Kétszáznál is több helyrajzi szám és megbecsülhetetlen számú tulajdonos osztozik azon a 400 hektáron, ahol a BMW új gyára épül Debrecenben. A hvg.hu sokak tulajdonossal, köztük a legnagyobb terület bérlőjével is beszélt. Hivatalos ajánlatot egyelőre senki sem kapott arról, hogy az önkormányzat mennyit fizetne a földekért, vagy adna-e másik területet cserébe. A leendő gyár környékén lakók közül…
Az előrejelzések szerint a következő két hétben a szokásosnál 3-6 fokkal magasabbra kúszik a hőmérő higanyszála. Csak átmeneti enyhülést hoz egy-egy zápor, zivatar. A nappali csúcshőmérséklet eléri a 33-34 fokot.
Idén júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,1 százalékkal emelkedett.
A felvidéki Gömöralmágyon készültek a galériában látható képek vasárnap éjjel. A Föld belépett a Perseida meteorraj összetevőit alkotó 109P/Swift-Tuttle üstökös pályája mentén szétszórt porfelhőbe. A Perseidák az egyik legismertebb, sűrű csillaghullást előidéző meteorraj.
Eséssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, a hétfői kereskedésben az ázsiai részvényindexek is esnek, miután a befektetőket a török árfolyamválság aggasztja, a Nikkei 1,8, a hongkongi tőzsde 1,6, a sanghaji börze...
A mitológiák valósággal hemzsegnek a sárkányokról szóló történetektől, még a magyar népmesékbe is beleivódtak. Vajon tényleg léteztek valaha a szárnyas tűzokádó lények?
A tűzoltókat évente 150-200 alkalommal riasztják villámcsapással kapcsolatos esetekhez - mondta a katasztrófavédelem helyettes szóvivője, Mukics Dániel.
Halottat operálunk, hogy életet menthessünk. Ez a meglepő mondat is elhangzik abban a mindenre kiterjedő, látványos és informatív rövidfilmben, amely a transzplantációról szól.
Gyakorlatilag mindent adnak a feltörekvő devizapiacokon hétfő reggel, a török líra és a dél-afrikai rand járnak élen a zuhanásban, de a forint is 325 felé araszol az euróval szemben. Közben biztonságos menedékként folytatódik a dollár...
Eséssel zárták a hét utolsó napját a tengerentúli tőzsdék, a hétfői kereskedésben az ázsiai részvényindexek is esnek, miután a befektetőket a török árfolyamválság aggasztja, a Nikkei 1,8, a hongkongi tőzsde 1,6, a sanghaji börze...
Átmenetileg felfüggesztette a kínai kormány a túlzott eladósodás elleni hadjáratát, hogy az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háborúban teljesíteni tudjon, a bankok viszont nem hajlandók hitelezni - írja a Bloomberg. A kínai jegybank...
A korrupció ellen tüntető, hazatérő vendégmunkások egy brutális hatalmi harc közepébe csöppentek a könnygázfelhő alatt. Nem látszott, hogy ekkora balhé lesz belőle.
Júniusban az ipari termelés volumene 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi alig 0,4 százalékos emelkedés után. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés növekedése 3,1 százalékra lassult a májusi 3,8 százalékról, az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,2 százalékkal csökkent - erősítette meg hétfőn második
Annak ellenére, hogy rekord pénzek ömlenek a magántőkealapokba, a pénzkihelyezés üteme 10 éves mélypontjára lassult - írja a Financial Times. Egy 1000 intézményi befektető megkérdezésén alapuló tanulmány szerint, míg 2006-ban a magántőkealapok...
Hamarosan befejeződik a dinnyeszezon a termelő körzetekben, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen érkezik gyümölcs. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti osztályának elnöke...
Aggasztó hírek kerültek a nyilvánosságra Aretha Franklin állapotáról. Családja már felkészült a legrosszabbra, arra kérték a rajongókat, imádkozzanak a 76 éves énekesnőért.
Hamarosan befejeződik a dinnyeszezon a termelő körzetekben, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből még augusztus végéig bőségesen érkezik gyümölcs. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kertészeti osztályának elnöke...
Nem is olyan régen mutattuk meg Önöknek azt a videót, amelyen összecsapott egymással a 400 lóerős, benzines turbómotorral szerelt Audi RS4 és a szintén 400 tagú ménest mozgósító, ám elektromotoros Jaguar I-Pace. Ezúttal szintén egy hasonló csatának lehetünk szemtanúi, de jóval komolyabb teljesítményszinten, ugyanis a CarWow csapata most a McLaren 720S-t és a legvadabb Tesla Model S-t, a P100D-t…
Megdöbbentő borzalom történt Kenyában: egy tajvani turista csak egy vízilovat szeretett volna lefotózni, ám az sokkoló módon, kegyetlen brutalitással végzett vele.