankár)
A boltosok egyik legnagyobb gondja az eladóvándorlás boltról-boltra. Van miért: a legjobban és a legrosszabbul fizető boltok között 130 ezer forint a bérkülönbség. A kisboltok közül a benzinkutak, a nagyboltok közül az élelmiszerboltok adják a legtöbb bért. De a kisboltok között is 20 ezer felett van a bérkülönbség, a nagyok között pedig 120 ezer -
aug. 13
20:18
A brutális tömegoszlatás felelőseinek megbüntetését követeli Iohannis (HírTV)
A román államfő televíziós nyilatkozatban fejtette ki álláspontját a román diaszpóra pénteki bukaresti tüntetésén fellángolt erőszakról.
aug. 13
20:18
Horvát kollégájával tárgyalt Orbán Vitkor (HírTV)
A felek informális megbeszélést folytattak, melynek során áttekintették a két ország közötti aktuális ügyeket.
aug. 13
20:18
"4 és fél órát úsztam úgy, hogy már csak tettem a dolgom, de megszakadt a kapcsolat" - Mányoki Attila elmondta, mit élt át az Északi-csatornán (SzMo)
Az extrém sportoló alig a táv megkezdése után találkozott egy medúzával, ami megpecsételte az egész úszását.
aug. 13
20:24
Félelmetes: rátámadt egy cirkuszi tigris egy fiatal lányra Érsekújváron (Blikk)
Szlovákia – Egy cirkuszi tigrist akart megsimogatni egy 16 éves lány Érsekújváron, de az megmarta őt.
aug. 13
20:24
Nézze meg, mi történt ma a forinttal (ATV)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
aug. 13
20:30
Erdogan miatt nem bír kilábalni a válságból a török gazdaság? (HírTV)
A török elnök nyomást gyakorol a jegybankra, hogy az ne próbálja alapkamat-emeléssel enyhíteni a válságot.
aug. 13
20:36
Nagyot emelkedik a miniszterek fizetése (Portfolio)
Közzétették a kormányzati portálon a miniszterek megemelt fizetését. Ezek szerint a legtöbb tárcavezető bére ugyanakkora mértékben emelkedett, vannak azonban ketten, akik a jövőben a korábbi fizetésük többszörösét vihetik haza -...
aug. 13
20:36
Megvan, mi okozta a Homo erectus vesztét (ATV)
Részben "lustasága" vezetett a Homo erectus (felegyenesedett ember) kihalásához - állítják az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) kutatói a PLoS One című tudományos folyóiratban publikált tanulmányukban.
aug. 13
20:42
A lustaság végezhetett a Homo erectusszal (Könyves Magazin)
A kényelemszeretete miatt halhatott ki a Homo erectus egy frissen publikált tanulmány szerint.
aug. 13
20:48
Tragédia Mályiban: meg akart mártózni a friss vízben a horgász, nem élte túl (Blikk)
Hiába várta haza a családja vasárnap este a mályi horgászt: a 60 éves férfi a bányatóba fulladt, miután felmelegedett testtel megmártózott a vízben.
aug. 13
20:48
Újabb legenda búcsúzott: David Silva sem lesz többet spanyol válogatott (Blikk)
Visszavonul a spanyol válogatottól a 32 éves legendás labdarúgó, David Silva.
aug. 13
20:48
Videó: nem adott elsőbbséget a látássérültnek, majd elhajtott az autós (ATV)
Nem adott elsőbbséget egy autós a zebrán átkelő gyalogosnak, akit vakvezető kutya kísért. A kutya feje a sárvédőn koppant, de az autós az eset után megállás nélkül elhajtott. Pechére mindent rögzített egy kamera. Nem a kutyán és gazdáján múlt, hogy meg kellett ismételniük a közlekedésbiztonsági vizsgát. Egy eléjük vágó autós gázolta el majdnem mind
aug. 13
20:48
Vb-győztes klasszis lehet a Barca nagy fogása! (Sport365)
Nagyot durranthatnak a katalánok.
aug. 13
20:48
Harper Beckham gardróbja nem olyan, mint sok más híres gyermeké (Joy)
A sztárok gyermekeinél már megszokhattuk, hogy nem átlagos gardróbbal rendelkeznek, és míg az olyan elszánt szülők, mint Kim Kardashian és Kanye West mindent megtesznek annak érdekében, hogy utódjaik a lehető legmenőbbek legyenek korosztályukban, addig más családok egyszerűbbre veszik a figurát.
aug. 13
20:48
A Shell vezérigazgatója támogatja a benzin betiltását (NRGreport)
Angliában 2040-től tiltanák be a fosszilis üzemanyagok használatát, de a zöldek és egyes parlamenti képviselők már egy korábbi időpont mellett kardoskodnak. A Shell vezére támogatja az ötletet. A nagy autógyárak és olajcégek felismerték, hogy kénytelenek felkészülni egy olaj utáni korszakra.
aug. 13
20:48
Rossz hír az allergiásoknak: másodfokú riasztást adtak ki a parlagfű miatt (SzMo)
Főleg az Alföldön és a Dunántúl déli részén lesz nagyon magas a parlagfű pollen-koncentrációja.
aug. 13
20:54
Egymást tapossák a turisták a török üzletekben (Infostart)
Nincs az a kár, amely valakinek ne használna, a turisták máris kihasználják a török líra árfolyamának összeomlását.
aug. 13
21:00
"Sokkoló volt" - megszólalt a magyar úszó, akire oroszlánmedúzák támadtak (ATV)
Mányoki Attila azt írja, az orvosok szerint egy SpecialSuperHuman, szerinte viszont az orvosok a hősök, akik megmentették őt. Részletesen írta le, mi is történt vele.
aug. 13
21:00
Kapás Boglárka: A szívem vitt be (HírTV)
A 25 éves versenyző szerint a harmadik 50 méter volt a kulcs ahhoz, hogy aranyérmet nyerjen Glasgow-ban.
aug. 13
21:00
Négy kérdés, amit mindenképp fel kell tenned, mielőtt eljegyzed a párodat (SzMo)
Biztosak lehetünk-e abban, hogy megtaláltuk az „igazit?” Nem elég hozzá a szív, a zsigeri megérzés, többet is akarunk tudni róla.
aug. 13
21:06
Gyengült a forint hétfő estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
aug. 13
21:06
Paradés védekezést adott elő Jeremy Corbyn, amikor szembesítették vele, hogy négy éve terroristák sírjánál koszorúzott (444.hu)
Ott is volt, meg nem is, de amikor ott volt, akkor is csak a terror áldozatai jártak a fejében.

Keresés