2018. augusztus 2. csütörtök

aug. 2
15:36
Figyelem: forradalmi újítás jöhet a magyar tömegközlekedésben (Blikk)
Magyarország - A kormány egy olyan közlekedési tarifaközösség megalkotásán dolgozik, aminek köszönhetően egyetlen jeggyel is utazhatunk buszon,vonaton vagy bármilyen másik városi járművön.
aug. 2
15:36
Micsoda elismerés: a profik között versenyezhet a magyar bringás (Blikk)
Világelső csapathoz került Peák Barnabás (19) országúti kerékpáros! A fiatal tehetség a Quick-Step Floorsnál tölti a szezon hátralevő részét – jelentette be a nemzetközi szövetség (UCI) ranglistáját vezető belga székhelyű csapat. Az egyesület az idény végéig mutatott teljesítménye alapján dönt majd esetleges jövő évi szerződtetéséről.
aug. 2
15:36
Doll: Örülne Mandzukicnak, de az EL-kiesés rontotta az esélyeket (m4sport.hu)
A Fradi edzője tréfálkozott egy sort, de úgy gondolja, jól pótolták a távozókat.
aug. 2
15:36
Demi Lovato a héten hazamehet a kórházból (Glamour)
Szuper hír!
aug. 2
15:36
Itt az első jele, hogy az önvezető járműveket is a régi piaci szereplők fogják gyártani, nem az újak (NRGreport)
Az egész közúti közlekedés jövője szempontjából fontos lépés tett az Uber, csak nem előre, hanem hátra. Az amerikai székhelyű társaság a Techcrunch megerősített híre szerint felhagy az önvezető kamionok fejlesztésével, és azt mondja, hogy az erőforrásait ezentúl az önvezető autókra koncentrálja.
aug. 2
15:36
Britney Spears apja nem engedi, hogy lánya hozzámenjen fiatal szerelméhez (SzMo)
Holott nagyon kedveli Samet.
aug. 2
15:38
Felrobbant a járda a XIII. kerületben: ez okozhatta igazából a titokzatos rombolást – friss fotók (Blikk)
Szinte szétrobbant a térkő, a körülötte lévő kőfelület pedig gyakorlatilag elszenesedett a XIII. kerületi Dráva-Kárpát utca sarkán.
aug. 2
15:38
Micsoda? A fogkrémtől nagyobbra nőhet a melled! (Glamour)
Újabb őrület terjed a YouTube-on
aug. 2
15:39
Pálffy Ilona: az új választási eljárási törvény jobb, mint amire számítottunk (Infostart)
Elégedett az Országos Választási Iroda vezetője az új választási törvénnyel, mivel a jogalkotók beépítették a szervezet javaslatait a módosításba. A szervezet megkezdte a felkészülést a jövő évi európai parlamenti választásra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Pálffy Ilona.
aug. 2
15:42
Adatvédelmi tájékoztató (Mindmegette)
aug. 2
15:42
Lekerült a nyomkövető Vizoviczki Lászlóról (ATV)
Lekerült a nyomkövető Vizoviczki Lászlóról, akit korábban egyebek mellett költségvetési csalás miatt hét év börtönre és 600 millió forintos vagyonelkobzásra ítélt első fokon a bíróság - tudta meg a Pestisrácok.
aug. 2
15:42
„A Hír TV újra a polgári oldalon” (HírTV)
Momentum-flashmob, aggódó szocialisták és jobbikosok, megszűnő Fidesz-bojkott.
aug. 2
15:42
Külügy: Ukrajna saját hibájából nem tud közeledni az EU-hoz (Igényesférfi.hu)
A külügyi államtitkár szerint Orbán Viktor a valóságról beszélt Tusnádfürdőn, emiatt Ukrajna nem tehet szemrehányást Magyarországnak.
aug. 2
15:42
Másfél milliárdot érő luxusjárművet zúzatott össze a Fülöp-szigeteki elnök - videó (BorsOnline)
Összesen hatvannyolc luxuskocsi és motor szétzúzását rendelte el Rodrigo Duterte, Fülöp-szigetek elnöke, közölte Cagayan tartomány hivatala. Az összezúzott járművek között voltak Ferrarik, Lamborghinik, Porsche-k és Harley Davidsonok. A luxuskocsikat csempészek vitték az országba, az elnök pedig így szerette volna mindenkinek a tudtára adni, h
aug. 2
15:42
Szuper aranyos fotómontázson mutatta meg Liptai Claudia, hogy teltek elmúlt évei (SzMo)
Várandósság előtt, alatt, és után is lefotózkodott.
aug. 2
15:44
Portugál kelkáposztaleves (Caldo verde) (Mindmegette)
aug. 2
15:48
Árcsökkenés az olajpiacon: tartós vagy átmeneti? (Menedzsment Fórum)
A nyersolaj ára újra lefelé tart a július második felében produkált emelkedés után. Mind a WTI, mind a Brent továbbra is oldalazó mozgást végez, de a nyári alacsony likviditás miatt nagyobb a volatilitás esélye.
aug. 2
15:48
A fülledtség csökken, de a meleg marad (Háziállat)
Folytatódik az érési folyamatokat tovább gyorsító, immár tartósan az átlagosnál melegebb időjárás. A csapadékhajlam azonban csökken a hétvégén, és péntektől egyre kevesebb helyen kell záporokra, zivatarokra számítani, ami kedvezően hat a növényeket támadó gombás megbetegedések elleni védekezésben.
aug. 2
15:48
Súlyos bírsággal büntetik a szexuális és a lelki zaklatást (hirado.hu)
Romániában a zaklatásról szóló törvénymódosítást csütörtökön hirdette ki Klaus Iohannis államfő.
aug. 2
15:48
Magyarország évek óta a mikrovállalkozások hazája (AQUA)
A vállalkozási kedv a főváros és a Balaton vonzáskörzetének járásaiban a legmagasabb hazánkban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal kiadványából.
aug. 2
15:48
Häkkinen: Vettel stílusa hasonlít Schumacheréhez, Hamiltoné extrém (m4sport.hu)
A korábbi kétszeres világbajnok örül, hogy a Mercedes és a Ferrari szoros csatát vív.
aug. 2
15:50
Visszatér Csehországba a nácik által ellopott pajzs (hirado.hu)
Hosszas kutatások után derült ki, hogy a konopistei pajzsot őrzik Philadelphiában.
aug. 2
15:51
Benzinkútba csapódott egy gépkocsi Budapesten (Infostart)
Műszaki hiba miatt letért az úttestről és egy benzinkút füves területére csapódott egy gépkocsi Budapesten.
aug. 2
15:54
A nemzetközi rangsor legvégén kullogunk: szinte semmije sincs a magyaroknak (Portfolio)
Nemrég jelent meg az OECD háztartások vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségeit felmérő tanulmánya, amelyből kiderül, hogy nettó átlagvagyon alapján a magyar háztartások bizony a sor végén kullognak. Érdekes adat az is, hogy teljesen...
aug. 2
15:54
Az elmúlt négy év volt a legmelegebb, mióta világ a világ (ATV)
Az elmúlt négy év volt a legmelegebb a világon a feljegyzések 19. század végi kezdete óta, ezen belül 2017 a harmadik legmelegebb esztendő volt - közölte a NOAA amerikai klímahatóság az elmúlt év globális éghajlati trendjeit összefoglaló, szerdán közzétett jelentésében.
aug. 2
15:54
Drukkoljon ön is a 100. magyar aranyért! (HírTV)
A magyar úszók eddig kilencven aranyérmet szereztek a nagymedencés Európa-bajnokságokon
aug. 2
15:54
Parti Regina ma talpig feketében nyomja (Glamour)
Mert a fekete mindig jó választás!
aug. 2
15:54
Megveszi az oroszlányi távhőszolgáltatót a Nemzeti Közművek (NRGreport)
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány Önkormányzata adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról, így a Nemzeti Közművek elsőként kínál egyszerre földgáz-, villamosenergia- és távhőszolgáltatást egy területen – közölte az NKM szerdán az MTI-vel.
aug. 2
15:54
Országos riasztás: megint ránk szakad az ég, itt a viharzóna (SzMo)
Országos riasztást adott ki estig az OMSZ, felhőszakadás, viharos szél, jégeső is jöhet.
aug. 2
15:56
A Coca-Cola keresi a plakátarcát! Légy te az új Palvin Barbi vagy Mihalik Enikő (Glamour)
Itt a lehetőség, jelentkezz, ha szívesen szerepelnél a Coca-Cola Magyarország őszi plakátkampányában!
aug. 2
15:57
Sok napsütést hoz a kitartó kánikula (hirado.hu)
Csak elszórtan lehetnek záporok.
aug. 2
15:57
Sárgán ragyog – limitált szériát kap a Lexus LC (Auto Pult)
A Lexus LC minden kétséget kizáróan a piac egyik legérdekesebb és leglátványosabb autója, ráadásul – persze szigorúan kategóriájához és képességeihez mérten – az ár/érték aránya is kiváló. A japánok pedig ennek örömére egy limitált szériával készülnek a Párizsi Autószalonra, amit már most megmutattak nekünk.
aug. 2
15:57
Nem várt eredményt produkált a CIB anyabankja (vg.hu)
A vártnál nagyobb nyereséget termelt az Intesa Sanpaolo a második negyedévben.
aug. 2
15:59
A repülőtereken is tarolhat az MI a következő években (vg.hu)
Egyre több repülőtér modernizálja működését a legújabb technológia alkalmazásával.
aug. 2
16:00
Mindenki aranyat vár tőle: felnőttként is Európa csúcsára érne Milák Kristóf (Blikk)
Földöntúli teljesítménnyel hangolt a pénteken kezdődő úszó-Európa-bajnokságra Milák Kristóf (18). A fiatal érdi sportoló kevesebb mint egy hónappal ezelőtt részt vett a Helsinkiben megrendezett junior Eb-n is, ahonnan káprázatos versenyzés után négy aranyéremmel és egy bronzzal tért haza.
aug. 2
16:00
Országos riasztás: megint ránk szakad az ég, itt a viharzóna (Háziállat)
Országos riasztást adott ki estig az OMSZ, felhőszakadás, viharos szél, jégeső is jöhet.
aug. 2
16:00
A magyarok programja a glasgow-i úszó-Eb-n (m4sport.hu)
Harmincfős magyar csapat utazott a Glasgow-ban rendezett nagymedencés úszó-Európa-bajnokságra.
aug. 2
16:00
2023-ban nyílhat meg a debreceni BMW-gyár (NRGreport)
2023 körül kezdődhet meg a gyártás a BMW debreceni üzemében. Erről a Stuttgarter Zeitung adott hírt, a bajor autógyártótól származó adatokra hivatkozva.
aug. 2
16:00
A legtöbb fiatal a Fideszt támogatja – Böröcz László a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
A Fidelitas nem marginalizálódott, sőt kormányzati döntések kidolgozásában is részt vesz – mondja Böröcz László, aki szerint itt lenne az ideje, hogy a pártok ifjúsági szervezetei jelen legyenek az egyetemi közéletben. Böröcz úgy látja: „az erőszakos, budapesti, liberális kisebbséggel nincs értelme újabb parttalan vitákba keveredni”. A Fidelitas el
aug. 2
16:01
Népszerűek a rendőrség táborai (vg.hu)
Bűnmegelőzési nyári táborokat szervez gyermekeknek az Országos Rendőr-főkapitányság, a táborok iránt nagy az érdeklődés.
aug. 2
16:02
Fiatal magyar lány vezet az amerikai crossfit-vébén (Blikk)
Az első nap után Horváth Laura (21) vezet a crossfit-világbajnokságon.
aug. 2
16:02
Galambos simán továbbevezett, a vb-győztes páros besült az Eb-n (m4sport.hu)
Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes csak C döntős
aug. 2
16:06
Stratégiai együttműködést kötött a Cofidis Magyarország és az eMAG (ProfitLine)
A Cofidis Magyarország és az eMAG szövetségre lépése stratégiai fontosságú mindkét cég életében. Az eMAG jelenleg a legnagyobb csak online módon értékesítő kereskedő Magyarországon, a Cofidis pedig az online hitelek specialistájaként az online áruhitelezés élvonalában van és ezt a szerepet a jövőben tovább kívánja erősíteni. A két vállalat együttmű
aug. 2
16:06
Kész, vége: ezt már ne keresd 43 budapesti étteremben (Pénzcentrum)
Augusztustól 43 budapesti vendéglátóhelyen nem kapunk italunkba automatikusan szívószálat. Úgy gondoljuk, hogy sok kis lépéssel is nagy eredményeket lehet elérni és ha valaki lemond a szívószálról, később a többi egyszerhasználatos...
aug. 2
16:12
Romlott a külkereskedelmi aktívum (Adózóna)
2018 májusában a kivitel volumene nem változott, a behozatalé 2,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az aktívum 596 millió euró volt, amely 226 millió euróval kevesebb a 2017. májusinál – közölte a KSH.
aug. 2
16:12
Mentés közben kaptak füstmérgezést a rendőrök Pakson (ATV)
Egy lakó és az őt mentő rendőrök is füstmérgezést szenvedtek egy lakástűzben csütörtökön Pakson - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
aug. 2
16:12
Tragikus hírt jelentett be Csupó Gábor: meghalt súlyos beteg fia (SzMo)
A világhírű magyar filmes legidősebb fia, Jarrett Csupó csak 33 éves volt.
aug. 2
16:18
Bajba került nőn próbált segíteni egy férfi Alsóbereckinél, őt is ki kellett menteni a vízből (Blikk)
Alsóberecki - Segíteni akart a vízbe került nőn egy osztrák férfi, végül azonban őt is ki kellett menteni.
aug. 2
16:18
Kleinheisler volt az Asztana nyerőembere a foci-BL-ben (Blikk)
A Mol Vidi FC csapata mellett a klub korábbi játékosának, Kleinheisler Lászlónak (24) is szoríthatak a szurkolók a labdarúgó-Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A válogatott középpályás csapata, a kazah Asztana FK végül megőrizte a dán bajnok Midtjylland együttesének otthonában (0-0) az odavágón (2-1) kiharcolt előnyét.
aug. 2
16:18
Menczer: Ukrajna a hibás (HírTV)
A Külügyminisztérium szerint Ukrajna saját hibái miatt nem tud közeledni az EU-hoz és a NATO-hoz.

Keresés