Miközben az új LC-vel, LS-sel vagy UX-szel a Lexus formailag még radikálisabb irányokba tör, meglévő modelljeit, például az NX-et, majd most az RC-t jóformán láthatatlanul frissíti. Ha vizuálisan első ránézésre nem is feltétlenül egyértelmű, azért sok tekintetben megváltozott a közel ötéves prémium kupé.
A kiberbűnözés terjedésével egyre növekszik az igény a jól képzett információbiztonsági szakemberekre. Három éven belül várhatóan 3,5 millió betöltetlen állás lesz a szektorban világszerte, az európai cégek háromnegyede szerint nem megfelelő a kiberbiztonsági csapata. A hazai versenyszférában és a közigazgatásban is jelentkező kritikus szakemberhiá
Angela Merkel és Theresa May is ellátogatott a fekete kontinensre, hogy ott befektetésekről tárgyaljon, emellett igyekezzen meggátolni a migrációs hullám terjedését.
A mustgáz veszélyére figyelmezteti a lakosságot az őszi szüreti szezon közeledtével az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - közölte az OKF szóvivője.
Mernek nagyot álmodni a megyei I. osztályban szereplő Siklós labdarúgócsapatánál! A Baranya megyei együttes nyílt levelében nehezen visszautasítható ajánlattal környékezte meg a továbbra is klub nélkül tengődő Dzsudzsák Balázst (31).
Stabilan emelkedtek a fogyasztók kiadásai az Egyesült Államokban júliusban, ami erős gazdasági növekedést jelez a harmadik negyedév elején, miközben az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások éves árindexe idén már a harmadik hónapban érte el a 2 százalékot. A washingtoni kereskedelmi minisztérium csütörtökön közö
Sz. Gábornét az a titokzatos csengeri háztartásbeli asszony, aki évek óta azt állítja magáról, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt. A Független Hírügynökség információit megerősítette Helmeczy László, a csengeri örökösnő ügyvédje is.
A texasi rendőrség nyomozást indított egy titokzatos nő után, aki nemrégiben becsöngetett az éjszaka közepén több házba, de mire kinyitották az ajtót, nyoma veszett. A csengőn beépített kamera is volt, ami felvette az esetet.
Stabilan emelkedtek a fogyasztók kiadásai az Egyesült Államokban júliusban, ami erős gazdasági növekedést jelez a harmadik negyedév elején, miközben az élelmiszer- és energiaárakat nem tartalmazó személyes fogyasztási kiadások éves árindexe idén már a harmadik hónapban érte el a 2 százalékot. A washingtoni kereskedelmi minisztérium csütörtökön közö
Örvendetes jelenségeket is meg lehet figyelni, ilyen például, hogy nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik vegyes házasságokban születettek, és mégis magyar óvodákba íratták őket.
Az argentin jegybank váratlanul brutális kamatemelést hajtott végre, ugyanis piacnyitás előtt 45%-ról 60%-ra emelte az irányadó rátát. A peso árfolyama gyakorlatilag szabadesésben van, már 15% feletti napi mínuszban jár a dollárral szemben....
Úgy tűnik, a klasszikus modellfotózások egyre inkább a háttérbe szorulnak, és minden márka igyekszik valami extrémet belevinni a képekbe. Cara Delevingne is ezért kerülhetett a róla készült legújabb fotósorozat egyik beállításán egy vécékagylóra, ahol bemutatja, hogy lehet mobiltelefont tükörnek használva fogat mosni, vagy épp a vécéről felhívni va
Tortát kellett sütnie az egész csapat számára az angol fociélvonalban szereplő Liverpool négy játékosának. A holland Virgil van Dijk, a guineai Naby Keita, a skót Andy Robertson és az angol Daniel Sturridge büntetésként kapta a feladatot, miután elveszítettek egy játékot edzésen.
Az elmúlt egy hónapban tovább bővült azon budapesti töltőállomások száma (Istenhegyi út, Kerepesi út, Könyves Kálmán körút, Hunyadi utca, augusztustól Váci út is), amelyekre a Mol villámtöltőt telepített – áll a Világgazdaságnak adott válaszban.
Véget ért az eddigi legátfogóbb európai felmérés arról, hogy kell-e az óraátállítás, vagy nem. A 'nem'-ek szétzúzták az 'igen'-eket, hamarosan döntés születhet.
Hat év után végre újra izgatottan várhatjuk az Európa-liga csoportkörének sorsolását. Holnap (13 óra, Sport1) ugyanis kiderül, kik lesznek a Bajnokok Ligája playoffjában a görög AEK Athén ellen elvérző, de az El-csoportkörrel „vigasztalódó” Mol Vidi ellenfelei a második számú európai kupasorozat főtábláján. A magyar bajnok nem akármilyen riválisokk
Babos Tímea után Fucsovics Márton és menedzsmentje is reagált a Magyar Teniszszövetség szerdai közleményére. Az alábbiakban ezt közöljük, tartalmi változtatás nélkül.
Az európai színtéren tovább fog folytatódni a harc a migráció megítéléséről, és a sorsdöntő európai parlamenti választásokhoz közeledve a migrációpárti erők újabb támadást indítottak azon európai országok ellen, amelyek a migráció ellen foglalnak állást - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bécsben, az EU-tagországok külüg
Miközben az új LC-vel, LS-sel vagy UX-szel a Lexus formailag még radikálisabb irányokba tör, meglévő modelljeit, például az NX-et, majd most az RC-t jóformán láthatatlanul frissíti. Ha vizuálisan első ránézésre nem is feltétlenül egyértelmű, azért sok tekintetben megváltozott a közel ötéves prémium kupé.
Rengeteg még a kérdőjel a Formula–1 2019-es mezőnyét illetően, mindössze néhány istálló fedte fel eddig a jövő évi pilótapárosát. A McLaren két hete jelentette be, hogy Carlos Sainz Jr. váltja a sorozatból visszavonuló Fernando Alonsót, ám arról, hogy ki lesz a csapattársa, az idény utolsó versenyeire ígérnek bejelentést a wokingiak. A Ferrari támo
Az argentin jegybank váratlanul brutális kamatemelést hajtott végre, ugyanis piacnyitás előtt 45%-ról 60%-ra emelte az irányadó rátát. A peso árfolyama gyakorlatilag szabadesésben van, már 15% feletti napi mínuszban jár a dollárral szemben....
John Krasinski filmje hatalmas sikert aratott idén a mozikban. Ugyan személyesen a mi tetszésünket nem sikerült elnyernie, az amerikai kritikusok mindenesetre imádták, így érkezik a folytatás, ráadásul már az is megvan, mikor!
Leah Cambridge (29) vissza szerette volna nyerni önbizalmát azzal, hogy a Kim Kardashian által népszerűvé tett brazil alakformáló operációnak veti alá magát. A leedsi 3 gyermekes édesanya aggódott amiatt, hogy a gyermekei születése után nem tudta viszanyerni tökéletesen lapos hasát, bár a párja, Scott Franks (31) szerint a nő gyönyörű volt, és nem