2017-ben 44%-kal esett a zártabbnak mondható, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárások száma, és mivel ezeknél is nyilvános volt a beszerzési iratanyag, "téves állítás intézményesített korrupciót emlegetni" Magyarországon...
Úttörő megoldásaiért, nagy ígéreteiért és bevállalós stratégiájáért a Tesla már kapott sok jót és rosszat is a közvéleménytől, ám éppen ennek köszönhetően a márka népszerűsége egyre nagyobb és újra és újra hallunk róla. Azért azt nem árt elfelejteni, hogy továbbra is egy kicsi autógyártóról beszélünk, amely viszont most fontos mérföldkőhöz érkezett.
Az új QX50-es bemutatkozása után már csak egyetlen régebbi modell akad az Infiniti európai portfóliójában: a Q70. Az egykori M szedán megújulása sem várat sokat magára, ahogyan azt a Detroiti Autószalonon bemutatkozó tanulmány ízelítő képei is elárulják.
A befektetők egy csoportja 740 millió euróra beperelte a Deutsche Bankot, mert szerintük az még 2010-ben áron alul vette át tőlük a PostBank részvényeit.
A hagyományok szerint sokan január hatodikán, azaz Vízkereszt napján kezdik el lebontani karácsonyfájukat. A szükségtelenné vált fák leselejtezése és utcára dobása azonban hónapokig is eltarthat, ráadásul az élőfenyők utóélete...
Több száz új napelemfarm telepítését támogatná a kormány az agrárgazdálkodók részére, valamint egy, a létesítéshez igénybe vehető kedvezményes hitelprogram bevezetését is támogathatónak tartja. A kormány támogatja, hogy a ...
Bonyhád város fideszes polgármestere is a Molhoz fordult a városában tapasztalható magas üzemanyagárak miatt, ő azonban nem volt olyan szerencsés, mint Tállai András NAV-elnök, aki decemberben elérte a mezőkövesdi benzin-rezsicsökkentést – írja a Magyar Nemzet Online a város honlapjára feltöltött levelezésre hivatkozva.
Az év kezdetével a rendeletileg előírt banki alapszámlák díjának emelésére is megnyílik a lehetőség a bankok előtt. A minimálbérhez rögzített ármódosítási lehetőséggel változó mértékben élnek a hitelintézetek, miközben a bankrendszerből eddig kiszorultak bevonására kitalált számlacsomag továbbra sem minősíthető kirívóan kelendőnek.
Elfogyott a hivatalnokok türelme, újra utcára vonulnak: az önkormányzati dolgozók egyik érdekképviselete nagyszabású sztrájkot hirdetett, ugyanis nem sikerült megegyezniük a kormányzattal a fizetések emeléséről. Ön szerint elérik a céljukat a közszolgák?
Igazságtalan és szerencsétlen, hogy bűnösnek mondta ki egy New York-i bíróság szerdán Mehmet Hakan Atilla török bankárt az Irán elleni amerikai szankciók megsértése miatt - közölte a török külügyminisztérium csütörtökön
Szociális gyermekétkeztetésre az idei költségvetésben 79 milliárd forint, ingyenes tankönyvre pedig 12 milliárd forint jut - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten
Fizetésképtelenség fenyegeti a csanádpalotai önkormányzatot; a polgármester adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezte, mivel az önkormányzatnak 90 napon túli lejárt határidejű tartozása is volt már, de a képviselő-testület tagjainak többsége nem támogatta a javaslatot.
A tervezett 50 helyett 75 milliárd forintnyi forrást tudott bevonni az ÁKK a csütörtöki kötvényaukción, ráadásul a hozamok is új történelmi mélypontokra estek vissza, a tízéves például először volt 2 százalék alatt. A hároméves...
Sosem tudtam eldönteni, hogy Kovács István filozófus egyszerűen önsorsromboló vagy a végletekig bátor ember, aki körömszakadtáig ragaszkodik az elveihez. Csillogó sikerekkel induló útja mindenesetre a semmibe vezetett.
Ahhoz, hogy te is elkötelezd magad a #VanLife mozgalom mellett, nehéz, nem ritkán sorsdöntő lépésekre kell rászánnod magad. Ha nem csak egy rövid kalandra tervezel, akkor talán nem árt felmondani a munkahelyeden, megszüntetni a lízingedet, hosszú viszlátot mondani a modern élettel járó kényelemnek, a csúcstechnológiának, a lakásodnak, a szép ruhákn
A WTI közeli határidős ára 62,1 dollárra ugrott, miután a tegnapi API jelentés szerint 4,99 millió hordóval esett az USA nyersolaj készlete a múlt héten.
Összefüggés van bevándorlás és bűnözés terjedése között – ezt mondta ki egy hivatalos német tanulmány. A 2014 és 2016 közötti folyamatokat vizsgálták, így kiderült, hogy egyértelműen nőtt a bevándorlók miatt a bűncselekmények száma. Ebben a tanulmányban 2017 még nincs benne, tehát azok a szilveszteri események sem, amelyek sokkolták Németországot: