Az idén és 2019-ben akár a 30 ezret is meghaladhatja az új lakások száma, de hosszabb távon évi 25 ezer lakás megépülésére lehet igény – derül ki az OTP Jelzálogbank elemzéséből, amely szerint a sokszereplős lakásfejlesztési piac néhány befektetője a magánkollégiumok és apartmanhotelek felé fordulhat. Eközben az is látható, hogy megnőtt azon magánb
Tavaly szeptember óta tudjuk, a közmédia ismét megszerezte a Bajnokok Ligája és Szuperkupa meccsek közvetítési jogát. Arra, hogy mennyit fizetett ezért, csak most derült fény.
A Magyar Közlöny december 29-i számában megjelent rendelet egyebek mellett a díjfizetéseket is érinti: bevezetik például a havi díjat a motorkerékpárok esetében.
Cristiano Ronaldo már javában tervezi, hogy mihez kezd az életével visszavonulása után. Az ötszörös aranylabdás focista reméli, hogy betörhet majd a filmiparba.
A BMW M2 népszerűsége töretlen. Az M4-nél jóval kedvezőbb kisebb kupé iránti kereslet nagy, amely a viszonylag kedvező beugró és a vad menetteljesítmények számlájára írható – még ha reális is a különbség a két modell között. Ez nem akadályozza meg a BMW-t abban, hogy újabb változatot adjon ki: áprilisban jön az M2 Competition.
Ismeretlen fegyveresek 17 hívővel végeztek az újévi misét követően Nigéria főként keresztények lakta, déli részén – mondta el Osi Olisa helyi tisztségviselő kedden.
A februári téli olimpia és a június 14-én kezdődő labdarúgó-világbajnokság áll az idei nemzetközi sportnaptár fókuszában. Magyar szemmel az egyaránt január 12-én rajtoló rövid pályás gyorskorcsolya, valamint férfikézilabda Európa-bajnokság jelenti az esztendő első két jelentős megméretését. Hazánk 2018-ban sem marad világverseny nélkül: áprilisba
Folytatódik a megújulók fokozatos terjedése, az olaj árát továbbra is az OPEC tagok és az amerikai palaolajtermelők mozgatják, az elektromos autók pedig minden eddiginél messzebbre jutnak el – egy töltéssel.
Átlagosan 3 százalékkal drágulnak a postai szolgáltatások január 16-tól, több szolgáltatás esetén nem változnak a díjak - közölte a Magyar Posta Zrt. kedden az MTI-vel.
Változik a balatoni kompközlekedés. Januártól az első kompok negyedórával hamarabb indulnak a tihanyi révből. Szántódon viszont nem változik a menetrend. A balatoni kompot üzemeltető BAHART azt közölte a hajozas.hu-val, hogy...
Ismeretlen fegyveresek 17 hívővel végeztek az újévi misét követően Nigéria főként keresztények lakta, déli részén - mondta el Osi Olisa helyi tisztségviselő kedden.
A BUX az év utolsó hónapjától 39377 ponttal búcsúzott. Az elmúlt hetekben a BUMIX jól teljesített: 4299 ponton zárta az évet. A BÉT évösszegző közleménye felhívja a figyelmet egy 2018. év elején beálló fontos változásra is.
Kormányzati forrásból, mintegy 9,5 milliárd forintból bővítik a makói fürdőt – jelentette be Farkas Éva Erzsébet polgármester kedden a Maros-parti városban.
Idén a szociális ágazatban folytatódik a bérrendezés, a kormány kiemelt célja, hogy anyagilag is elismerje azoknak a munkáját, akik a gyermekjóléti szolgáltatóknál és a gyermekvédelem területén dolgoznak, valamint a hajléktalanok, az idősek és a fogyatékos emberek ellátását végzik - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden az MTI-nek
Megjelent a Zártkerti program pályázati felhívása, az önkormányzatok 2 milliárd forintra pályázhatnak – közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A magyar népballada és a Biblia címmel az elmúlt év végén jelent meg Faragó Laura, Magyar Érdemrend tisztkeresztje-díjas énekművész kötete. A könyv és CD-melléklete értékességét már önmagában az ismert és kevéssé ismert balladák szövegének és a hozzájuk tartozó dallamkincsnek a rögzítése is szavatolná, ez a különleges kiadvány azonban több puszta d
A címben írt Európa alatt természetesen az eurózóna devizájában, az euróban történő fizetéseket értjük, ahol is 2017. november 21-én az EBA Clearing páneurópai infrastruktúra szolgáltató megkezdte az azonnali fizetési szolgáltatások nyújtását. Európában persze a helyzet sosem egyszerű - körüljártuk, hogy jött létre és hova tarthat a forradalmi újít
Az InfoRádió által megkérdezett Korea-kutató szerint a félsziget északi része már öt éve érdeklődik az idei téli olimpia iránt. Csoma Mózes azt mondta: a Kim Dzsong Un vezette totalitárius rendszer fennmaradását továbbra sem veszélyezteti semmi.
Kína egyre gazdagabb lesz és erősebb katonailag, az Egyesült Államok pedig relatíve gyengül, ez adja a kínai-amerikai kapcsolatoknak a jelenlegi keretét – állítja Salát Gergely Kína-szakértő, aki szerint az ázsiai nagyhatalomnak nem érdeke egy új világrend. A szakértő elmondta: akár újra növekedhet a kínai gazdaság az új évben.
Az éves átlagforgalom 2017-ben napi 10,7 milliárd forintot tett ki a magyar részvénypiacon, ami 17,5 százalékos növekedés 2016-hoz képest – közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).
A fehérje létfontosságú tápanyag, amire szüksége van a testnek. Bár a szervezetünk viszonylag sokat termel belőle, előfordul, hogy a szintje nem kielégítő. Mutatjuk, milyen tünetei vannak a fehérjehiánynak!