2018. augusztus 3. péntek

aug. 3
0:28
Lekapcsolták az al-Kaida egyik terroristáját Németországban (Blikk)
Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek egy terroristagyanús szíriai férfit Németországban – közölte csütörtökön a szövetségi legfőbb ügyészség.
aug. 3
0:32
Brutális: 38 kilósra hízott egy férfi heréje, még a WC-re sem tudott egyedül menni (Blikk)
Dan Maurer élete örökre megváltozott a betegsége miatt, aminek köszönhetően a heréje közel 38 kilósra duzzadt.
aug. 3
0:36
Titokzatos levelet küldött Trumpnak Kim Dzsong Un (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök augusztus 1-jén levelet kapott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőtől – közölte csütörtökön a washingtoni Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders.
aug. 3
1:06
A Suzuki továbbfejlesztette sikermodelljét (ProfitLine)
Továbbfejlesztette sikermodelljét a Suzuki, ősztől a magyar piacon is elérhető lesz az esztergomi gyárban készülő Vitara, amelynek nemcsak a külseje újult meg, hanem több biztonságtechnikai és vezetéstámogató funkcióval is gazdagodott - tájékoztatta a Magyar Suzuki Zrt. az MTI-t csütörtökön.
aug. 3
2:06
Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air ellen (ProfitLine)
Fogyasztóvédelmi eljárást indított a Wizz Air ellen a fővárosi kormányhivatal - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
aug. 3
3:12
Hőség – Augusztus első napján is megdőlt egy fővárosi melegrekord (Háziállat)
Augusztus első napján is megdőlt a budapesti legmagasabb minimumhőmérséklet rekordja – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön honlapján. Mint írták: mostanáig augusztus elsején 1948-ban volt a legenyhébb idő, akkor Gellérthegy állomáson 24 fokot mértek. Szerdán viszont a Lágymányos állomáson mindössze 24,5 fokig hűlt a levegő, így
aug. 3
3:24
Weisz Fanni anyja nyílt levélben könyörög: Bohócot csinál a lányomból a vőlegénye (BorsOnline)
Míg él, küzdeni fog a lányáért Weisz Fanni édesanyja. A kétségbeesett nő azért fordult a nyilvánossághoz, mert úgy érzi, siket gyermeke élete veszélybe került.
aug. 3
3:28
A legértékesebb celebek: Majka annak örül, hogy lenyomta Balázst (BorsOnline)
Második helyen tündököl Majka azon a listán, amelyet a hazai Forbes magazin állított össze a legértékesebb celebekről. Ez az elismerés is jelzi: az ózdi hős a csúcsra  jutott. Mégis többre vágyik.
aug. 3
3:36
Soroksári tragédia: magával vitte a gyilkos a kocogó nő ruháját (BorsOnline)
Biciklitárolóban rejthette el áldozata holmijait az elkövető
aug. 3
3:54
Sokesélyes a gázrendszer fejlesztési terve (NRGreport)
Némileg kiegészítve és feltételeket szabva, de egységes formában is jóváhagyta a hazai földgáz­rend­­szer tízéves fejlesz­tési javaslatát a Magyar Ener­­ge­ti­kai és Közmű-szabá­lyo­zási Hivatal. A beruházá­sok fő célja a román–magyar szállítási folyosó kiépítése.
aug. 3
4:12
Távozásra szólították fel: így reagált a szurkolók kiborulására Thomas Doll (Blikk)
Thomas Doll (52) bajnoki címmel kívánja kiengesztelni az őt támadó Ferencváros-szurkolókat. A magyar labdarúgó-élvonalban két 4-1-es sikerrel kezdő FTC német vezetőedzőjét azért bírálják, mert a csapat kiesett az izraeli Maccabi Tel-Aviv ellen az Európa-liga első selejtezőkörében, azaz Dolllal nem képes nemzetközi sikert elérni.
aug. 3
4:12
Így nőtt a Zwack Unicum árbevétele és profitja (ProfitLine)
A Zwack Unicum Nyrt. bruttó árbevétele 5,976 milliárd forint volt 2018-2019-es üzleti évének első negyedévében, 13,3 százalékkal magasabb az előző évinél. Egyidejűleg 494 millió forint adózott eredményt ért el, 17,1 százalékkal magasabbat a bázisnál - derült ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közölt gyorsjelentéséből.
aug. 3
4:24
Beszáll a tömegközlekedésbe a Mol (NRGreport)
A Mol megvásárolta budapesti székhelyű és debreceni telephelyű ITK Holding Zrt. többségi részesedését, ezzel az autóbuszos közösségi közlekedés piacára lép.
aug. 3
4:30
Megveszi az oroszlányi távhőszolgáltatót a Nemzeti Közművek (NRGreport)
Az NKM Nemzeti Közművek Zrt. és Oroszlány Önkormányzata adásvételi szerződést írt alá az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. megvásárlásáról, így a Nemzeti Közművek elsőként kínál egyszerre földgáz-, villamosenergia- és távhőszolgáltatást egy területen – közölte az NKM szerdán az MTI-vel.
aug. 3
4:36
Szeptembertől új vezetője lesz a Róbert Károly Magánkórháznak (ProfitLine)
A MedAlliance Holding, mint a Róbert Károly Magánkórház új tulajdonosa átalakította a társaság vezetési szerkezetét, és a korábbi rendszer helyett a gyorsabb döntéshozatalt segítő vezérigazgatói irányítási rendszer mellett döntött.
aug. 3
4:57
Durva dolgot tett magával Vajna Tímea egyik fanatikus rajongója (Ripost)
Ezt bizony már nem lehet visszacsinálni...
aug. 3
4:57
Elüldözték a lakásából a felsőőri kismamát és gyermekét a migránsok (Ripost)
Egy fiatal anyuka a burgenlandi Felsőőrön (Oberwart) szerette volna felnevelni nyolc hónapos kislányát. A magyar határtól nem messze fekvő kisvárosban azonban migránsok keserítették meg a nő életét. A szomszédban lakó bevándorlók rövid időn belül elüldözték az egyedülálló anyukát.
aug. 3
5:03
Pofonegyszerű, miért hízunk el (Infostart)
Az energiaegyensúly hiányáról van szó, vagyis arról, hogy ahhoz képest, hogy mennyit mozognak az emberek, sokat esznek.
aug. 3
5:06
Vártnak megfelelő eredmény, de javuló kilátás az Infineonnál (ProfitLine)
Az Infineon tegnap reggel tette közzé harmadik gazdasági negyedévére vonatkozó eredményét, ami lényegében megfelelt a várakozásoknak.
aug. 3
5:06
70 éves hőmérsékleti rekordot döntött meg Budapest (Hírklikk)
Augusztus első napján is megdőlt a budapesti legmagasabb minimumhőmérséklet rekordja - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön honlapján.
aug. 3
5:09
Van védelem késésre és poggyászkárra (vg.hu)
Hiába tűnik rendezettnek a légicégek kártérítési­ felelőssége, sokszor nagy sikerdíjért dolgozó jogi irodák kellenek ahhoz, hogy kivasalják a – főleg fapados – társaságokból a jogszerűen járó kártérítést.
aug. 3
5:11
A svájci jegybank számára láthatóan nagyon kényelmetlen a menedékszerep (vg.hu)
Annak ellenére, hogy a kereskedelmi háború nyomása erősödik a nyár folyamán, a svájci frank viszonylag gyengén szerepel az amerikai dollár és más devizák ellenében. A korábban megszokott menedékdeviza szerepét a frank egyelőre nem játssza meggyőzően.
aug. 3
5:12
Visszatér mindenki kedvenc űrlénye, Alf (hirado.hu)
A Warner Bros felélesztené a négy évig futó vígjátékot.
aug. 3
5:18
14 év szolgálat után 210 ezres fizetés: így lett a rendőrből kamionsofőr (ATV)
Tömeges leszerelés jöhet a rendőrségnél. Januártól ugyanis a túlórát nem fizetnék ki, hanem kiadnák szabadnapként, ami évente több százezer forint kiesést jelenthet. Az ORFK szerint az állomány létszáma megfelelő, és a közbiztonságot semmi sem veszélyezteti.
aug. 3
5:24
5+1 érdekesség az anyatejről (WebBeteg)
A szoptatás egyszerű, kényelmes és biztonságos, az anyatejben a kicsi fejlődéséhez szükséges összes tápanyag megtalálható. Az Anyatejes Táplálás Világnapján dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgasztroenterológusának segítségével hívjuk fel a figyelmet a szoptatás fontosságára.
aug. 3
5:24
Egy hétig még biztosan nem enyhül a hőség (Háziállat)
A következő napokban nagy melegre számíthatunk. Délutánonként a hőmérséklet szinte az egész országban meghaladja a 30 fokot. Erőteljesebb hidegfront érkezése nem várható.
aug. 3
5:27
Új helyre kerül a Szent Jobb (Infostart)
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep előtt munkálatok zajlanak a Szent István Bazilikában, ahol új helyre kerül a Szent Jobb – mondta Snell György püspök, a Szent Jobb őre.
aug. 3
5:30
A drogériák nagy trükkje: így húzzák le a magyar nőket? (Pénzcentrum)
Néhány éve bejárta a világot az úgynevezett "pink adó" híre, hatalmas felháborodást kiváltva: e szerint számos olyan árucikk van a piacon, főleg a drogériák termékei, melyek csak azért, mert elsősorban nők által használt termékek...
aug. 3
5:36
Légi felderítéssel két nap alatt 117 fertőzött földterületet azonosított be a hatóság (ProfitLine)
Júliusban a Csongrád Megyei Kormányhivatal Földhivatali osztályai 71620 ha területet ellenőriztek le. Az ellenőrzés légi felderítéssel, illetve gépjárművekkel zajlik. A felderítés megkezdése óta Csongrád megyében 28 olyan jegyzőkönyv készült, mely megalapozhatja növényvédelmi bírság kiszabását.
aug. 3
5:36
Több mint 500 ezer kilométeres Audi A8-ast próbáltunk! (Autónavigátor)
Mostani használttesztes A8-asunk 14 évével a hazai autópark átlagát hozza, ugyanakkor futásával, ellátmányával, meg persze valahai presztízsével sem átlagautó. Ma döbbenetesen érdekes és egyben rizikós is.
aug. 3
5:42
A magyar kormány adja a legkevesebb segítséget a munkanélkülieknek Európában (Menedzsment Fórum)
Sőt, még az OECD-tagállamok sorában is csak egyetlen szűkmarkúbb állam van a magyarnál.
aug. 3
5:42
Továbbra is küszködnek a ruhaipari cégek (hirado.hu)
Szinte nincs olyan varroda, ahol ne lenne súlyos munkaerőhiány.
aug. 3
5:45
Vízesésként zúdult alá az eső a Keleti pályaudvarnál (Infostart)
Bokáig gázoltak az emberek az esővízben a csütörtök délutáni felhőszakadás után az aluljáróban.
aug. 3
5:54
Óraátállítás: még korai spekulálni (AQUA)
Kevesebb mint két hetük maradt azoknak, akik még nem jelezték az Európai Bizottságnak, hogy hasznosnak tartják-e a téli és a nyári időszámítás váltogatását vagy éppen nem kedvelik.
aug. 3
6:00
Arcátlanság, nyerészkednek a vállalkozók Orbán Józsi temetésén (Ripost)
Orbán Józsi temetéséről barátai gondoskodnak, azonban már a szervezés kezdetén akadtak problémák.
aug. 3
6:02
Balesetet szenvedett Janza Kata (Ripost)
A színésznőt kedd este egy baráti összejövetelen ejtette el kollégája, komoly fájdalmai vannak.
aug. 3
6:06
A Jófogás 29. lett az apróhirdetési oldalak globális százas ranglistáján (ProfitLine)
Az AIM csoport idén először adta ki az apróhirdetési oldalak TOP 100-as globális ranglistáját. A Jófogás a régió egyik legerősebb szereplőjeként a lista felső harmadában végzett. A lista összeállításakor a havi látogatottsági adatokat és ez egyedi látogatók számát hasonlították össze az internethasználók számával az adott országban.
aug. 3
6:06
Mnangagwa nyerte a zimbabwei választásokat (hirado.hu)
A szerdai véres tüntetések után kihalt volt csütörtökön Harare belvárosa.
aug. 3
6:08
Beperlik az amerikai kormányt a 3D nyomtatóval készülő fegyverek miatt (hirado.hu)
Életveszélyes lehet egy ilyen eszköz használata.
aug. 3
6:09
Legalább négyezer tanár hiányzik a rendszerből (Infostart)
Már az egyetemen nagy a lemorzsolódás, sok a pályaelhagyó, és a tanárok fele elmúlt ötvenéves.
aug. 3
6:10
Soros György tervét hajtja végre a spanyol kormány (hirado.hu)
Miután Olaszország szigorított migrációs politikáján, meg lehetett volna állítani az illegális bevándorlást, a spanyol kormány azonban kinyitotta a kapukat.
aug. 3
6:12
Óriási szükség van a kormány mestertervére - Állva hagy minket Európa, ha nem teszünk valamit (Portfolio)
Bár 2000 és 2016 között az összes európai feltörekvő ország közelíteni tudott a nyugat-európai fejlettségi szinthez, az egyes felzárkózási pályák között nagy eltérések voltak, Magyarország pedig igencsak a sor végén kullogott...
aug. 3
6:12
Donald Trump újabb médiumokat támadott meg (ATV)
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön ismét amerikai médiumokat támadott, Twitter-bejegyzésében ezúttal az MSNBC televízió reggeli magazinját és a CNN hírtelevíziót vette célkeresztjébe.
aug. 3
6:15
Nem jött még el a szigorítás ideje (vg.hu)
Legkorábban az év végén szigorodhat a monetáris politika, de az sem kizárható, hogy csak a jövő év második felében kezdi meg az MNB a nem konvencionális eszköztár leépítését.
aug. 3
6:18
Újabb szankciókat vezetnének be Oroszországgal szemben amerikai szenátorok (Blikk)
Amerikai demokrata párti és republikánus szenátorok egy csoportja törvényjavaslatot terjesztett elő Oroszország elleni újabb szankciókra – közölte az MTI.
aug. 3
6:21
Újra együtt az Oscar-díjas magyar duó (Infostart)
Új fimet forgat szeptembertől Szabó István. Az operatőr most is, mint az Oscar-díjas Mephistónál, Koltai Lajos lesz, ezúttal azonban producerként csatakozik a csapathoz Sándor Pál is.
aug. 3
6:21
Fokozatosan helyreáll a menetrend szerinti közlekedés a dél-balatoni vasútvonalon (hirado.hu)
Korábban gázolás okozott fennakadást.
aug. 3
6:24
Legalább öt helyen forgatnak egy átlagos napon Magyarországon (hirado.hu)
Nincs tervben olyan kezdeményezés, ami drágítaná a területhasználati díjakat.
aug. 3
6:33
Nem örülnek a családegyesítésről szóló passzusnak (Infostart)
Nehezen ment át a francia parlamenten az a törvény, amely egyebek között a menekültügyi kérelmek elbírálásának idejét a jelenlegi 14 hónapról 6 hónapra csökkenti. A szabályozásról Csizmadia Sándor egyetemi tanár beszélt.
aug. 3
6:36
Nehéz második félévre számít a Volkswagen (ProfitLine)
A második negyedévben a Volkswagen csoport 61,1 milliárd eurós árbevételen egyszeri tételektől tisztítva 5,58 milliárd eurós operatív eredményt ért el.

Keresés