A 22 éves naszályi férfi hétfőn délután szóváltásba keveredett ismerősével, dulakodni kezdtek, ezt követően kést rántott és többször megszúrta a másik férfit.
A határon túli magyarság szempontjából kulcsfontosságú, hogy Brüsszel a többi kisebbség helyzete mellett végre az őshonos nemzeti kisebbségek ügyével is foglalkozzon – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője Budapesten kedden, mielőtt nyilvánosan aláírta a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, amelyet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) indított el
A bajorok hibrid modelljeinek csúcsát jelenleg a képviseli. A kényelem és a hatékonyság egyértelműen előnyére válik, az emissziómentes hatótávon viszont
Csütörtökön szóló estjével nyitja az évet a Zeneakadémián Lajkó Félix. A hegedűművész azt ígérte: a koncert több mint fele improvizáció lesz. Hétfőn pedig a Müpában az idei WOMEX-et is megnyitó lengyel Volosival és Alexander Balanescuval muzsikálnak majd közösen.
Csoportos létszámleépítést hajthat végre a közszférában a választások után a kormány. Legalábbis erre lehet következtetni abból a "Létszámleépítések megelőzése és kezelése" elnevezésű uniós pályázatból, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium nyert meg – írja a Magyar Nemzet.
Kezdetben szárazabb és hidegebb, majd szerdán egy melegfront hatására nedvesebb, enyhébb levegő éri el térségünket. Szerda este pedig egy hidegfront is érkezik.
- Virtuális mentorokkal segíti a Telekom újévi fogadalmaink betartását január végéig. Korlátaink túllépésében, céljaink megvalósításában egy általunk kiválasztott példakép tanácsai segíthetnek minket egy teljes hónapon keresztül.
Történt néhány változás a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőinek lebonyolításában. Előbbiben még nehezebb lesz főtáblára jutnia egy magyar csapatnak.
Brutális támadás ért Párizs egyik elővárosában két rendőrt szilveszteréjjel, az esetet a francia elnök és a belügyminiszter is élesen elítélte, és az elkövetők felelősségre vonását ígérte - írta kedden a Die Welt című német napilap
A BMW M2 népszerűsége töretlen. Az M4-nél jóval kedvezőbb kisebb kupé iránti kereslet nagy, amely a viszonylag kedvező beugró és a vad menetteljesítmények számlájára írható – még ha reális is a különbség a két modell között. Ez nem akadályozza meg a BMW-t abban, hogy újabb változatot adjon ki: áprilisban jön az M2 Competition.
Erősebb, mint az idő? Mindennél tartósabb? Ha van olyan autó (nincs), amire illenek ezek az állítások, akkor a Mercedes-Benz G-osztály az. A márka pedig igyekszik méltó emléket állítani a jelenlegi generációinak, mivel az utód premierjéig csak pár hét van hátra.
Drágulnak egyes postai szolgáltatások Magyarországon. Sem a nem könyvelt, tehát a sima levélfeladás, sem a 30 grammos illetve sem a levelezőlap feladásának ára nem változik, drágul viszont az EMS gyorsposta. A Magyar Posta Zrt....
Számos változás lépett életbe tegnaptól a magyarországi autópályás díjfizetést illetően. A 2018-as módosításokat első kézből, vagyis a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapjáról kerestük ki, az információkat az illetékesek december 30-án tették közzé. Következzen a hivatalos közlemény, utána pedig pontokba szedve és részletezve olvashatják a módosításokat.
A kezdeti semleges hangulat nem tartott sokáig a nyugat-európai tőzsdéken, a délelőtt folyamán esésnek indultak a fontosabb börzék, a DAX 1 százalékos mínuszban is állt. Mindeközben a tőzsdék a tengerentúlon, és a BUX is komolyabb emelkedést...
Örülhetnek a dübörgő lakáspiacnak a lakástulajdonosok, évről évre többet ér a tulajdonukban lévő ingatlan. Ezzel párhuzamosan a reáljövedelem is emelkedést mutatott az elmúlt évek során, a munkanélküliség csökkenése és a kedvező...
Szerda estig a Kárpát-medence térségébe kezdetben szárazabb és hidegebb, majd szerdán egy melegfront hatására nedvesebb, enyhébb levegő áramlik. Szerda este egy hidegfront is érkezik.
A bankok, befektetési szolgáltatók hosszú éjszaka elé néznek: január 3-án, azaz szerdán lép életbe ugyanis az Európai Unió pénzpiacain az a jelentős reformcsomag, amelynek célja, hogy a legutóbbi pénzügyi válságból levont tanulságokat átültessék a gyakorlatba is. Ami a szolgáltatóknak komoly költséget és bosszúságot jelent, az jó hír a befektetőkne
Az Amazon, vagyis a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi óriása már eddig is eladott saját márkás biztosítási termékeket, iparági szakértők szerint azonban most nagy dobásra készülnek: az Európai Unión belül indítanak biztosítással...
Sikeres és fennállásának legaktívabb évét zárta tavaly az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - erről a szervezet főigazgatója beszélt az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Brutális támadás ért Párizs egyik elővárosában két rendőrt szilveszteréjjel, az esetet a francia elnök és a belügyminiszter is élesen elítélte, és az elkövetők felelősségre vonását ígérte - írta kedden a Die Welt című német napilap.
Egy tajvani fogorvosnak egymillió dollárt kell fizetnie az anyjának, aki nem bízott abban, hogy fia támogatni fogja, ezért húszéves korában szerződést kötött vele.
Csodálatos évük volt a részvénybefektetőknek, alig volt olyan tőzsde, ahol csökkentek volna az árfolyamok. A két számjegyű hozamok nagyon gyakoriak, a legtöbb tőzsde 15-35 százalék között hozott. A BUX most nem volt az élbolyban, de nem is teljesített rosszul, a környező országok tőzsdéi általában még kevesebbet hoztak. A legjobbak egyike egy közel
Csaknem ezer BKV-dolgozó helyezte letétbe feltételes felmondólevelét - mondta el a HírTV reggeli műsorában Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, aki szerin ezzel párhuzamosan folyamatosan távoznak alkalmazottak a cégtől...
Vétót emelt kedden Rumen Radev bolgár államfő a parlament által decemberben elfogadott korrupcióellenes törvény ellen, arra hivatkozva, hogy az új szabályozás nem teszi lehetővé a korrupciós hálózatok hatékony felderítését.
Néhány évvel ezelőtt nagyon lassan közelítettek a napijegy árak a lélektani határ, az 50 euró felé. Amint átléptük ezt a határt, a síterepek sem voltak kevésbé szívbajosak, és nagyobb léptékben emelték az árakat. Most ott tartunk, hogy közel 30 osztrák síterepen drágább a napijegy 50 eurónál (kb. 15 500 forint).