Az elmúlt napokban szárnyalni kezdett a Lufthansa árfolyama és az emelkedés során nem csak a rövidtávú mozgóátlagokat sikerült áttörnie az árfolyamnak, de az emelkedő trendcsatornából is sikerült kitörnie a részvénynek. Ezzel jelentős tere nyílt a további emelkedésnek.
Ismeretlen lövöldözőről érkezett bejelentés miatt adtak ki riasztást csütörtökön az Egyesült Államokban, az ohiói Wright-Patterson légibázison Dayton városának közelében – jelentették hírügynökségek.
Második napja működik a Hajdú-Bihar megyei Bedőn a Népkonyha, amelyet a környező települések mintájára, állami támogatással hívtak életre. A 360 lelkes településen 160 adag ételt osztanak szét, a hétvége kivételével minden nap. Részletek videóban.
A magyar futballisták a magas fizetések miatt nem motiváltak arra, hogy jobb teljesítményt nyújtva külföldre igazoljanak és még több pénzt keressenek - véli a Világgazdaság gazdasági rovatvezető-helyettese.
A KDNP frakcióvezetője az ATV Egyenes Beszéd Kontrában mondta el, hogy ősszel előkerül a parlamentben ez a téma és lesz rá pénz. Ő is úgy érzi, növelni kell azt a pénzt, amit jelenleg kapnak az érintettek.
Nincs szükségünk leckékre olyanoktól, akik sohasem élték át a kommunista diktatúra rideg valóságát, és akik sohasem akarták tudni, mi is a szocializmus valójában, attól félve, hogy az igazság összekuszálhatná utópikus álomvilágukat – mondta Schmidt Mária.
Huszonkétezren vonultak fel csütörtökön Jeruzsálem történetének legnagyobb büszkeségmenetén, amelyet megerősített rendőri biztosítás kísért - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet
Egyre több migráns érkezik Törökországból Görögországba a dél-európai állam szárazföldi határán keresztül: csak az idei év első hat hónapjában több mint tízezer illegális bevándorló kelt át az Évrosz határfolyón - közölte csütörtökön a francia Orvosok határok nélkül (MSF) segélyszervezet
A Budapest Honvéd meglepetésre kiesett a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában, miután a hazai 1-0-s siker után a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kikapott a luxemburgi Progrés Niederkorn vendégeként.
Legkevesebb 52 ember meghalt és 101 megsebesült csütörtökön a jemeni Hodeida halászkikötőjében és halpiacán, amelyekre a szaúdi vezetésű arab koalíció mért légicsapást - közölte Juszef al-Hadri, a kikötőváros ellenőrzésük alatt tartó síita húszi lázadók egyik szóvivője.
A Budapest Honvéd a hazai 1-0-s siker után a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kikapott a luxemburgi Progrés Niederkorn vendégeként és ezzel kiesett a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában.
A Budapest Honvéd meglepetésre kiesett a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének második fordulójában, miután a hazai 1-0-s siker után a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kikapott a luxemburgi Progrés Niederkorn vendégeként
Donald Trump elnök "nem fog eltűrni" beavatkozást az őszi félidős amerikai választásokba - írta John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó a szenátus demokrata párti frakcióvezetőjéhez, Chuck Schumerhez és demokrata szenátorokhoz intézett levelében, amelyet hétfőn ismertettek
Alapvetően nem tett jót az amerikai részvénypiaci hangulatnak az a mai hír, miszerint az amerikai kormány 10-ről 25 százalékra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre kivetendő védővámot. Ennek megfelelően eséssel nyitott...
Villám csapott egy sziklába a közép-szlovéniai Kamnik közelében, négy ember megsérült, egyikük súlyosan - írta a 24ur című szlovén internetes hírportál csütörtökön
A Békés megyei pénzügyőrök Gyulánál ellenőrizték azt a kamiont, amely 20 tonna ruhával érkezett Törökországból. A legális szállítmány között ezrével lapultak a hamisítványok – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Növelheti a magyar gabonaexportot, hogy megnőtt a lengyel és a német piaci szereplők érdeklődése a szabad gabonakészletek iránt a hőség és aszály okozta terméskiesés miatt - mondta a Gabonatermelők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Az Újpest búcsúzott a labdarúgó Európa Ligától, miután a selejtező második fordulójában az idegenbeli 4-0-s vereséget követően csütörtökön a hazai visszavágón 3-1-re kapott ki a spanyol Sevillától
Az Újpest búcsúzott a labdarúgó Európa Ligától, miután a selejtező második fordulójában az idegenbeli 4-0-s vereséget követően csütörtökön a hazai visszavágón 3-1-re kapott ki a spanyol Sevillától.