A második negyedévben 0,9%-kal volt magasabb a magyar gazdaság teljesítménye, mint a megelőző negyedévben. Szezonálisan és naptárhatással igazítva az éves növekedés üteme 4,4% volt. Az adat értelmezése egészen ellentmondásos lehet....
A Fed tanulmánya szerint az amerikai GDP valószínűleg sosem áll talpra a 2008-as válságból, ráadásul ennek terheit egész életükben nyögik majd a háztartások - írja a Bloomberg. A Fed frissen publikált tanulmánya szerint az amerikai...
A főügyészség debreceni regionális osztálya gyanúsítottként hallgatta ki azt a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű férfit, aki 2018. július 13-án az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén várakozott, amikor a rendőrök intézkedés alá akarták vonni.
Megnyugvás jelei mutatkoznak a török pénz- és tőkepiackon a tegnapi újabb vérfürdő után, és ez a javuló hangulat világszerte érezteti hatását, így a forint is kis erősödést mutat a kedd délelőtti kereskedésben.Szárnyal a líra...
Növeli a fintechkiadásait az egyik legnagyobb kínai állami bank, a Bank of China. A pénzintézet elárulta azt is, hogy blockchaintechnológia fejlesztésén dolgozik - írja a Wall Street Journal. Először a kínai The Paper számolt be arról...
Magyarország, Horvátország és Litvánia diszkriminálta a Gazpromot, illetve Oroszországot azáltal, hogy a külföldi gázvezeték-üzemeltetővel szemben egyfajta extra energiabiztonsági értékelést írt elő, szemben a belföldi szereplőkkel - dötött a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési testülete.
Gyöngyös – Ravaszságával buktatta le tolvaját egy hajléktalan a hajléktalanszállón: csapdát állított, így sikerült lelepleznie az őt meglopó lakótársat.
Magyarország, Horvátország és Litvánia diszkriminálta a Gazpromot, illetve Oroszországot azáltal, hogy a külföldi gázvezeték-üzemeltetővel szemben egyfajta extra energiabiztonsági értékelést írt elő, szemben a belföldi szereplőkkel - dötött a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési testülete.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart Kormányinfó. Mit, miért tesz a kormány? címmel.
Tizenkét kilónyi kábítószert akart Magyarországra csempészni személygépkocsijában egy bosznia-hercegovinai és koszovói kettős állampolgár - tette közzé a rendőrség a police
Hosszabb hallgatást követően, egy blogbejegyzésben közzétette Elon Musk, hogy pontosan miért is mondta azt, hogy biztosított lenne a Tesla esetleges tőzsdei kivezetésének finanszírozása.
Az a cél, hogy a központi közigazgatásban a mostani 14 ezer fő körüli létszám csökkenjen, és ha becsülni kell, akkor 15-20%-os létszámcsökkentés reális január elsejével - jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség...
A 38 esztendős Lénárd Péteren ugyanaz az osztrák tüdőspecialista, Walter Klepetko professzor segített, aki Niki Lauda életmentő műtétjét vezette le. – Cisztás fibrózissal születtem, ez egy genetikai betegség, négy-ötezer ember közül egy-kettő születik így. Emiatt az egyik tüdőgyulladásom követte a másikat, és bár edzésben voltam, futballoztam Nagy
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hidegfront vonul át felettünk, ami többfelé okoz záport, zivatart, és a keleti megyék kivételével pár fokkal visszaesik a hőmérséklet. Az Alföldön és a Tiszántúlon továbbra is érvényben van a hőség miatti figyelmeztetés, a déli és középső országrészben azonban zivatarok és erős széllökések miatt figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az első hat hónapban a bankok közel 400 milliárd forint összegben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket, ami 36 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben
Ismét hódít a cicasarok és most még jobban uralja a trendet! Ez a szupernőies fazon nemcsak elegánssá teszi az öltözéked, hanem kényelmesen mozoghatsz benne egész nap. Mutatjuk a legújabb változatokat!
Nyilvánosságra hozták a teljes Magyar Ifjúság Kutatást, amiből kiderül, a 15-29 évesek a jobb megélhetés reményében tartanak külföldre, többségük pedig az anyagi nehézségeket tartja a fiatalok legégetőbb problémájának - írja a 24.hu.
Szent Ferenc követői számára egy egyszerű utasítást adott: élni az evangéliumot. Nehéz időkben is. A kommunizmus után közösségeiket és tevékenységüket újjászervező erdélyi ferences testvérekkel találkoztunk Kolozsváron, valamint Szászsebesen, ahol román növendékek is jelentkeztek az alapvetően magyar közösségeket szolgáló rendbe.
A világ legidősebb testépítőnőjeként tartják számon a 75 éves ausztrál Janice Lor- raine-t. Heti hatszor jár el edzeni és aktívan versenyez is. – Nem akarok gyenge és öreg lenni – magyarázta hobbiját a Daily Mailnek. A nagyi 55 éves korában kezdte a testépítést, s még évekig folytatni akarja. – A célom, hogy megmutassam a nőknek, nem számít, há
Érkezik a hidegfront, és vele együtt a várva várt enyhülés. Fotó: Pixabay Délelőtt a Tiszántúlon néhol előfordulhat zivatar – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Délután a Dél-Dunántúl felől egyre többfelé alakulhat ki zivatar, amelyek északkelet felé helyeződnek tovább, köztük akár szervezett (vonalba rendeződött), heves ziva
Donald Trump amerikai elnök aláírta hétfőn a 716 milliárd dolláros védelmi költségvetésről szóló törvényt, amelyet augusztus elején mind a képviselőházban, mind a szenátusban magabiztos többséggel fogadtak el.
Idén kialakítható olyan felvásárlási ár az ipari alma piacán, ami lehetővé teszi, hogy mind a termelők, mind pedig a feldolgozók megfelelő jövedelem mellett dolgozhassanak.
Három magyar drogárust füleltek le a nyomozók a Sziget fesztiválon – közölte a i Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség honlapján. Elfogtak két holland férfit is, akiknél drogot találtak.