Alapvetően nem tett jót az amerikai részvénypiaci hangulatnak az a mai hír, miszerint az amerikai kormány 10-ről 25 százalékra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre kivetendő védővámot. Ennek megfelelően eséssel nyitott...
A Békés megyei pénzügyőrök Gyulánál ellenőrizték azt a kamiont, amely 20 tonna ruhával érkezett Törökországból. A legális szállítmány között ezrével lapultak a hamisítványok – közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Felháborodott kommentek özönlötték el a budapesti Békásmegyeren egy zárt Facebook-csoport felületét egy videó alatt. A felvételen egy játszótéri padon ülő férfi borotválja a lábát, combját, sőt, kicsit feljebb is... A szülők dühöngenek és fenyegetőznek. A probléma országos: rengeteg helyen kerítik el a játszótereket a vandálok, drogosok, a játékoka
Növelheti a magyar gabonaexportot, hogy megnőtt a lengyel és a német piaci szereplők érdeklődése a szabad gabonakészletek iránt a hőség és aszály okozta terméskiesés miatt - mondta a Gabonatermelők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Az Újpest búcsúzott a labdarúgó Európa Ligától, miután a selejtező második fordulójában az idegenbeli 4-0-s vereséget követően csütörtökön a hazai visszavágón 3-1-re kapott ki a spanyol Sevillától.
Augusztus első hétvégéjén is sok napsütés várható, csak elszórtan lehetnek záporok. A kánikula is folytatódik, jellemzően 30 Celsius-fok felett alakulnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pozsony – Ezért kell figyelmesen és megfontoltan vezetni: egy audis nem tudta eldönteni, hogy lekanyarodik-e a hídról – szörnyű balesettel végződött a manőverezés.
Sokszor érthetetlen döntéseket vagy nemdöntéseket hoznak cégek. Amikor ezeket a sztorikat hallom, élem, elgondolkodom: valószínűleg sok, szakmailag kiemelkedő HR-est ugyanúgy lebegtet a főnöke vagy a munkaerőt kereső szakmai vezető a döntéssel, mint ahogy ő lebegteti az álláskeresőket - írja JobAngel a HR Blogon.
Kanada - Bizarr videó kezdett el keringeni az interneten, amin egy emberszerű lényt filmeztek le az erdőben, amint épp egy szarvast próbál becserkészni.
Hufu fáraó beájulna! Orosz fizikusok szerint alsó kamrái révén elektromágnesességet képes fókuszálni a gízai nagy piramis (más néven Kheopsz-piramis), és e felfedezés új lökést adhat a nanorészecske-kutatásnak.
Nettó 96 ezer forintos tájékoztató árat tett közzé a tagságtól begyűjtött adatok feldolgozása után a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Az idei előrejelzés a végfelhasználói árak enyhe emelkedésével számol.
Vízre sem szállhatott volna az a kacsahajó, amelynek fedélzetén közel két hete tizenhét ember halt meg, mert a Ride the Duck elnevezésű cég járműve felborult a viharos szélben a Table Rock-tavon.
Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.
Donald Trump amerikai elnök augusztus 1-jén levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől – közölte csütörtökön a washingtoni Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders.
Továbbfejlesztette sikermodelljét a Suzuki, ősztől a magyar piacon is elérhető lesz az esztergomi gyárban készülő Vitara, amelynek nemcsak a külseje újult meg, hanem több biztonságtechnikai és vezetéstámogató funkcióval is gazdagodott - tájékoztatta a Magyar Suzuki Zrt. az MTI-t csütörtökön.
Augusztus első napján is megdőlt a budapesti legmagasabb minimumhőmérséklet rekordja – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön honlapján. Mint írták: mostanáig augusztus elsején 1948-ban volt a legenyhébb idő, akkor Gellérthegy állomáson 24 fokot mértek. Szerdán viszont a Lágymányos állomáson mindössze 24,5 fokig hűlt a levegő, így
Míg él, küzdeni fog a lányáért Weisz Fanni édesanyja. A kétségbeesett nő azért fordult a nyilvánossághoz, mert úgy érzi, siket gyermeke élete veszélybe került.
Második helyen tündököl Majka azon a listán, amelyet a hazai Forbes magazin állított össze a legértékesebb celebekről. Ez az elismerés is jelzi: az ózdi hős a csúcsra jutott. Mégis többre vágyik.
Némileg kiegészítve és feltételeket szabva, de egységes formában is jóváhagyta a hazai földgázrendszer tízéves fejlesztési javaslatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A beruházások fő célja a román–magyar szállítási folyosó kiépítése.
Thomas Doll (52) bajnoki címmel kívánja kiengesztelni az őt támadó Ferencváros-szurkolókat. A magyar labdarúgó-élvonalban két 4-1-es sikerrel kezdő FTC német vezetőedzőjét azért bírálják, mert a csapat kiesett az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen az Európa-liga első selejtezőkörében, azaz Dolllal nem képes nemzetközi sikert elérni.
A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 5,976 milliárd forint volt 2018-2019-es üzleti évének első negyedévében, 13,3 százalékkal magasabb az előző évinél. Egyidejűleg 494 millió forint adózott eredményt ért el, 17,1 százalékkal magasabbat a bázisnál - derült ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentéséből.