2018. augusztus 15. szerda

aug. 15
18:18
Óriási: John Lennon és Paul McCartney gyerekei közösen szelfiztek (Glamour)
A The Beatles-gyerekek is barátok
aug. 15
18:18
Dua Lipa, Kendall Jenner és Taylor Swift is rajong a magyar divattervező kollekcióiért (SzMo)
Nanushka nevét világszerte egyre többen ismerik.
aug. 15
18:18
Elcsukló hangon könyörgött Weisz Fanninak az édesanyja: "Kérj segítséget, mert bajban vagy!" (SzMo)
Tovább bonyolódik a családi dráma.
aug. 15
18:21
Bevezetnek egy harmadik nemet Németországban (Gondola)
Az alkotmánybíróság utasítására bevezetnek egy harmadik nemet Németországban a személyiségi jogi szabályozásban, az erről szóló törvénytervezetet a szerdai ülésén fogadta el a szövetségi kormány
aug. 15
18:21
Jöttek, láttak, győztek – a crossoverek térhódításának okait keressük (Auto Pult)
A 2000-es évek elején nehéz lett volna elképzelni, hogy mostanra szinte minden gyártó palettáján komoly szerepet vállalnak majd a szabadidőautók – vagy éppen hobbiterepesek, crossoverek, SUV-k, kinek hogyan tetszik. Most azonban mégis azzal kell szembesülnünk, hogy minden méret és árkategóriában megjelentek már az emelt hasmagasságú modellek, és sokszor még az alapvetően nem ilyen felépítésű…
aug. 15
18:24
Fontos rabot engedtek el ma a törökök - Ez is segíthetett a lírának (Portfolio)
Egy isztambuli bíróság elrendelte, hogy engedjék el a több mint egy éve fogva tartott Taner Kilicet, az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet törökországi tiszteletbeli elnökét - közölte az AI szerdán. Egy Törökország-szakértő...
aug. 15
18:24
Visszavágna a Veszprém - érkezők, távozók (Sport365)
A felkészülés folytatásában a csapat csütörtöktől Győrben tréningezik.
aug. 15
18:24
Fejlemények Niki Lauda állapotáról: Rengeteg dologról le kell mondania (ATV)
Az idei szezonban szinte biztosan nem látjuk már Forma-1-es nagydíjon a sportág háromszoros világbajnok osztrák legendáját, az augusztus elején tüdőtranszplantáción átesett Niki Laudát.
aug. 15
18:24
Kezd visszatérni a hőség (Infostart)
A Kárpát-medence fölé a feloszló hidegfront mögött szárazabb levegő áramlik, így csütörtökön alapvetően gomolyfelhős, napos időre számíthatunk.
aug. 15
18:24
Zidane elmondta, hol folytatná (HírTV)
Mourinho biztos nem tetszik.
aug. 15
18:24
A szépségkirálynő bikinis, nyaralós fotóitól felforrt az internet is (Glamour)
Olivia Culpo hasánál faragni se lehetne tökéletesebbet
aug. 15
18:24
Ingyenes tankolással kampányolnak (NRGreport)
Az elektromos autózás előtt álló fényes jövőre sok bizonyíték van, az egyik legújabb, hogy már a kiskereskedelmi multik is meglovagolnák a technológiát. Most a német Aldi látta meg az üzletet az e-mobilitásban.
aug. 15
18:24
Hogyan lehet újjáépíteni egy kapcsolatot megcsalás után? – egy pszichológus tanácsai (SzMo)
Talán nincs minden veszve egy kapcsolatban, ha az egyik fél megcsalja a másikat. A 7köznapi piszichológia blog szerzője leírta, hogy miért.
aug. 15
18:36
Megdöbbentő, miből készülhet a jövő gumiabroncsa (Infostart)
A pitypangból készült gumiabroncsok öt év múlva készen állnak a sorozatgyártásra – mondta az InfoRádiónak a Continental Hungaria marketingvezetője. Musztrai Ferenc szerint a fejlesztések alatt a környezet védelme is fontos szempont.
aug. 15
18:36
Németországban is jön a férfi és a nő után a harmadik nem (Portfolio)
Az alkotmánybíróság utasítására bevezetnek egy harmadik nemet Németországban a személyiségi jogi szabályozásban, az erről szóló törvénytervezetet a szerdai ülésén fogadta el a szövetségi kormány. A döntés azután érkezett, hogy...
aug. 15
18:36
Elmarad Orbán és az MTA elnökének közös díszvacsorája (444.hu)
Lovász László nem ér rá.
aug. 15
18:36
Emma Stone végre elmondta, hogy miért kerüli a közösségi oldalakat (Glamour)
Érthető az ok...
aug. 15
18:42
Beköszöntött a medve piac a legfontosabb feltörekvő piaci részvényindexnél (Portfolio)
Az utóbbi napok jelentős esése miatt szerdán elérte a 20%-ot az esés mértéke január végi tetőpontjához képest a legfontosabb feltörekvő piaci részvényindexnél, az MSCI EM-nél, így hivatalosan is beköszöntött a medvepiac - írja...
aug. 15
18:42
Figyelem! Éjszakai sebességmérést tartanak Budapesten (ATV)
Több budapesti kerületben is éjszakai sebességmérést tartanak a rendőrök pénteken.
aug. 15
18:42
Messi lemondta a válogatottságot (ATV)
Lionel Messi ideiglenesen lemondta a válogatottságot: az ötszörös aranylabdás labdarúgó idén nem lép pályára az argentin együttesben.
aug. 15
18:42
Véget ért a látogatócsúcsot hozó Sziget, már a takarításé a főszerep (HírTV)
Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a kedden zárult Sziget Fesztiválra.
aug. 15
18:42
6 egyszerű tipp, ami segít, hogy még vonzóbb legyél mások szemében (SzMo)
Ha ezeket megfogadod, sokkal nagyobb eséllyel válhatsz népszerűvé és vonzóvá.
aug. 15
18:45
Lezárások - így változik a közlekedés a hosszú hétvégén (Infostart)
Változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten az augusztus 20-i ünnepségek miatt, az első változások már 17-én életbe lépnek.
aug. 15
18:54
Heller Ágnes: Orbán Viktor egy zsarnok (Tiszta Jövő)
Zsarnok, mivel Magyarországon csak az történhet meg, amit ő akar, és semmi olyan nem történhet, ami az akaratával ellentétes.
aug. 15
19:00
Messi megint lemondta a válogatottságot (Infostart)
Lionel Messi ideiglenesen lemondta a válogatottságot: az ötszörös aranylabdás labdarúgó idén nem lép pályára az argentin együttesben.
aug. 15
19:00
Olyan csatornára került a pénteken rajtoló spanyol bajnokság, ami alig elérhető az országban (Blikk)
Pénteken kezdetét veszi a világ egyik legerősebb labdarúgó-bajnoksága, a spanyol élvonal.
aug. 15
19:00
Kovács Zoltán: Heller Ágnesről (Tiszta Jövő)
Heller Ágnes csak egy öreg, bigott kommunista.
aug. 15
19:06
Így teljesített a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 180,06 pontos, 0,50 százalékos csökkenéssel, 35 826,14 ponton zárt szerdán.
aug. 15
19:06
Farból irányítható Volvók érkeznek (Autónavigátor)
Bár a Polestar állítólag teljesen külön vált a Volvótól, a svéd márka modelljeinél is visszaköszönnek még. Most azt árulta el a Volvo, hogy a Polestar kicsit megfűszerezi a legtöbb összkerekes modellt.
aug. 15
19:06
Genderszak megszüntetése: az ellenzéknek az eljárás módja fáj (HírTV)
A genderszakok megszüntetésének jogszerűségét nem kétli sem az MSZP, sem a Jobbik.
aug. 15
19:06
Eva Longoria elárulta: Ettől a dologtól mindig jókedvű lesz a kisfia (Femcafe)
Ezt egyszerűen imádja.
aug. 15
19:06
Atyavilág, mennyire hasonlít Blake Livelyre a nagyobbik lánya (Joy)
Blake Lively és Ryan Reynolds családja annyira gyönyörű, a gyerekeik pedig olyan imádnivalóak, hogy teljesen maxon van a cukiságmérőnk.
aug. 15
19:09
Az online parák ellen lép fel az NMHH (Infostart)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság több kezdeményezése is védi a fiatalokat azoktól a veszélyektől, amelyek az on-line világban érhetik őket - hangsúlyozta a szervezet elnöke.
aug. 15
19:12
Van két jó hírünk, meg öt rossz (Privátbankár)
A tőzsdéken pocsék a hangulat, a rossz hírek mellett figyelmen kívül hagyták a jókat. A BUX is esett, de a Richternek hála az átlagnál sokkal kevésbé. A forint elég nagyot gyengült, de ez legalább régiós jelenség. Elintézték az olajat, a fémeket, zuhannak a bányarészvények, magához tért viszont a kriptopiac.
aug. 15
19:12
Szigorúbb fellépés a tisztességtelen forgalmazókkal szemben (Adózóna)
A visegrádi országok szigorúbb fellépést szorgalmaznak a tisztességtelen forgalmazói magatartásokkal szemben – közölte az Agrárminisztérium (AM).
aug. 15
19:12
A kém, aki híres lett (444.hu)
Egy kémnek elég rossz hír, ha a világ megismerheti a nevét. Harit al-Szudaniét is csak azért tudhatjuk, mert 30 autóbombás és 18 öngyilkos merénylet megakadályozása után lebukott, és az ISIS kivégezte.
aug. 15
19:18
Magyar légiósokért is szoríthatunk ősszel (Blikk)
A papírforma szerint ősszel nemcsak a Vidiért, de sok légiósunkért is szoríthatunk a nemzetközi kupasorozat főtábláján. Akár kilenc magyar labdarúgó is továbbjutást ünnepelhet ma az Európa-liga 3. selejtezőkörének visszavágói után.
aug. 15
19:18
Gázolás miatt késnek egyes vonatok (ATV)
Gázolás miatt tíz-húsz percet késnek egyes vonatok Budapest-Szolnok-Debrecen vonalon szerdán - közölte a Mávinform a honlapján.
aug. 15
19:18
Csodaszép lányok buliztak idén is a Szigeten (SzMo)
Falatnyi ruhákban, és bikiniben szórakoztak a fesztiválózok.
aug. 15
19:27
Megmenekült az Eurovíziós Dalfesztivál (Infostart)
Megállapodás született az Eurovíziós Dalfesztivál finanszírozásáról Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
aug. 15
19:30
Kiderült, mit lépett Soros (Menedzsment Fórum)
Több nagy befektetési alap és vállalat is közzétette, mibe fektettek az utóbbi időben, így fény derült Soros György és Warren Buffett legutóbbi lépéseire is.
aug. 15
19:30
Messi fél döntése a válogatottságról (Sport365)
A Barcelonával mindent megnyert már, míg a nemzeti együttesben még egyszer sem tudott a csúcsra érni.
aug. 15
19:30
A szabolcsi gazdák továbbra sem szállítanak almát a feldolgozóüzemekbe (AQUA)
A szerdai egyeztetés is megállapodás nélkül zárult a léalma kilogrammonkénti 13 forintos felvásárlási árának emeléséről az Austria Juice képviselőivel.
aug. 15
19:36
Varsó nem várna 2030-ig (HírTV)
A lengyel védelmi kiadások már 2024-ig érhetnék el a GDP 2,5 százalékát – javasolta a lengyel államfő.
aug. 15
19:36
14 éves fiú indult a kormányzói székért Vermontban (ATV)
A 14 éves Ethan Sonneborn szerint generációváltásra van szükség a politikában, így maga is elindul a kormányzói posztért az USA legliberálisabb államaként számon tartott Vermontban.
aug. 15
19:39
A bölcsődékkel összevont óvodák felszámolására se pénz, se szakember nincs (Infostart)
Szeptembertől a kis falvak nem üzemeltethetnek bölcsődével összevont óvodát. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a döntéshozók nem vették figyelembe, hogy a köznevelésről szóló törvény módosítása miatt az ilyen típusú intézmények megszüntetése mivel jár majd egy érintett településen. Komlóska polgármestere szerint ne
aug. 15
19:42
Erdő Péter: Nagyboldogasszony napja a legfontosabb katolikus Mária-ünnep (autopro)
Nagyboldogasszony napján – a 2016-ban megkezdődött hagyományt folytatva – ismét Esztergomba utazott az egyik legismertebb debreceni virágkocsi, a Szent Korona.
aug. 15
19:42
Ennyit és ezt kell enned reggelire, hogy ne hízz el (Player)
A nagyszerű tudomány megmondja, mennyi az annyi, ha a reggeliről és a súlyodról van szó.
aug. 15
19:48
Czippán Anett ezzel a módszerrel hozza formába magát szülés után (Femcafe)
Azt is elárulta, mikor van rá ideje.
aug. 15
19:57
Beperelték a brexit miatt a brit kormányfőt (Infostart)
Jogi úton megtámadta az Európai Unióból való brit kilépésről szóló népszavazást az EU-államokban élő brit állampolgárok egy csoportja. Érvénytelennek tartják a referendumot, mert szerintük a brexitpárti kampánycsoportok megsértették a kampányszabályokat.

Keresés