Mindkét olimpiai számában érmet szerezhet a hétvégén a kenus Balla Virág a portugáliai világbajnokságon. A Győr versenyzője a hazai megmérettetéseken és a nyár eleji Európa-bajnokságon is remekelt, ugyanakkor az InfoRádiónak a repülőút előtt adott interjúban jelezte, hogy a szezon eddigi sikereit nem értékeli túl.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán a folyamatban lévő ügyek száma továbbra is magas. Éppen ezért a Bíróság egyre többször él a részleges lezárás intézményével annak elismeréseként, hogy a felek saját maguk rendezték a vitás kérdéseket. 2017-ben 253 ilyen, Magyarországot érintő ügyet sikerült lezárni.
Aplasztikus vérszegénységben azoknak a csontvelői őssejteknek a szaporodása, illetve fejlődése gátolt, amelyekből a vörösvértestek, a granulocyták, monocyták (az immunrendszer elemei) és a vérlemezkék származnak. Így ezen sejtek hiánya és csontvelő-elégtelenség alakul ki.
Körforgalom építése miatt vasárnaptól szeptember végéig le lesz zárva az M0-ás autóút szigetszentmiklósi csomópontja, helyette a halásztelekit használhatják a közlekedők - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.
Szépítőszereket kotyvasztó kozmetikusok, penészes krémek és ajaksértő rúzsok uralták a szocialista szépségpiacot. De vajon akkor mitől voltak olyan szépek a lányok asszonyok a Balaton-parton?
A feldolgozóipari teljesítmény némi romlása ellenére is minimálisan javult augusztusban az euróövezet gazdasági teljesítménye, ami a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet értelmezése szerint 0,4 százalékos harmadik negyedévi GDP-növekedési ütemet vetít előre.
Cáfolta, hogy bűncselekményt követett volna el a 2016-os elnökválasztási kampány során a volt ügyvédjének adott utasításokkal és szerinte kétséges, hogy egy nagyszerű munkát végző elnök ellen elindulhat-e az alkotmányos felelősségre...
Pénteken a napos időszakok mellett főként a Dunántúlon és északon, északkeleten várhatók zivatarok. A délies szél többfelé élénk lesz, majd délutántól a Dunántúlra érkező zivatarokkal erős, viharos lökésekkel északnyugatira, északira fordul a légmozgás. Hajnalban 16-22, délután 30-35 fokot mérhetünk. (Kiskanizsa augusztusi esőzés után. Fotó: Vivien
A francia igazságügyi minisztérium szerdán megerősítette, hogy áprilisban tévedésből kiengedtek a börtönből egy dzsihadistát, aki 2014-ben – testvéreivel és további hozzátartozóival – terrortámadásra készült Lyonban - írja a Local francia kiadására hivatkozva az Index.
Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be tegnap Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban. A kísérleti projektben 5, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze.
Mire valaki felnő, sanszos, hogy rengeteg rossz szokása alakul ki. Vannak közöttük olyanok, melyeket fiatalon még kezelni lehet, de 30-on túl, a felnőttség jegyében érdemes tőlük megszabadolni. Ebből mutatunk most tizenkettőt, van közöttük...
Szarka Gyula Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Ghymes együttes alapító tagja és Szálinger Balázs József Attila-díjas költő művét Pataki András állítja színpadra.
Heves harcok zajlottak Ukrajna keleti részén - adta hírül az ukrán védelmi minisztérium, amelynek közlése szerint a szakadárok megöltek négy katonát és hetet megsebesítettek. Hónapok óta nem volt ekkora vérveszteség Kelet-Ukrajnában.
Halála előtt pár nappal még leutazott Székhelyi Józsefhez Pál Tamás, aki elmondta: fájdalmai ellenére a színművész derűs maradt. A kolléga arról is mesélt, mikor kerültek közel egymáshoz, ami után Székhelyi már a pótfiaként emlegette őt.
A hazai találékonyságot, fantáziát, ízlést dicséri, hogy a gyakorlatilag bárki által elérhető alapanyagokból ilyen remek kreációkat tesznek az asztalra.
Heves harcok zajlottak Ukrajna keleti részén - adta hírül csütörtökön az ukrán védelmi minisztérium, amelynek közlése szerint a szakadárok megöltek négy katonát és hetet megsebesítettek.
A hétvégén egyre többfelé csapadékosra fordul az időjárás, és jelentős lehűlés is várható. Vasárnap többfelé a 20 fokot sem érik el a maximumok, miközben az Alföldön még 30 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
A hétvégén egyre többfelé csapadékosra fordul az időjárás, és jelentős lehűlés is várható. Vasárnap többfelé a 20 fokot sem érik el a maximumok, miközben az Alföldön még 30 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
- Körforgalom építése miatt vasárnaptól szeptember végéig le lesz zárva az M0-ás autóút szigetszentmiklósi csomópontja, helyette a halásztelekit használhatják a közlekedők - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.
A hétvégén egyre többfelé csapadékosra fordul az időjárás, és jelentős lehűlés is várható. Fotó: Pixabay Vasárnap többfelé a 20 fokot sem érik el a maximumok, miközben az Alföldön még 30 fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek. Péntek délelőtt a több