Egy kínai apuka fényes nappal egy táblán hirdetve próbálta lányát eladni, mondván, kell a pénz leukémiás fia gyógyulása érdekében. A fotó, amelyen az apuka karján lányával az utcán álldogálva igyekezett eladni a gyereket, bejárta a világot. Tette után az apa eddigi, több millió forintot hozó adománygyűjtési oldalait is felfüggesztették. A DailyMai
Amíg nálunk a nemzeti ünnep miatt nincs kereskedés a tőzsdén, a Wall Streeten mérsékelt erősödéssel kezdtek az indexek. A Dow elsősorban a Nike szárnyalásának köszönheti ezt, az Intel papírjai viszont esnek. És esik a Tesla is, mely...
Az amerikai PepsiCo Inc. 3,2 milliárd dollárért (több mint kilencszázmilliárd forintért) megveszi az otthoni szódagépeket gyártó izraeli SodaStream International céget - jelentette a helyi média hétfőn.
Az oroszok 66 százaléka úgy hiszi, hogy létezik egy olyan csoport, túlnyomórészt az általánosságban vett Nyugaton, amely a történelem átírásával, a tények meghamisításával próbál meg ártani Oroszországnak - derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet felmérésének hétfőn ismertetett eredményéből.
Operációk sora vár a 29 éves Robert Wickensre, aki a Pocono Raceway pályán az Indycar történetének egyik legsúlyosabb balesetét szenvedte el. A korábbi DTM-pilótának az első jelentések szerint mindkét lába és a jobb karja eltört, de megsérült a gerince és a tüdeje is. Igaz, a szemtanúk szerint kész csoda, hogy egyáltalán élve megúszta, ugyanis a ko
Kinevezése előtt azt hitte, hogy Jerome Powell az "olcsó pénz embere" lesz a Fed élén, ehhez képest meglepte, hogy az új elnök hivatalba lépése óta már kétszer kamatot emelt a jegybank - mondta Donald Trump amerikai elnök egy adománygyűjtő...
Az államalapítás tiszteletére magyar nemzeti színű fényfestést kapott Csungking egyik legmagasabb felhőkarcolója - tájékoztatta a magyar főkonzulátus hétfőn az MTI-t.
Krimibe illő jelenet zajlott le Üllőn szerdán késő este. Öt fiatal hazafelé igyekezett, amikor egy fehér, rozoga mikrobuszból egy vadidegen fegyvert fogott rájuk, a társa pedig mindezt videóra vette. A Ripost-nak Bíró Máté, az egyik értett mesélte el, mit éltek át.
A félidős választásokba történő beavatkozással vádolta meg az amerikai elnök Robert Muellert, aki azt vizsgálja, hogy összejátszott-e az oroszokkal Donald Trump kampánycsapata 2016-ban.
Hivatalosan hétfőn ért véget a görögök számára súlyos megszorításokkal járó, de az országot az eurozónában tartó nemzetközi pénzügyi mentőcsomag. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Athénnek további adósságkönnyítésre lenne szüksége.
Alig ért véget az MKB-Pannónia Alapkezelő támogatásával rendezett strandröplabda-bajnokság, máris újabb rangos torna következik: csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a 2018 Star-1/Satellite Siófok nemzetközi strandröplabdatornát hazai és külföldi párosok részvételével.
A pénteki két leminősítés után gyengüléssel kezdi a hetet a török líra, ami a forintot is magával húzza lefelé. A magyar deviza 324-nél jár, a befektetők a holnapi MNB-döntésre fókuszálnak már. A forint is kapaszkodik 2018.08.20...
Három Gripen ébresztette a későn kelőket, a Duna, Parlament előtti szakaszán kora délelőtt a katonai gépeké volt a levegő, és szinte a víz is, sokan voltak kíváncsiak a légiparádéra, és sokan sétáltak a Várkert bazár előtt az ízek utcájában is, ahol koncertek, és az ország tortája is várta az érdeklődőket. További részletek a videóban.
Nagyon sokan láthatják, de kevesen érthetik, mit ábrázol a megcsonkolt szobor. Annyiszor csórták el a botot a kezéből, hogy a BKV feladta és úgy hagyta.