2018. augusztus 2. csütörtök

aug. 2
15:57
Sárgán ragyog – limitált szériát kap a Lexus LC (Auto Pult)
A Lexus LC minden kétséget kizáróan a piac egyik legérdekesebb és leglátványosabb autója, ráadásul – persze szigorúan kategóriájához és képességeihez mérten – az ár/érték aránya is kiváló. A japánok pedig ennek örömére egy limitált szériával készülnek a Párizsi Autószalonra, amit már most megmutattak nekünk.
aug. 2
16:00
Mindenki aranyat vár tőle: felnőttként is Európa csúcsára érne Milák Kristóf (Blikk)
Földöntúli teljesítménnyel hangolt a pénteken kezdődő úszó-Európa-bajnokságra Milák Kristóf (18). A fiatal érdi sportoló kevesebb mint egy hónappal ezelőtt részt vett a Helsinkiben megrendezett junior Eb-n is, ahonnan káprázatos versenyzés után négy aranyéremmel és egy bronzzal tért haza.
aug. 2
16:00
Országos riasztás: megint ránk szakad az ég, itt a viharzóna (Háziállat)
Országos riasztást adott ki estig az OMSZ, felhőszakadás, viharos szél, jégeső is jöhet.
aug. 2
16:00
2023-ban nyílhat meg a debreceni BMW-gyár (NRGreport)
2023 körül kezdődhet meg a gyártás a BMW debreceni üzemében. Erről a Stuttgarter Zeitung adott hírt, a bajor autógyártótól származó adatokra hivatkozva.
aug. 2
16:00
A legtöbb fiatal a Fideszt támogatja – Böröcz László a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
A Fidelitas nem marginalizálódott, sőt kormányzati döntések kidolgozásában is részt vesz – mondja Böröcz László, aki szerint itt lenne az ideje, hogy a pártok ifjúsági szervezetei jelen legyenek az egyetemi közéletben. Böröcz úgy látja: „az erőszakos, budapesti, liberális kisebbséggel nincs értelme újabb parttalan vitákba keveredni”. A Fidelitas el
aug. 2
16:02
Fiatal magyar lány vezet az amerikai crossfit-vébén (Blikk)
Az első nap után Horváth Laura (21) vezet a crossfit-világbajnokságon.
aug. 2
16:06
Stratégiai együttműködést kötött a Cofidis Magyarország és az eMAG (ProfitLine)
A Cofidis Magyarország és az eMAG szövetségre lépése stratégiai fontosságú mindkét cég életében. Az eMAG jelenleg a legnagyobb csak online módon értékesítő kereskedő Magyarországon, a Cofidis pedig az online hitelek specialistájaként az online áruhitelezés élvonalában van és ezt a szerepet a jövőben tovább kívánja erősíteni. A két vállalat együttmű
aug. 2
16:06
Kész, vége: ezt már ne keresd 43 budapesti étteremben (Pénzcentrum)
Augusztustól 43 budapesti vendéglátóhelyen nem kapunk italunkba automatikusan szívószálat. Úgy gondoljuk, hogy sok kis lépéssel is nagy eredményeket lehet elérni és ha valaki lemond a szívószálról, később a többi egyszerhasználatos...
aug. 2
16:12
Romlott a külkereskedelmi aktívum (Adózóna)
2018 májusában a kivitel volumene nem változott, a behozatalé 2,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az aktívum 596 millió euró volt, amely 226 millió euróval kevesebb a 2017. májusinál – közölte a KSH.
aug. 2
16:12
Mentés közben kaptak füstmérgezést a rendőrök Pakson (ATV)
Egy lakó és az őt mentő rendőrök is füstmérgezést szenvedtek egy lakástűzben csütörtökön Pakson - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
aug. 2
16:12
Tragikus hírt jelentett be Csupó Gábor: meghalt súlyos beteg fia (SzMo)
A világhírű magyar filmes legidősebb fia, Jarrett Csupó csak 33 éves volt.
aug. 2
16:15
Ukrán hegyivadász zászlóaljat telepítenek Beregszászra (Gondola)
A munkácsi 128-as hegyivadász dandár egyik zászlóaljának Beregszászra telepítéséről tárgyalt csütörtökön befejeződő - előre be nem jelentett - kétnapos kárpátaljai látogatása során Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter a megye kormányzójával és Beregszász vezetésével
aug. 2
16:17
Schmidt Mária - Le Monde: szabadon akarunk dönteni (Gondola)
A Nyugat és Magyarország viszonyának mozgatóira és a szolidaritás kölcsönös hiányának okaira világított rá Schmidt Mária történész, Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt tanácsadója a Le Monde című francia napilap internetes oldalán megjelent írásában
aug. 2
16:18
Bajba került nőn próbált segíteni egy férfi Alsóbereckinél, őt is ki kellett menteni a vízből (Blikk)
Alsóberecki - Segíteni akart a vízbe került nőn egy osztrák férfi, végül azonban őt is ki kellett menteni.
aug. 2
16:18
Kleinheisler volt az Asztana nyerőembere a foci-BL-ben (Blikk)
A Mol Vidi FC csapata mellett a klub korábbi játékosának, Kleinheisler Lászlónak (24) is szoríthatak a szurkolók a labdarúgó-Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A válogatott középpályás csapata, a kazah Asztana FK végül megőrizte a dán bajnok Midtjylland együttesének otthonában (0-0) az odavágón (2-1) kiharcolt előnyét.
aug. 2
16:18
Menczer: Ukrajna a hibás (HírTV)
A Külügyminisztérium szerint Ukrajna saját hibái miatt nem tud közeledni az EU-hoz és a NATO-hoz.
aug. 2
16:18
Ilyen idő lesz agusztus első hétvégéjén (Femcafe)
Ilyen idő lesz a hét második felében.
aug. 2
16:19
A Nyugat nem várhat szolidaritást tőlünk (Gondola)
A Nyugat és Magyarország viszonyának mozgatóira és a szolidaritás kölcsönös hiányának okaira világított rá Schmidt Mária történész.
aug. 2
16:24
Világszerte tombol a hőség (HírTV)
Spanyolországban és Portugáliában több tartományban 45 fok fölött van a hőmérséklet.
aug. 2
16:24
„Elszabadult hajóágyú”, „a nagy nem létező”, „S. Lajos”: ezt mondják Simicskáról (ATV)
Tegnap a Hír TV visszafoglalásával új fejezet kezdődött a magyar média történetében. Az eladó, aki feladta a hadállásait, Simicska Lajos a vélemények tükrében.
aug. 2
16:24
Figyelmeztetés: hőség, özönvízszerű esőzés, heves zivatarok (Háziállat)
A környezetünkben található nedves levegő rendkívül kedvező feltételeket biztosít zivatarok kialakulásához, amelyeket akár 50 milliméternyi csapadék is kísérhet.
aug. 2
16:24
Három külföldi állampolgárral végeztek afgán szélsőségesek (USAracing)
Afganisztánban gyakoriak a váltságdíj reményében elkövetett túszejtések, a szélsőségesek célpontjai leggyakrabban nemzetközi szervezetek dolgozói.
aug. 2
16:24
Csak kevesen tudják, de ez lesz Meghan Markle és Harry herceg gyermekének vezetékneve (Glamour)
Nem ugyanaz, mint György hercegnek
aug. 2
16:24
Megveszi az oroszlányi távhőszolgáltatót a Nemzeti Közművek (NRGreport)
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány Önkormányzata adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról, így a Nemzeti Közművek elsőként kínál egyszerre földgáz-, villamosenergia- és távhőszolgáltatást egy területen – közölte az NKM szerdán az MTI-vel.
aug. 2
16:27
Neymar visszatért a PSG-hez - képek, videók (Sport365)
A régi társak mellett Thomas Tuchel és Gianluigi Buffon is régi ismerősként köszöntötte a brazil klasszist.
aug. 2
16:30
Asperger-szindróma tesztje - A pszichiáter válaszol (WebBeteg)
Van-e az Asperger-szindrómára valamilyen elfogadott teszt? Hol találhatnék ilyet? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
aug. 2
16:30
A sokszínűség segíti a munkahelyi kreativitást (USAracing)
A férfiak és a nők között az informatika területén is előforduló egyenlőtlenségek egyre nagyobb visszhangot váltanak ki. Magyarországon szerencsére kiegyensúlyozottabb a helyzet.
aug. 2
16:33
Komoly változást kezdeményeznek a tömegközlekedésben (Infostart)
Úgynevezett közlekedési sziesztát kezdeményez a nagyvárosokban a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége. A hőségben a metrón és a felszíni járműveken is kellemetlen lehet az utazás, és a sofőrök helyzete is nehéz.
aug. 2
16:33
Olvad Svédország legmagasabb pontja (Gondola)
Elolvasztja Svédország legmagasabb pontját, a skandináv állam északi részében lévő Kebnekaise-hegy gleccser borította déli csúcsát az északi-sarkvidéket sújtó rekordmeleg - számoltak be a kutatók
aug. 2
16:35
Izraeli légicsapás végzett az IÁ fegyvereseivel (Gondola)
Izrael megölte az Iszlám Állam merényletre készülő hét fegyveresét a szíriai Golán-fennsíkon végrehajtott légicsapással – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön
aug. 2
16:36
Házi Bounty tekercs. Ez a titkos hozzávaló teszi igazán különlegessé a kókuszos krémet (Blikk)
Hogy mitől ilyen finom a krém? Eláruljuk.
aug. 2
16:36
Musk bocsánatot kért, 11 százalékot ugrott a Tesla árfolyama (Portfolio)
Nagyot ugrott ma a Tesla árfolyama, miután a vállalat több jó hírrel is megörvendeztette a befektetőket. Közel 11 százalékos pluszba ugrott a Tesla árfolyama, miután a vállalat tegnap piaczárás után több szempontból is a vártnál...
aug. 2
16:37
Homolya Róbert lett a MÁV új elnök-vezérigazgatója (Gondola)
Homolya Róbertet nevezte ki a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. élére Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert
aug. 2
16:42
Döbbenet: perverz szatír tartja rettegésben a pécsi nőket, ezt műveli (Blikk)
Pécs – Szatírtól rettegnek Pécsett: egy maszkos férfi félemlíti meg a fiatal nőket, a nemi szervéről beszél, kielégíti magát, majd elfut.
aug. 2
16:42
"Nem hagyjuk őt ott, elvesszük!" - itt a török válasz az amerikai szankciókra (ATV)
Süleyman Soylu török belügyminiszter a Twitteren reagált csütörtökön azokra az őt is érintő szankciókra, amelyeket az amerikai pénzügyminisztérium vetett ki Andrew Brunson amerikai lelkipásztor törökországi fogva tartása miatt.
aug. 2
16:42
Elbúcsúzhatunk a Ford egyterűitől is? (Autónavigátor)
Teljesen átalakítja néhány márka kínálatát a szabadidő-autók térhódítása. A Ford az egyik ezek közül a márkák közül. De mi lesz, ha megunják a vásárlók az SUV-áradatot?
aug. 2
16:44
Többen füstmérgezést szenvedtek egy paksi lakástűzben (Blikk)
Szekszárd - Egy lakó és az őt mentő rendőrök is füstmérgezést szenvedtek egy lakástűzben csütörtökön Pakson - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
aug. 2
16:48
900 fuvarozó cég szűnt meg Magyarországon két év alatt (Portfolio)
Az Opten adatai szerint 10 152 árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt. A céginformációs szolgáltató csütörtöki közleménye szerint 2016-ban 11 054 vállalkozás 1467 milliárd...
aug. 2
16:48
Vízágyúval oszlatták fel a sorkötelezettség ellen tüntető ultraortodox zsidókat Jeruzsálemben (444.hu)
A város egyik legforgalmasabb pontját blokkolták.
aug. 2
16:48
Brutális felhőszakadásokat kapunk csütörtök estére is - itt a riasztás (Infostart)
Csütörtök délután többfelé, és estig akár több alkalommal is előfordulhat zivatar - írja figyelmeztető előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
aug. 2
16:51
Barátnőm tanácsára kevertem össze a szódabikarbónát az almaecettel. Megváltoztatta az életem (Blikk)
Azóta is áldom a nevét.
aug. 2
16:51
Elégedettebbek, de borúlátóbbak az erdélyi magyarok (Gondola)
Románia teljes lakosságához képest több vonatkozásban is elégedettebbek helyzetükkel az erdélyi magyarok, az ország jövőjét illetően azonban pesszimistábbak a többségnél - egyebek között ez derült ki abból az RMDSZ által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek az eredményeit csütörtökön ismertette Kolozsváron Barna Gergő és Kiss Tamás szociológus, illetve Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető…
aug. 2
16:51
Sárgán ragyog – limitált szériát kap a Lexus LC (Auto Pult)
A Lexus LC minden kétséget kizáróan a piac egyik legérdekesebb és leglátványosabb autója, ráadásul – persze szigorúan kategóriájához és képességeihez mérten – az ár/érték aránya is kiváló. A japánok pedig ennek örömére egy limitált szériával készülnek a Párizsi Autószalonra, amit már most megmutattak nekünk.
aug. 2
16:54
Új vezetők a Magyar Villamos Művek és a Nemzeti Közművek élén (AQUA)
Kóbor Györgyöt nevezik ki az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. élére, míg az NKM vezérigazgatói feladatait Hiezl Gábor veszi át.
aug. 2
17:00
Star Wars-rajongók, figyelem! Íme az első kép a trilógia befejező részéből (Blikk)
Megérkezett az első kép a legújabb Star Wars-trilógia várva várt befejező részéből.
aug. 2
17:00
Thomas Doll nagyon örülne Mario Mandzukicnak (Sport365)
Megnevezte a Fradi két riválisát az NB I-ből.
aug. 2
17:00
Retteghetnek az idős magyarok: halálos betegség szedi áldozatait (Pénzcentrum)
Az Európai Unióban évek óta stagnál a vírusos hepatitis által okozott halálesetek száma. Magyarországon azonban különösen rossz a helyzet, hiszen az Eurostat összesített listája szerint hazánkban 21 vírusos hepatitis okozta haláleset...
aug. 2
17:00
Szabó Péter: A Hír TV sztorijában csak a nézők nem számítanak (Tiszta Jövő)
A Fidesznek elvi kérdés volt a Hír TV visszaszerzése.
aug. 2
17:00
Őszintén mesélt A szürke ötven árnyalatának sztárja: csupán 16 volt, mikor meghalt az édesanyja (SzMo)
Jamie Dornan azóta egy alapítvány segítségével hívja fel az emberek figyelmét a hasnyálmirigyrák veszélyére.
aug. 2
17:02
Apáti Bence: Hont András és az erőszak (Tiszta Jövő)
Hont ugyan nem tudja, de hatalmas szerencséje van, hogy nem egy olyan országban él, amit zavart agya hallucinál.

Keresés