Világszerte az emberek 20 %-a vásárol heti rendszerességgel valamit otthonába - derül ki az IKEA felméréséből. A lakberendezési vállalat legfrissebb, reprezentatív kutatásában az otthonban fellelhető tárgyakhoz való viszonyulást, a rendetlenséget és a tárolási szokásokat mérte fel a 18 és 65 év közötti aktív magyar lakosság körében.
Ananya Azadot vallási fanatikusok fenyegették gyilkossággal. Egyike annak az 55 menekültnek, aki ősztől a CEU ösztöndíjával tanulhatott volna Budapesten.
A Fiat városi crossovere, a divatos 500X immár 4 éve szaladgál az utakon, így érthető, hogy az olaszok életpályájának derekán felvarrták büszkeségük ráncait. Azonban mindenképp figyelmet érdemel a frissítés, hiszen a ‘kötelező körökön’ felül számos technikai változtatást is eszközöltek az autón: például szinte a teljes motorpaletta megújul.
Nem sikerült a bravúr, így "csak" az Európa-liga csoportkörébe jutott be a Mol Vidi labdarúgócsapata. A székesfehérvári együttes 1-1-es döntetlent ért el a görög AEK Athén otthonában, így 3-2-es összesítéssel alulmaradt a Bajnokok Ligája playoffjában.
Az Orbán Viktorral való találkozó folyamatot indít el egy új Európa megteremtése érdekében - jelentette ki Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője a magyar miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón kedden Milánóban.
A bangladesi Ananya Azadot hazájában vallási fanatikusok fenyegették gyilkossággal. Egyike annak az 55 menekültnek, aki ősztől a CEU ösztöndíjával tanulhatott volna Budapesten.
A Budapesti Operettszínház színigazgatója ezt az ATV Egyenes beszédben jelentette be, ahol reagált azokra a vádakra is, melyek vele kapcsolatban elhangzottak az utóbbi időben.
A nyári hőség múlásával és az iskolai év elstartolásával érezhetően megnövekedett a forgalom a kiskereskedelemben. A belső fogyasztás évek óta motorja a magyar gazdaságnak, ezt a bővülést azonban hátráltatja a munkaerőhiány és a bérköltségek. A forint gyengülése szintén felfelé hajtja az árakat, ezt azonban nem tudják követni a boltosok. A szokásos
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a mai napon több érdekvédő szervezet, így az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének...
Világörökségi helyszínen, nettó négy milliárd forintból újult meg az a két ingatlanból álló épületegyüttes, amely a Magyar Művészeti Akadémia irodaházi funkcióit tölti be a jövőben. Az ünnepségen beszédet mondott az emberi erőforrások minisztere is.
A Konzum PE Magántőkealap 35,18 százalékra növelte részesedését a 4iG Nyrt.-ben - tette közzé a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. kedden a BÉT honlapján.
Milánó – Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja – szögezte le Orbán Viktor (55) magyar kormányfő a milánói tárgyalásra érkezve újságíróknak.
Komoly tervekkel térne vissza Spanyolországba a brazil labdazsonglőr! Ronaldo már fontolgatja, hogy megvásárolja a spanyol újonc csapat, a Real Valladolid többségi tulajdonrészét!
Kedden közzétette második negyedéves beszámolóját a Rába a magyar tőzsde zárását követően: a vállalat árbevétele, a kedvező nemzetközi környezetnek, valamint a Futómű és a Járműalkatrész üzletág jó teljesítményének köszönhetően...
A hőség miatt az elmúlt hetekben amúgy is kevesebb áramot termelt a szokottnál a paksi atomerőmű, lehetett volna azonban ennél sokkal rosszabb is a helyzet. A Duna ugyanis – többek között az alacsony vízállás miatt – olyan mértékben melegedett fel, ami már az atomerőmű kérdéseinkre adott válasza szerint is „adminisztratív korlátot jelent a blokkok
Füstbe ment a terv, ami szemmel láthatóan leginkább csak a cég első számú emberének fejében létezett. Elon Musk meggondolatlan twitterezése sokba kerülhet neki és a vállalatnak is – írja a Bitport.
Bár a Ferrari az elmúlt hetekben szinte minden pályán erősebbnek tűnt a Mercedesnél, még mindig Lewis Hamilton vezeti a Formula-1-es világbajnokságot 17 pontos előnnyel a Belga Nagydíjon győztes Sebastian Vettel előtt.
Közleményt adott ki kedden a CEU: ahogy írják, a bevándorlási különadó miatt kénytelenek megszüntetni a regisztrált menekülteknek szóló oktatási programjukat.
Theresa May dél-afrikai körútján azt az egyszerű kérdést kapta, hogy ha rendeznének egy második népszavazást a brit EU-kilépésről, hogyan szavazna. A brit miniszterelnök annyit tudott mondani, hogy ő nem válaszol hipotetikus kérdésre....
Szlovákia lakosságának több mint egyharmada még soha nem töltötte a nyári szabadságát a tengernél - derül ki egy aktuális felmérésből. A legtöbb szlovákiai lakos idén belföldön nyaralt, és ez a trend a jövőben növekedhet, miután magyar mintára Szlovákiában is bevezetik az üdülési utalványokat.
A Kelet-Közép-Európában (KKE) működő vállalatok rekord összegű, mindösszesen 3,5 milliárd euró értékű befektetést kaptak 2017-ben. Az összes befektetés háromnegyede fogyasztási cikkek és szolgáltatások iparágban történt.A befektetések 71 százaléka lengyel vállalatokhoz került, a fennmaradó hányad román, lett és magyar cégekhez – derül ki az Invest
Az első mérkőzést 2-1-re elveszítő MOL Vidi FC – a nemzetközi porondon használt neve szerint Vidi FC – Athénben, az AEK ellen próbálja meg kiharcolni a BL főtáblájára jutást.
Manapság szinte elképzelhetetlen egy tinédzser okostelefon vagy szabad internet-böngészés nélkül. Akadnak azért olyan szülők, akik ezt igyekeznek megakadályozni.
Felmérés készül arról, hogy valójában mennyire leterheltek a pedagógusok. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) viszont attól tart, hogy nem lesz teljesen valós az eredmény. Szerintük egy tanár - ha minden feladatát beleszámítják, akkor már most is 51 órát dolgozik egy 40 órás munkahéten. Az ilyen típusú felméréseket egyébként korábban a
A Rába csoport 639,2 millió forint adózott nyereséget ért el 24,477 milliárd forint árbevétel mellett 2018 első fél évében, a profit 10,4 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, az árbevétel 13,2 százalékkal nőtt - közölte a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.