Ne szépítsük, divatba jött a nagy fenék. Sokan arra is képesek, hogy plasztikai beavatkozásnak vessék alá magukat a kívánt popsiforma eléréséhez. Csakhogy ez sokkal veszélyesebb, mint amilyennek elsőre látszik.
Átláthatóbbá, egyszerűbbé válhatnak a hazai végrehajtási eljárások egy most készülő új törvénymódosítás nyomán, amelyről akár már ősszel tárgyalhat az Országgyűlés.
Úgy tűnik, egyelőre nem áll szándékában jövőre sem bért emelni a kormánynak. A tervek szerint azonban bizonyos feltétel mellett mégis lehet olyan közmunkás, aki többet kereshet majd az idei bérénél.
Idén tavasszal jelentették be, hogy apporttal történő tőkeemelés útján az Altera tulajdonába kerül a Wallis Csoport gépjárműkereskedelmi és szolgáltatói tevékenységét ellátó, közel 70 milliárd forint éves árbevételű négytagú...
10 százalék feletti forgalomnövekedést hozott a balatoni vendéglátóhelyeknek az idei főszezon - értékelte a nyári időszakot az InfoRádióban a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének társelnöke.
A címbeli kijelentést nem más tette, mint a francia elnök, igaz, nemcsak a magyar kormányfőt, hanem az olasz Matteo Salvini miniszterelnök-helyettest és egyben belügyminisztert is ugyanoda sorolta. Emmanuel Macron szerint ők a két legpopulistább vezető Európában, és jól látják, ha őt tekintik legfőbb ellenzéküknek az Európai Unión belül.
Törökország alacsony devizatartaléka, illetve jelentős egy éven belül lejáró külső adóssága miatt ki van szolgáltatva a külföldi befektetők kegyének, ezért Recep Tayyip Erdogan államfőnek és a kormánynak a politikai bizalom helyreállítására...
A héten mutatják be a magyar mozik Csuja László Virágvölgy című alkotását. A rendező első nagyjátékfilmje a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával valósult meg - Enyedi Ildikó mentorálásával, és júliusban megnyerte a Karlovy Vary Filmfesztivál kelet-európai fiatal filmeseket bemutató East of the West szekciójának díját.
Az idén júliusban korábban soha nem látott szintre emelkedett a hazai nyaralók iránti kereslet. Éves szinten 30 százalékkal, 2016 júliusához képest pedig közel 100 százalékkal nagyobb volt az érdeklődés – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely az országos nyaralópiacot, valamint a Balaton-parti és a Velencei-tóhoz közeli nyaralók iránti
Donald Trump amerikai elnök a konzervatívok és republikánusok elhallgattatásával vádolt meg szerdán amerikai technológiai óriáscégeket, mint a Facebook, a Google-t tulajdonló Alphabet és a Twitter.
Az elemzői várakozásoknál gyorsabb ütemben, 2,9 százalékkal nőtt a horvát bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal szerdán.
Már májusban megállapodtak egy készenléti hitelről, de mostanra akkora lett a pánik és annyira megfékezhetetlennek tűnik az infláció, hogy korábban a mentőöv felé kap a kormány.
A magyar gazdaság a rendszerváltás óta nem látott kedvező helyzetben van, ami jól jön a finanszírozó bankoknak - mondta az e heti Figyelőnek a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója. Bár tavaly még ki akarták vonni a tulajdonosok a társaságot...
Afganisztánt a birodalmak temetőjeként vagy a Szovjetunió Vietnamjaként emlegetik, utalva arra, hogy a közép-ázsiai országot hírhedten nehéz elfoglalni, és még nehezebb megtartani.
Gyorsabbá, átláthatóbbá és egyszerűbbé válhatnak a végrehajtási eljárások egy most készülő új törvénymódosítás nyomán, amelyről akár már ősszel tárgyalhat az Országgyűlés; zajlik a végrehajtói állomány megújítása is - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.
A pénzügyi vezetők növelik a digitális transzformációval kapcsolatos kiadásokat annak érdekében, hogy versenyelőnyt szerezzenek – derül ki a Grant Thornton LLP több, mint 300 vezető megkérdezésével készült kutatásából. A digitális megoldások bevezetése és alkalmazása, a hagyományos üzleti folyamatok új alapokra helyezése és az ehhez kapcsolódó szer
Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte egy szövetségi bíróság az Egyesült Államokban szerdán azt a férfit, aki hollywoodi sztároknak és másoknak több mint kétszáz iCloud fiókját feltörte, majd közzétette a róluk készült aktfotókat....
Csütörtök délután elkezdődnek a Duna Arénában az ifjúsági ökölvívó-világbajnokság döntői, egyetlen finalistánk, a könnyűsúlyú Orbán Adrián csak pénteken, a második etapban lép szorítóba.
Kétgyerekes édesanyaként az ideje nagy részét a konyhában tölti, mégsem jutott tovább a TV2 MasterChef VIP műsorában. Demcsák Zsuzsa ott követte el a hibát, hogy nem kóstolt.
Áremelkedés várható a baromfiágazatban Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács igazgatója szerint, aki tíz százalékos áremelést tart indokoltnak - olvasható a Magyar Hírlap csütörtöki számában. Csorbai Attila a lapnak elmondta...
Rendkívüli ülést hívott össze szerdára az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) Állandó Tanácsa a venezuelai gazdasági és politikai helyzet okozta menekültválság miatt. Az ülésen részt vesz Luis Almagro OAS-főtitkár, a Nemzetközi...
Nagy reményekkel érkezett az European Poker Tour barcelonai állomására a Blöffkirályként elhíresült pókeres, Györgyi Krisztián, ám már az első körben búcsúzott a tornától. Az internet népe nem kímélte a Monte-Carlóban 57 millió forintot nyerő játékost. „Nagyon nagy volt a pofa, most kiesett, és sírva jön haza, ahogy várható volt. Az egyszeri si
Körülbelül 167 milliárd forintot biztosít a kórházak fejlesztésére a jelenleg futó huszonegy hazai és európai uniós pályázat - közölte Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója a Jósa András Oktatókórház parkolóházának átadásán kedden Nyíregyházán.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a friss aktivitási adatok arra vallanak, hogy a török líra meredek értékvesztése és a pénzügyi kondíciók ehhez kapcsolódó erőteljes szigorodása miatt a török gazdaság már recesszióban van. Hitelminősítői...
Folyamatosan napirenden van az újságírói kamara kérdése, mert "szakmánk fontos ügyéről van szó" – ezt válaszolta Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, amikor arról kérdeztük, hogy ősszel napirendre tűzik-e a kamaráról szóló javaslat megvitatását. A kormányoldalon az elmúlt hónapokban felgyorsultak az egyeztetések, belső szakmai fórumokon