Készen áll a kereskedelmi üzemre a Leningrád II atomerőmű első blokkja, miután teljesítette a végleges üzembe helyezési tesztet - jelentette be a Roszenergoatom. Az új atomerőművi egység a Paks 2 projekt referenciablokkja, az alkalmazott, illetve alkalmazandó technológia ugyanis megegyezik.
A Mercedes-Benz festetlen „Ezüstnyíl” versenyautóinak története az 1930-as évekig nyúlik vissza, és mint ilyen, a csillagos márka legendáriumának szerves részét képezi. Nem csoda, hogy egy új kor hajnalán, az elektromos hajtásban való izgalmak keresése során a tervezők éppen ehhez a típushoz nyúltak vissza – a végeredmény pedig magáért beszél.
Lehullt a lepel a McLaren legújabb versenyautójáról. A 720S GT3 a nevéhez hűen a GT3-as versenykategóriában állhat rajthoz például a Porsche 911 ellenében, amelyet 2019-től meg is tesz Európa, Ázsia és Amerika leghíresebb versenypályáin – akár magánkézben is.
Az Irigy Hónaljmirigy sztárjai öt napon keresztül koncerteztek Erdélyben, ahol négy helyszínen összesen több, mint tízezer embert szórakoztattak. A majd egy hét alatt a dinamikus tempó mellett szakítottak időt arra is, hogy felfedezzék a tájat és a helyi gasztro-kultúrát, egyik este pedig még egy medvével is harcba kellett szállniuk…
Európa más országaihoz hasonlóan Magyarországon is 65 év feletti a gazdák harmada – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A műsorvezetőnő saját bevallása szerint nagyon nehezen kezelhető gyerek volt. Felnőttként azonban egy gyengéd, érzékeny és gondoskodó embernek látja magát, aki nehezen mutatja ki az érzéseit a közönségnek.
Németországban alapvető változás körvonalazódik a migráns-politikában. A berlini koalicióban résztvevő Szociáldemokrata Párt ragaszkodik ahhoz, hogy a már elhelyezkedett menedékkérőknek adják meg a tartózkodási engedélyt és ennek értelmében módosítsák a hatályos intézkedéseket.
Az áremelés az összes baromfihústermék esetében indokolt lenne, egyetlen fajta egyetlen részét sem lehet kiemelni, így a csirkemell esetében éppúgy szükség van a magasabb árakra, mint a kacsacombnál.
Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be tegnap Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban. A kísérleti projektben 5, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze.
Ütősre sikerült Széki Attila első fellépése azok után, hogy zenészbarátja, Majoros Péter borította a drogbilit, és a Szegedi Ifjúsági Napok közönsége előtt rúgta ki őt.
Nem tagadta meg önmagát, két kézzel szórja a pénzt, végigbulizta a nyarat a milliárdos örököse és politikai komisszárja. Aki már évek óta a New York-i éjszaka jól ismert alakja. Párjával járják a város híres és hírhedt mulatóit, ahol egy-egy este akár 1-2 millió forintnyi dollárt is eltapsolnak. Futja rá a kedves apuka tőzsdespekulációiból.
149 milliárd renminbi (kb. 22 milliárd dollár) likviditást önt a kínai jegybank (PBOC) a gazdaságba kereskedelmi bankoknak nyújtott hiteleken keresztül. A középlejáratú források segítségével nyújtott likviditással a bankok és egyes...
A vártnál kevésbé emelkedett a Duna vízszintje - mondta Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Lehullt a lepel a McLaren legújabb versenyautójáról. A 720S GT3 a nevéhez hűen a GT3-as versenykategóriában állhat rajthoz például a Porsche 911 ellenében, amelyet 2019-től meg is tesz Európa, Ázsia és Amerika leghíresebb versenypályáin – akár magánkézben is.
Szeptembertől vége lesz a párhuzamos tulajdonlásoknak, és egy központi cégben egyesül majd minden fideszes médium. Orbán Viktor állítólag megunta, hogy egyes kijelölt médiatulajdonosok önkényesen hordják szét a rájuk bízott vagyont.
Lassan épül fel a jobboldal az önsirató, pátoszos önképből. Pedig elengedhetetlen a többszólamúság megléte a jobboldalon: ideje a humorérzék felfedezésének is!
Több kilométert utazhatott az a csüngőhasú törpemalac, aki egy dányi család házának udvarán röfögött fel váratlanul a múlt héten. A kis fekete szökevényt Hajnalka macskája, Piroska vitte haza, aki azóta a malacka elválaszthatatlan barátja lett. – Minden reggel sétálni visszük a kutyáinkat, Piroska is jönni szokott velünk. Minden éjjel elindul v
Időben kellett elindulnia annak, aki a látni akarta a futamot: a fürdővárosban vasárnap hajnalban lelőttek egy közlekedési rendőrt, ezért a közúti ellenőrzést megszigorították. Némi túlzással: kit érdekelt a száguldás, amikor a 38 éves Amaury Delrez meghalt?! A belga sajtó egymásnak ellentmondó hírekkel szolgált, egy jelentés szerint Spa-Franch
Szorító, szúró vagy bizonytalan fájdalom a mellkasban? Számos betegségre utalhat az ilyen jellegű tünet, amelynek kivizsgálási lehetőségeiről Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.
Emelkedtek pénteken a tengerentúlon tőzsdék, a vételi erő pedig egészen a piaczárásig kitartott, a befektetőket megnyugtatta a Fed elnökének beszéde, miután Jerome Powell a fokozatos kamatemelések mellett foglalt állást, megnyugtatva...
A családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás szeptember 3. helyett augusztus 27-én, hétfőn érkezik a bankszámlákra.