2018. január 10. szerda

jan. 10
19:24
Ekkor kapja meg a Liverpool a teljes pénzt Coutinhóért (Sport365)
Feltételekhez kötött a pénzforgás.
jan. 10
19:30
Átigazolás: Vajon most jobban költekezik majd a Pool, mint Suárez után? (Agroinform)
Több középszerű játékos helyett idén valószínűleg nagyobb fogásokat terveznek Liverpoolban.
jan. 10
19:30
Először sikerült megvizsgálni a bébigalaxisok mozgását (ATV)
Először sikerült megvizsgálni az univerzum első galaxisainak, az úgynevezett bébigalaxisoknak a mozgását.
jan. 10
19:30
A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása jelentősen javította a fenntarthatóságot (AQUA)
A magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása jelentősen javította a fenntarthatóságot, a strukturális reformok nélkül nem lehetett volna végrehajtani a költségvetés konszolidációját, és nem lehetett volna megalapozni a következő évek béremeléseit – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán, hozzátéve: visszautasít minden pártpolitikai nyomásgyako
jan. 10
19:33
Addig nem támadja meg Észak-Koreát Trump, amíg az ilyen szépen viselkedik déli testvérével (Menedzsment Fórum)
Erről maga az amerikai elnök biztosította Szöult, miután megindult a párbeszéd a két Korea között.
jan. 10
19:33
Hiába ítélték el, nem vonult börtönbe: ehelyett cigarettát csempészett a férfi (Blikk)
Esze ágában sem volt bevonulni a börtönbe B. Istvánnak, hiába hozott ítéletet a bíróság. Ehelyett inkább folytatta az illegális cigarettaárusítást.
jan. 10
19:33
Sportolók is felszólaltak a H&M rasszista reklámja ellen (Blikk)
Romelu Lukaku vagy éppen Floyd Mayweather is elítéli a ruhaüzlet botrányos hirdetését, hiába kért időközben bocsánatot a cég a rasszista fotóért.
jan. 10
19:33
Merészebb Arun, a Fővárosi Állatkert kiselefántja, mint elődei (Blikk)
Végre felfedező útra indult Arun, a Fővárosi Állat- és Növénykert kéthónapos kiselefántja, aki ráadásul már ismerkedik a szilárd táplálékkal is.
jan. 10
19:35
Cukiság bomba: így néz ki a világ legkisebb vadon élő macskája (Blikk)
A BBC „levadászta” a világ legkisebb macskaféléjét – sikerült lencsevégre kapniuk az egyik legkisebb példányt.
jan. 10
19:36
2017-ben a Lufthansa volt a legnépszerűbb légitársaság Európában (ProfitLine)
A Lufthansa-csoport szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben, ezzel visszavette a Ryanairtől a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaság címet.
jan. 10
19:36
Új őrület a magyar tőzsdén: holnap akár 50 százalékot is mehet ez a kispapír (Portfolio)
Három napja limittel emelkedett a Nordtelekom, ezért a Bét úgy döntött, hogy 50 százalékra növeli az ajánlati limitet A piac zárása után a harmadik napja limittel emelkedő Nordtelekomra vonatkozóan a Bét holnapra 50 százalékos limitet...
jan. 10
19:39
Elhunyt a Szamos édesipari manufaktúra alapítója (Infostart)
Életének 97. évében elhunyt Szamos Mátyásné, Hajdú Margit a főként a marcipánjáról ismert neves édesipari cég, a Szamos alapítója - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.
jan. 10
19:42
Elhunyt Ujlaky László (ATV)
Életének 76. évében, kedden elhunyt Ujlaky László Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Nemzeti Színház szerdán az MTI-vel.
jan. 10
19:42
Több állami támogatást kap a pécsi Zsolnay Örökségkezelő (autopro)
A tavalyihoz képest idén 100 millió forinttal több, összesen 1 milliárd 870 millió forintos állami támogatásban részesül a Pécs kulturális, közművelődési intézményeinek döntő többségét integráló Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) – jelentette be a kultúráért felelős államtitkár szerdán a baranyai megyeszékhelyen.
jan. 10
19:42
Berlini látogatás (HírTV)
Az Axel Springer kiadó által szervezett gazdasági csúcstalálkozón tart előadást Orbán Viktor Berlinben.
jan. 10
19:51
Nyugalom, a hosszú élet ritka – Volvo V90 D3 AWD teszt (Auto Pult)
Kínai gazda ide vagy oda, a Volvo jobb formában van, mint valaha, amit az eladások is igazolnak, hiszen ilyen jól még soha nem ment a svéd gyártó szekere – és szerencsére nem csak nemzetközi fronton, hanem hazánkban is szépek az értékesítési számok. A siker, amint az az autóiparban (is) általában lenni szokott, elsősorban a komoly fejlesztéseknek és a termékoffenzívának köszönhető.
jan. 10
19:54
Zaklatási ügyek: Michael Douglas megszólalt (ATV)
Meglepő módon megelőző cáfolatban tagadta állítólagos helytelen szexuális viselkedését Michael Douglas.
jan. 10
19:54
Kevesebb pénz jöhet Brüsszelből 2020 után (HírTV)
Hiába fizetne be többet Magyarország az EU-s kasszába.
jan. 10
20:00
Brexit: teljes hozzáférést akarnak a britek az EU piacához (Portfolio)
Teljes körű hozzáférést kellene biztosítania az Európai Uniónak a belső piachoz a közösségből távozó Nagy-Britanniának az uniós tagság megszüntetése (Brexit) és az új viszonyrendszer kialakítása közötti átmeneti időre - vetette...
jan. 10
20:00
Demokrata szenátorok szerint annyira súlyos az orosz befolyás Magyarországon, hogy ideje lenne újra kitiltani pár embert (444.hu)
Úgy írnak erről egy bizottsági jelentésben, mint ami egyszer már bejött.
jan. 10
20:00
Gyászol az ország: Elhunyt a Jászai Mari-díjas színész (Femcafe)
A Nemzeti Színház jelentette be.
jan. 10
20:03
Elhunyt Ujlaky László (Infostart)
Életének 76. évében, kedden elhunyt Ujlaky László Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Nemzeti Színház szerdán.
jan. 10
20:06
Mi volt ma a magyar tőzsdén? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,33 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 39 651,23 ponton zárt szerdán.
jan. 10
20:06
Újabb magyar kitiltási ügyet sürgetnek amerikai szenátorok? (ATV)
Újabb magyar kitiltási ügyet sürget több amerikai szenátor is – számolt be róla az Index.
jan. 10
20:09
A leggazdagabb vagyona már a magyar GDP-vel vetekszik (Menedzsment Fórum)
A tőzsdei emelkedés, amely nap, mint nap új csúcsokat hoz az USA-ban a leggazdagabbak vagyonát is növeli. A Jeff Bezos kezében lévő cégek értéke is történelmi csúcsra ért.
jan. 10
20:09
Haladékot kaptak a megbüntetett pártok (Blikk)
Haladékot adna a Nemzetgazdasági Miniszté­rium a számvevőszéki pénzbüntetés kifizetésére az ellenzéki pártoknak, vagyis a választások előtt nem kell számítaniuk a súlyos tízmilliók behajtására.
jan. 10
20:11
Elhunyt a legendás magyar cég alapítója: generációk imádják az édességét (Blikk)
Szentendrén helyezik örök nyugalomra, férje mellé.
jan. 10
20:12
Milyen szerepet játszik az öröklött hajlam a mellrák kialakulásában? (WebBeteg)
Hazánkban a vezető halálozási okok között szerepel az emlő rosszindulatú daganata, az összes daganatos betegségek okozta halálozás 14,5 százalékát jelenti. Évente 7500 új megbetegedést és 2800 beteg halálát okozva.
jan. 10
20:18
Olyan férfiasan elegáns ez a ház, mint egy karcos és érett whisky (Player)
Esztétika és férfias patina két emeleten, egy gyönyörű sziget közepén.
jan. 10
20:21
Ezzel lepte meg Hajdú Péter a gyermekeit: régi ígéretét váltotta be (Blikk)
Ausztriában kezdte az újévet a Frizbi műsorvezetője.
jan. 10
20:24
Meghalt Votisky Zsuzsa, a Typotex Kiadó alapítója (Alternatív Energia)
A magyar tudományos könyvkiadásban végzett munkája korszakos jelentőségű volt.
jan. 10
20:24
Orbán: Ha az EU nem ad pénzt, majd kérünk Kínától (444.hu)
A V4-ek pedig 2030-ra Európa motorjai lesznek a németek mellett.
jan. 10
20:27
Az összeomlás szélén egy ország: hogy lehet élni több ezerszeres infláció mellett? (Privátbankár)
Magyarországon teljesen elképzelhetetlennek tűnik az, amely Venezuelában a mindennapok része. A több ezer százalékos inflációnak köszönhető a havi átlagfizetés félelmetesen alacsony szintre csökkent, ráadásul az olajmilliárdokon ülő ország már a fekete aranyat se tudja valami jól kitermelni.
jan. 10
20:27
Bírálta Trumpot, kirúgta a kiadója (Blikk)
Drágán megfizetett Trump volt főtanácsadója azért, hogy az elnököt és családját támadta egy kötetben: távozott Steve Bannon az általa vezetett, nyíltan Trump-párti ­Breitbart News kiadótól.
jan. 10
20:27
Orbán Európa sikerreceptjéről vitázott Berlinben (Blikk)
A Die Welt című napilap az év első nagy csúcstalálkozójaként harangozta be a lapunkat is kiadó Axel Springer tizedik, jubileumi konferenciáját, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt a díszvendég.
jan. 10
20:30
Esik Amerika (Portfolio)
Európában ma borús volt a hangulat a tőzsdéken, a jelek szerint Amerikában is elmarad ma a rekorddöntés: a vezető amerikai indexek a kezdeti kisebb mínuszok után stagnálást mutattak, most kisebb mínuszban járnak. Újra kisebb esést mutatnak...
jan. 10
20:30
Mentőhelikopterrel szállították kórházba a sztáredzőt (Sport365)
Nem úgy sült el terve, ahogy akarta...
jan. 10
20:30
Ezek a legjobb ajakápolók 1000 forint alatt (Femcafe)
Összeszedtük a legjobbakat a puha, hidratált ajkakért.
jan. 10
20:32
Kizárták a Dakarról a Szalay-Bunkoczi párost (Sport365)
2004 óta nem fordult elő hasonló.
jan. 10
20:36
Vegyesen alakult a forint (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben szerdán a bankközi devizakereskedelemben.
jan. 10
20:36
Ilyen, amikor Jancsi és Juliska mézeskalácsháza kőkemény beton (Player)
Meseszerű házikó brutalista ecsetvonással.
jan. 10
20:36
134 millióval drágult Tállai fociklubjának sportszállója (HírTV)
A Mezőkövesd Zsóry FC így már közel másfél milliárd forintot fizethet az építkezésért – írja a Magyar Nemzet.
jan. 10
20:39
Karácsony Gergely szerint a magyar emberek többsége változásra vágyik (Infostart)
Karácsony: a többség nem lehet ellenzékben.
jan. 10
20:39
Bírság miatt fellebbez a UPC (Adózóna)
A UPC Magyarország Kft. vizsgálja a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) 121 millió forintos bírságról szóló, még nem jogerős határozatának tartalmát, és élni fog a hatályos jogszabályok adta jogorvoslati lehetőséggel – közölte a cég az MTI-vel szerdán.
jan. 10
20:42
Döbbenet: Tankkal tört be borért egy részeg férfi (ATV)
Páncélozott csapatszállító járművel hajtott egy üzletnek szerdára virradóra egy férfi az észak-oroszországi Murmanszki területen fekvő Apatyiti településen, majd átmászott a kirakat törmelékén egy üveg borért - jelentette a Hibinform helyi hírügynökség, majd a közösségi médiában egy videó is megjelent a történtekről.
jan. 10
20:45
Hihetetlen módon menekült meg a haláltól a malac, a böllér sajnos pórul járt – videó (Blikk)
Már biztos, hogy őrangyal vigyáz erre a disznóra. A baltával lesújtó böllér ugyanis valahogyan nem a cocát, hanem a saját fejét találta el.
jan. 10
20:45
Szakítópróba: vajon sikerül Hosszúnak és Tusupnak megmenteni a házasságukat? (Blikk)
Mi lesz Hosszú Katinka (28) és Shane Tusup (29) házasságával? Ez a kérdés sokakat foglalkoztat, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok úszó és amerikai edző-férje párkapcsolatának alakulásától nemcsak a saját pályafutásuk, hanem közös cégük, az Iron Corporation, illetve úszócsapatuk, az Iron Aquatics sorsa is múlhat.
jan. 10
20:48
Másfél év pereskedés után az MTVA hajlandó volt elárulni, mennyit keresnek a vezetői (444.hu)
Hírhamisító Papp Dániel például havi bruttó 1,8 milliót.
jan. 10
20:54
London teljes hozzáférést kér az uniós piachoz (ATV)
Teljes körű hozzáférést kellene biztosítania az Európai Uniónak a belső piachoz a közösségből távozó Nagy-Britanniának az uniós tagság megszüntetése (Brexit) és az új viszonyrendszer kialakítása közötti átmeneti időre - vetette fel a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter és a pénzügyi tárca vezetője egy közös írásban, amelyet a Frankfurter A
jan. 10
20:57
Egységes szabályozás kell az online terrorpropaganda ellen (Infostart)
Lényegesen felgyorsítaná az online terrorpropaganda eltávolítását a közösségi médiából az Európai Bizottság. Minderről az unió belügyi biztosa beszélt azt követően a Facebook, a YouTube és a Twitter képviselőivel tárgyalt Brüsszelben.

Keresés