A kontaktlencse egyszerű, kényelmes megoldás a látás javítására. Használatuk egyre elterjedtebb, ugyanakkor nagyon fontos tisztában lennünk a kontaktlencse-viselés szabályaival. Töltse ki tudástesztünket!
Feloldotta egy isztambuli bíróság a terrorizmus miatt vád alá helyezett német újságíróra, Mesale Tolura vonatkozó utazási tilalmat, de a per folytatódik ellene.
Babos Tímea ismét listavezető párosban a női teniszezők világranglistáján, miután egy helyet javított. Közösségi oldalán írt az elmúlt hetek eseményeiről is.
A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze - közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában. Hozzátette, hogy a szerkezet leszakadásához vélhetően több tényező együttes hatása vezetett.
Azt szeretnék elérni, hogy javuljon a munkahelyi légkör, a hatékonyság, csökkenjenek az egészségügyi költségek, biztonságosabbá tegyék a munkahelyeket.
A kormány számára a családok segítése van az első helyen, ezt üzeni a Családok évének virágkocsija is – mondta Novák Katalin augusztus 20-án Debrecenben.
Olaszország jelentős pénzügyi vagy gazdasági biztosi helyet akar szerezni a következő Európai Bizottságban - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője vasárnap este pártja egy helyi találkozóján....
Salvini: olasz legyen az EU következő pénzügyi biztosa Olaszország jelentős pénzügyi vagy gazdasági biztosi helyet akar szerezni a következő Európai Bizottságban - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője vasárnap este pártja egy helyi találkozóján
"Mindenkinek be kell kapcsolódnia a nemzetépítésbe! Csak így tudunk hűségesek lenni Szent István örökségéhez" - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán az Országházban.
Az utóbbi évek során többen hagyták el az országot, mint ahányan a honfoglaláskor ide érkeztek – mondta Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja augusztus 20-án.
Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át - közölte hétfőn a La Libre Belgique című napilap
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter az Amerikai Egyesült Államok nevében jókívánságait fejezte ki a magyar népnek Szent István ünnepe alkalmából a budapesti amerikai nagykövetség Facebook-oldalán hétfőn
A genovai autópályahíd először meghajlott, s ezt követően omlott össze - közölte Roberto Ferrazza a katasztrófa okait vizsgáló olasz minisztériumi bizottság elnöke a sajtóval a vizsgálat első eredményeiről adott nyilatkozatában
A tartós hőség miatt csaknem az egész országra figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre. Veszélyjelzésükben azt írja az OMSZ, hogy a napi középhőmérséklet főként az Alföldön, illetve a városokban...
Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte - mondta augusztus 20-ai ünnepi beszédében Áder János államfő. A köztársasági elnök a honvéd tisztek avatásán hétfőn Márai Sándor szavaira emlékeztetett: "Magyarország csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; n
Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át - közölte hétfőn a La Libre Belgique című napilap.