2018. augusztus 9. csütörtök

aug. 9
14:33
Bangóné megint alakított (Gondola)
Tájékoztatást kér az MSZP a rákkeltő hatóanyagú gyógyszerekről Az MSZP azt várja a kormánytól, hogy tájékoztassa azt a 200 ezer beteget, akik szedtek abból a huszonhét vérnyomáscsökkentő gyógyszerből, amelyek forgalmazását júniusban függesztették fel, miután valsartan nevű hatóanyagukban szennyező anyagot találtak
aug. 9
14:35
Nyíltvízi úszó Eb - Olasz Anna 11. lett 10 kilométeren (Gondola)
Legjobb magyarként Olasz Anna a 11. helyen végzett csütörtökön 10 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán
aug. 9
14:36
Van, ami még mindig nagyon megy: ezekkel trükköznek legtöbbet a munkáltatók (Privátbankár)
Több mint ezer céget ellenőriztek az utóbbi hetekben, kétharmaduknál találtak valamit.
aug. 9
14:36
Oláh: a kormány képtelen megtervezni, mennyi pénz kell a kórházaknak (ATV)
A DK képviselője szerint, ha több pénzt adtak volna a kórházaknak, akkor nem lenne ilyen súlyos a helyzet az egészségügyben. Oláh Lajos hozzátette, az uniós országokhoz képest fele annyi pénzt jut fejenként a betegekre Magyarországon.
aug. 9
14:36
Zlatko Dalic marad a horvát válogatott szövetségi kapitánya (444.hu)
Nem volt egyértelmű, hogy marad.
aug. 9
14:36
Richard Gere 68 évesen ismét apai örömök elé néz (Joy)
Richard Gere fiatal felesége, Alejandra Silva várandós az első közös gyermekükkel. A színész 68 évesen újra apuka lesz.
aug. 9
14:42
Ezer új tűzoltóra lenne szükség – hatalmas a létszámhiány (SzMo)
A jelentkezők száma drasztikusan lecsökkent az elmúlt években, és egyre több a pályaelhagyó is.
aug. 9
14:54
Félelemkeltő jóslat: elszegényednek a jövő nyugdíjasai? (Privátbankár)
Ha nem történik változás a jelenlegi nyugdíjrendszereket illetően, a jövő nyugdíjasai elszegényedhetnek – figyelmeztet saját kutatásának eredményeire hivatkozva az Aegon Biztosító. Olyan strukturális változtatásokra van szükség, amely kezeli az elmúlt évtizedek demográfiai és munkaerőpiai változásait.
aug. 9
14:54
Figyelmeztetést adott ki az MKB: így próbálják csalók ellopni az ügyfeleik adatait (Blikk)
Megtévesztő adathalász üzenetek miatt az MKB Bank óvatosságra inti ügyfeleit és a gyanús levelek törlését javasolja - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.
aug. 9
14:54
Önjáró trolik veszik át a buszok helyét a hétvégén az M2A vonalán (ATV)
A Buszok helyett önjáró trolibuszokat közlekedtet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az M2A pótlójáratok vonalán hétvégenként.
aug. 9
14:54
Az USA kőolajtermelése csökkent májusban – vajon mi áll ennek a hátterében? (NRGreport)
Az USA energiahivatalának (EIA) havi statisztikái ellentmondtak a heti becsléseknek, ami különösen szembeötlő volt az idei májusi USA olajtermelésre vonatkozóan. A múlt héten publikált havi statisztikák szerint ugyanis napi 30 ezer hordóval kisebb termelés volt idén májusban, mint a megelőző hónapban, míg a korábban közzétett heti statisztikák szer
aug. 9
14:57
Fotók a magyarországi pandákról - hatalmas cukiság (Infostart)
Elvégezték az első orvosi vizsgálatokat a kilenc hete született vörös macskamedve (Ailurus fulgens) ikerpáron a Nyíregyházi Állatparkban. A nőstény utódok egészségesek és szépen gyarapodnak.
aug. 9
15:00
Egy finn bolt megengedte, hogy náluk éjszakázzanak a kánikulától szenvedők (444.hu)
Több mint százan kapták fel a hálózsákjukat és választották a csemegepult előtti padlót.
aug. 9
15:00
LMP: Közösségi tényfeltárás kell a korrupció ellen (Igényesférfi.hu)
Az LMP széles társadalmi együttműködést és közösségi tényfeltárást sürget a korrupcióval szemben.
aug. 9
15:00
Kovács G. Tibor: No-go zóna Barcelonában: nadrágszíj-politika (Tiszta Jövő)
A gyermektelen szélsőség rászabadította a terrort a kontinensre, és nem érdekli őket a földrész jövője.
aug. 9
15:06
Akárhogy nézzük, drága mulatság lesz a borozás (Privátbankár)
Európa nagy szőlőtermő vidékein az előzetesen vártnál alacsonyabb lehet a szőlőtermés, ezért drágul a bor alapanyaga.
aug. 9
15:06
Csökkenő londoni ingatlanárak miatt aggódik egy jegybankár (ProfitLine)
A Bank of England jegybankára aggodalmát fejezte ki a várhatóan csökkenő londoni ingatlanárak miatt. Mire alapozza félelmét?
aug. 9
15:06
Sztrájk miatt törölték a járatát? Követeljen kártérítést! (ATV)
A sztrájk miatti járattörlés esetén is jár a légiutasoknak kártérítés az unió vonatkozó szabályai szerint.
aug. 9
15:06
A legcsinosabb futballvezér (Azenpenzem)
Az élvonalbeli Kujcsou Hengfeng FC az elnöke igazi kuriózum: fiatal, híres, ráadásul hölgy, aki sajátos megközelítéssel építi a klubját. Erről is beszélgettünk vele helyszíni riportunk során.
aug. 9
15:06
Így finanszírozzák fesztiváljegyüket az élelmes magyarok (Pénzcentrum)
A harminc év alatti magyar fesztiválozók harmada spórolt pénzből fizette a fesztiválbelépőjét - derült ki egy friss felmérésből. A 30 év feletti szórakozni vágyók már nem voltak ennyire előrelátóak; csak ötödük tett félre erre...
aug. 9
15:06
Egészen különleges járművek közlekednek majd hétvégén Budapesten (Femcafe)
Ilyen még nem volt Budapesten.
aug. 9
15:06
Jennifer Lopezt megharapta a barátja! Szerelmes fotók Olaszországból (Glamour)
Micsoda nyaralás!
aug. 9
15:06
A Kétfarkú Kutya Párt betömött egy kátyút Felcsúton – öt rendőrautóval mentek ki igazoltatni őket (SzMo)
Facebook oldalukon osztották meg, mi történt.
aug. 9
15:09
Kábítószerárusokra csapott le a Szigeten a rendőrség (Adózóna)
Elfogtak három olasz férfit, akiknél kábítószert találtak, majd egy üzbég nőt és két másik olasz férfit, akik kábítószert árultak a fesztiválozóknak szerda este a Hajógyári-szigeten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
aug. 9
15:12
A magyar vitorlás sport eddigi legnagyobb sikere: Berecz Zsombor világbajnokságot nyert (444.hu)
Elsőként szerzett magyar kvótát a 2020-as tokiói olimpiára.
aug. 9
15:12
Szenzációs magyar világbajnoki aranyérem (Azenpenzem)
Berecz Zsombor megnyerte az utolsó, úgynevezett éremfutamot a dániai Aarhus vizeinél zajló vitorlázó világbajnokság Finndingi számában, s aranyérmes lett.
aug. 9
15:12
Önjáró trolik járnak hétvégenként a buszok helyett (HírTV)
A légszennyezést akarják csökkenteni ezzel.
aug. 9
15:18
Borzalom: kizuhant egy ember a harmadik emeletről Ózdon (Blikk)
Kiesett egy ózdi szociális otthon harmadik emeletéről az intézmény egyik gondozottja.
aug. 9
15:18
Berecz Zsombor világbajnok Finndingiben (Infostart)
Berecz Zsombor aranyérmet nyert a Finndingi hajóosztályban csütörtökön a dániai Aarhusban zajló olimpiai kvalifikációs vitorlázó-világbajnokságon.
aug. 9
15:18
Burkaviselet: Eljárás indul Boris Johnson kijelentései miatt (ATV)
A kormányzó brit Konzervatív Párt eljárást indít Boris Johnson ügyében, miután hivatalosan is panaszt nyújtottak be a politikus burkaviselettel kapcsolatos minapi kijelentései miatt - jelentették csütörtökön egybehangzóan brit sajtóorgánumok.
aug. 9
15:18
Tervezhetik az új Közlekedési Múzeumot (Igényesférfi.hu)
Kőbányán valósul meg az új múzeum.
aug. 9
15:24
Húsz tonna hasist foglalt le az olasz rendőrség (444.hu)
Egy panamai zászló alatt közlekedő hajón volt a 64 milliárd forint értékű kábítószer.
aug. 9
15:24
Augusztus utolsó napján ismét állatkertek éjszakája (HírTV)
A rendezvényt 11 település 12 helyszínén lehet majd látogatni.
aug. 9
15:30
Olyat videóztak az autópályán, hogy leesik az álla (ATV)
Ez az a videó, amihez nem is kell hozzáfűzni semmit. Teljesen egyértelmű: ez Alaszka!
aug. 9
15:30
Nagy ember volt Nagy Imre? (Igényesférfi.hu)
Áthelyezik Nagy Imre szobrát a Kossuth térről a Jászai Mari térre. De mit gondol erről és Nagy Imre történelmi szerepéről az utca embere? Megkérdeztük őket.
aug. 9
15:30
Hihetetlenül kínos helyzetbe került II. Erzsébet egy ló miatt (SzMo)
Ráadásul nem először...
aug. 9
15:36
Olyasmi van a Szigeten, hogy el sem hittük (Blikk)
Beleejtetted a Dunába a személyidet a Szigeten, akkora volt a buli? Sebaj, a helyszínen lehet másikat csináltatni!
aug. 9
15:36
Hoppá: nem akárki mutatta be az Újpest új igazolását (Blikk)
Fiatal grúz futballistát vett kölcsön az Újpest a belga KAA Gent csapatától.
aug. 9
15:36
Óvatosan a házi eltevésekkel! Súlyos mérgezésre figyelmeztetnek az orvosok (Blikk)
Ne kövesd el ezt a hibát!
aug. 9
15:36
Palvin Barbi titokban egy szuperszexi fehérneműkampány arca (Glamour)
Persze, hogy mutatunk fotókat belőle!
aug. 9
15:38
Figyelem: önjáró trolibuszok járnak Budapesten! (Blikk)
A buszok helyett önjáró trolibuszokat közlekedtet a i Közlekedési Központ (BKK) az M2A pótlójáratok vonalán hétvégenként.
aug. 9
15:39
Csak haknizott a rajongók szerint a Sziget egyik főattrakciója (Infostart)
Kendrick Lamar 40 percet késett és másfél óra helyett 45 percet játszott. Az volt a szerencséje, hogy a több tízezres közönség türelmesen várta a produkciót. 68 ezren voltak a Szigeten a fesztivál első napján.
aug. 9
15:42
Gigantikusra nőtt a magyar állam - Most kell tízezreket utcára tenni? (Portfolio)
Már a foglalkoztatottak 22%-áról a magyar állam gondoskodik, ami 3%-pontos emelkedés 2000-hez képest - tűnik ki az Eurostat adataiból. Ezzel olyan hatalmassá vált a magyar állam, hogy az EU élmezőnyébe verekedtük magunkat. A helyzet azonban...
aug. 9
15:42
Közös kollekcióval ünnepel a Vans és az Independent (Player)
Az Independent és a Vans is meghatározó az underground-gördeszkás kultúrában. És mivel az Independentet 1978-ban alapították, és idén ünnepli 40. születésnapját, elő is jöttek egy közös jubileumi kollekcióval.
aug. 9
15:42
Műteni kell a Barátok közt egyik főszereplőjét (Femcafe)
A színész még nyár elején szenvedett balesetet otthonában.
aug. 9
15:48
Újabb szenzációs magyar Európa-bajnoki érem (Infostart)
Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert csütörtökön 10 kilométeren a nyíltvízi úszók glasgow-i Európa-bajnokságán.
aug. 9
15:48
Rasovszky Kristóf ezüstérmes 10 km-en! (HírTV)
Hatalmas hajrával ezüstérmes lett a magyar úszó, szinte végig elől haladt, a célfotó döntött.
aug. 9
15:51
Felültetnék a csigánál is lassabb vonatra az államtitkárt a civilek (Menedzsment Fórum)
Egyeztetésre hívta a közlekedéspolitikáért felelős államtitkárt a Mátészalkaleaks csoport Mátészalkára. Egyetlen kérésük: vonattal érkezzen meg.
aug. 9
15:54
Figyelem! Az MKB Bank nevében küldenek hamis leveleket adathalászok (ATV)
Megtévesztő adathalász üzenetek miatt az MKB Bank óvatosságra inti ügyfeleit és a gyanús levelek törlését javasolja - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.
aug. 9
15:54
Heves zivatarokat hoz a hidegfront, ezekben a megyékben jöhet enyhülés (Háziállat)
Pénteken többfelé, a hétvégén néhol lehetnek záporok, zivatarok. A kánikula csak átmenetileg enyhül kissé, többfelé továbbra is 30 fok felett alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. A tartós hőség miatt péntekre is csaknem az egész ország

Keresés