Halal étkezést is kapnak. A tervek szerint egy 320 fős üdülőfalut alakítanak át a bevándorlók számára. A hír most pattant ki, és várhatóan nagy lesz a felháborodás.
Meghan Markle előre tudta, hogy hercegné lesz?! Jós vagy számító lenne az egykori színésznő? Meglepő blogbejegyzés került elő a friss feleség internetes naplójából, melyet évekig írt. Mikor nyilvánosan bejelentette kapcsolatát Harryvel, meg kellett szüntetnie a The Tig című blogot, csak úgy mint közösségi oldalait is. A The Huffington Post most még
Egyre kevesebben választják a rizikós hiteleket, érdemes szétnézni a piacon, mert a teljes visszafizetendő összegben akár 4,5 millió forintos eltérés is lehet a legolcsóbb és a legdrágább hitel között.
Bár a Wirecard bevétele alig 5%-a a németek legnagyobb bankjáénak, piaci kapitalizáció alapján viszont már többet ér, mint a Deutsche Bank - írja a Bloomberg. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján...
Donald Trump aláírta az amerikai védelmi törvényt, amiben van olyan kitétel is, miszerint a védelmi tárca mindaddig nem adhat F-35-ös harci repülőgépeket Törökországnak, amíg Ankara nem vállal kötelezettséget az Oroszországgal folytatott fegyvervásárlási tárgyalások felhagyására.
A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosnak nevezte ki Lázár Jánost augusztus 15-től Orbán Viktor kormányfő a keddi Magyar Közlönyben publikált miniszterelnöki utasítás szerint. A kinevezés célja a nemdohányzók...
Az állásnélkülivé vált egykori tévés már bejelentkezett a munkaügyi hivatalba, úgy tűnik, egy ideig segélyből fog élni. Szerinte egy bugylibicskával szállt szembe a nehéztüzérséggel, de nem adja fel: újraindul Pásztó polgármesteri székéért.
Az ország kenyere biztosított, a búzatermés be van takarítva, fele étkezési, fele takarmány minőségű – mondta az agrárminiszter az M1 aktuális csatornán kedden este.
Elrajtolt a Premier League idénye, amely idén semmiféle szenzációt nem hozott a transzferpiacon, mégis óriási összeget fordítottak új játékosok megszerzésére a csapatok.
Jozef Rohác kedden beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás Józsefet - mondta Fülöp Tamás ügyvéd, a szlovák férfi védője az MTI-nek, az Index információját megerősítve.
A Sziget fesztivál felett átvonult, mintegy egy órán át tartó vihar, a szél és a csapadék miatt néhány helyszínen bizonyos óvintézkedéseket kellett megtenni, de személyi sérülés nem történt és vagyoni kár nem keletkezett semmiben - mondta a rendezvény műszaki igazgatója kedd este az MTI-nek. Benis Dániel hangsúlyozta: az ilyen és hasonló helyzetek
A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosnak nevezte ki Lázár Jánost augusztus 15-től Orbán Viktor kormányfő a keddi Magyar Közlönyben publikált miniszterelnöki utasítás szerint.
Jozef Rohác kedden beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás Józsefet - mondta Fülöp Tamás ügyvéd, a szlovák férfi védője az MTI-nek, az Index információját megerősítve
A vérnyomást számtalan tényező befolyásolja, többek között a mozgás, a stressz, sőt, még az időjárás is, ezért a vérnyomás bizonyos mértékű ingadozása természetes folyamat. De hogy mikortól számít kórosnak, azt dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás-specialista válaszolja meg.
Az autóipari beruházások a vidéki ingatlanpiacot is felpörgetik, a tavalyihoz képest több helyen 20 százalékkal is emelkedett az eladásra kínált ingatlanok értéke - hívta fel a figyelmet az Otthon Centrum legfrissebb felmérésében, amelyet kedden küldött el az MTI-nek.
A Sziget fesztivál felett átvonult, mintegy egy órán át tartó vihar, a szél és a csapadék miatt néhány helyszínen bizonyos óvintézkedéseket kellett megtenni, de személyi sérülés nem történt és vagyoni kár nem keletkezett semmiben – mondta a rendezvény műszaki igazgatója kedd este az MTI-nek. Benis Dániel hangsúlyozta: az ilyen és hasonló helyzetekb
A magyar mezőgazdaság a jelenlegi lakosság dupláját, azaz 20 millió embert képes ellátni búzával, ami óriási eredmény – mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán kedden este.
Több mint kilencszáz résztvevővel kezdődött el kedden este a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye legnagyobb ifjúsági rendezvénye
A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosnak nevezte ki Lázár Jánost augusztus 15-étől Orbán Viktor kormányfő a keddi Magyar Közlönyben publikált miniszterelnöki utasítás szerint.
Huszonkét népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését tagadta meg keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), a kérdések többi között a fizetett kormányzati hirdetések korlátozására, a pedagógusok munkaidejének és a tanítási órák számának csökkentésére vonatkoztak
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI) kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az EMA az első, a gyógyszert szedő betegeket ért potenciális kockázatok felmérésének előzetes eredményei alapján feltételezi, hogy azok körében, akik hét éven át a legnagyobb napi adagban (320 mg) szedhették a forgalomból kivont
Egyelőre sikerült megszabadulniuk a törökök okozta piaci félelemtől az amerikai részvényeknek, a mai kereskedésben mind a három vezető részvényindex fél százalék körüli erősödést mutat. Azzal, hogy ma a líra dollárral szembeni...
Profin megszerkesztett fotóin elektromos biciklin száguldozik vagy boszorkányként repked, de szívesen bújik állatbőrbe és a veszélyes helyzeteket is szereti.
A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosnak nevezte ki Lázár Jánost augusztus 15-től Orbán Viktor kormányfő a keddi Magyar Közlönyben publikált miniszterelnöki utasítás szerint. Lázár János az előző Orbán-kormányban a Miniszterelnökséget vezető miniszter volt.
Új elemmel bővül a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíjprogramja: száz fiatal és középkorú magyar alkotó részesül hároméves művészeti ösztöndíjban szeptembertől - hangzott el az M5 kulturális csatorna keddi híradójában