A Bors tudósítói szerint hétfő délután már-már tarthatatlan állapotok alakultak ki a Sziget Fesztivál bejáratánál, azt már előre lehetett tudni, hogy hétfőn is telt ház lesz várható, ám a jelek szerint ezúttal többen egy időben tervezték a megérkezést, és ez tumultuózus jelenetekhez vezetett az egyébként visszatérő hőségben. A jelek szerint Shawn M
Három gyászoló lánytestvér megható, romantikus, szívhez szóló szerelmeslevelet talált elhunyt szüleik otthonában – legalábbis elsőre ezt hitték. Könnyes szemekkel, remegő kézzel nyitották ki a megsárgult, kézzel írt levelet rejtő papírborítékot, mely akkor született, amikor a családfőnek 1960-ban egy időre Londonba kellett utaznia a munkája miatt.
Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor. Az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztőjét, Kaposvár díszpolgárát életének 86. évében érte a halál - tájékoztatta a polgármesteri hivatal hétfőn az MTI-t.
A gyerekirodalomban egyre inkább előkerülnek olyan témák, amiket egy évtizede még nem tudtunk volna elképzelni – mondta az InfoRádió Családi Hét című magazinműsorában Csapody Kinga, a Manó Könyvek főszerkesztője.
Nem túl jó a hangulat a részvénypiacokon, főleg a bankok esnek, mivel senki sem tudja, mi lesz Törökország sorsa és összeomlása esetén mennyire terjedhet szét a kár. Az amerikai technológiai papírok tartják magukat, meg Varsó, a BUX index az OTP és a Richter miatt esett. A forint kissé gyengébb lett.
Amikor gyógyszert veszünk be, sokrétű folyamat zajlik le szervezetünkben, amely befolyásolhatja a bevitt szer hatását. E bonyolult folyamat során a pirulában lévő anyagok akadályt szenvedhetnek és hatásosságuk kisebb-nagyobb mértékben gátolódhat más hatóanyagokkal találkozva. Ez a fogamzásgátló hormontabletták esetén akár a biztonságos védettség hi
A mozgás már annyira beépült az életviteledbe, hogy egészen komoly lelkiismeret-furdalásod van, ha kihagysz akár egy edzést is a héten. Nyugi, nem fogsz összeesni és a teljesítményed sem fog romlani, főleg akkor nem, ha kicsit megtámogatod a szervezeted.
Tony Fisher YouTuber imádja illúziókkal kápráztatni követőit, és most is egy látványos, szemfényvesztő videót tett közzé csatornáján. A kérdés egyszerű: a pohár, ami kezében van, kerek vagy szögletes? A 2016-os, brit származású Rubik-kocka rekorder egy tükröt, kevéske tejet és egy kiskanalat is használt, hogy bebizonyítsa, nem manipulálták a felv
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt a román elnököt teszi felelőssé a román társadalom megosztottságáért. A PSD szerint az államfő erőszakos lázadást akart szítani.
A kedden induló Tour de Hongrie kerékpáros verseny miatt vasárnapig számos szakaszon számíthatnak a közlekedők ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozás – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Egy magyar fiú segítette ki a Trónok harcának egyik főszereplőjét, a Cerseit alakító Lena Headey-t Londonban. A 44 éves színésznő véletlenül benzint tankolt dízelautójában. Karda Zsolt fél óra alatt orvosolta a problémát. A világhírű színésznő Instagram-oldalán alig győzött hálálkodni a magyar fiúnak.
Forr a világ bús tengere, ó magyar! (Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz II. – a szerk.) Úgy tetszik, a költő több mint kétszáztíz éve honfitársaihoz kiáltott riadalma napjainkra se csitulhat el. Csak éppen átalakult. Íme, néhány akár forráspontig is eljutó válságfolyamat: most épp vámháború látszik kialakulni a fejlett világ legnagyobb hatalma, az USA
Elhunyt Rozsos István orvosprofesszor. Az endoszkópos sebészeti eljárás kifejlesztőjét, Kaposvár díszpolgárát életének 86. évében érte a halál – tájékoztatta a polgármesteri hivatal hétfőn az MTI-t.
Ha nemcsak azért akarsz élni a testi örömöknek, mert az jó, hanem mert gyereket is szeretnél, akkor a sperma nagyon fontos dolog. Ebben az esetben nem mindegy, milyen gatyába csomagolod pöcsöd és a zacsid.
Engedély nélküli pénzkölcsön nyújtása miatt 15 millió forintra bírságolta az Altus Portfólió Kft.-t a Magyar Nemzeti Bank, amely büntetőfeljelentést is tesz.
Rendőri intézkedés nélkül tudott megépíteni egy buszmegállót Ürömön a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A párt passzivistái értetlenül álltak a történtek előtt, így lassabban is haladt a buszmegálló vázának felállítása. Az elmúlt napokban Felcsúton és Rákosrendezőn is kivonult a rendőrség, amikor a Kutyapárt buszmegállót és bicikliutat épített, valamint