Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Tuzson Bence közszolgálatért felelős...
A 41 éves Haian M. 2013-ban még Szíriából üzent a németországi muszlimoknak, hogy csatlakozzanak a szent háborúhoz. A férfi ma már Münchenben él, és elmondása szerint Németország a földi paradicsom. Vajon pár év alatt sikerült megszelídülnie egy korábban fegyveres dzsihadistaként harcoló iszlamistának?
Visszaküldte megfontolásra a parlamentnek Klaus Iohannis román elnök a fekete-tengeri gáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet július elején fogadott el a bukaresti törvényhozói testület
Már négy német tartomány küzd azért, hogy az elektromos meghajtású autókat gyártó amerikai Tesla európai üzemének helyszíne lehessen, a Süddeutsche Zeitung című lap csütörtöki jelentése szerint a Saar-vidék, Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pflaz után Bajorország is beszállt a versengésbe
Németországban az elmúlt év alatt közel 5 százalékkal nőtt a migrációs hátterű polgárok száma. így jelenleg a 82 millió lakos közül csaknem 20 milliónak legalább egyik szülője nem német állampolgárként látta meg a napvilágot. Mint egy most készült felmérés kimutatta, a migrációs hátterű polgárok elsöprő többsége a jobb jövő reményében vándorolt be
Donald Trump amerikai elnök augusztus 1-jén levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől a június 12-i szingapúri csúcstalálkozó nyomán, amelyen a két vezető a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről folytatott megbeszéléseket - közölte a Fehér Ház csütörtökön.
Carles Puigdemont leváltott katalán elnök felkerülhet jövőre a flandriai nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) európai parlamenti (EP-) listájára - jelentette a helyi sajtó csütörtökön
Visszaküldte megfontolásra a parlamentnek Klaus Iohannis román elnök a fekete-tengeri gáz kitermelését szabályozó törvényt, amelyet július elején fogadott el a bukaresti törvényhozói testület. A lépés a magyar ellátás szempontjából...
Az OTP Bank Ligában a címvédő Vidit és a tavaly aranyérmes Budapest Honvédot tartja a két forduló után százszázalékos teljesítménnyel éllovas Ferencváros legnagyobb riválisának Thomas Doll vezetőedző.
A Wizz Air tisztességtelen a magyar fogyasztókkal szemben, mert nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ezért az eljárás haladéktalan lefolytatása indokolt – szögezik le.
Kate Middleton hercegné a róla megjelent fotók alapján máris megszabadult a terhességi súlyfeleslegétől. A háromgyermekes anyuka legkisebb gyermekének, Lajos hercegnek ezév áprilisában adott életet, mégis szinte teljességgel visszanyerte régi alakját. Felmerül a kérdés, hogyan őrzi szép alakját a hercegné? Korábbi nyilatkozataiban elmondta, f
Magyar pásztorkutyák terelőversenyének ad otthont augusztus 11-én a dél-baranyai Szaporcán található Ős-Dráva Látogatóközpont - közölték a szervezők az MTI-vel
Miután az előző 0%-os uniós eszközbeszerzési pályázatot masszívan túligényelték tavaly, idén ősszel várható az újabb felvonás, ugyanis a napokban elkezdték az új konstrukció társadalmi egyeztetését. Elindult a "Mikro-, kis-...
Erős negyedéves számokat ett közzé ma a BMW. Az operatív eredmény 6 százalékkal 2,74 milliárd euróra csökkent, így is magasabb volt, mint a 2,69 milliárd eurós elemzői várakozás. Az autógyártó részleg EBIT marzsa az egy évvel korábbi...