Két orosz katona meghalt a hivatalos jelentések szerint, hét orosz katonai repülőgépet pedig megsemmisítettek a szíriai lázadók egy tüzérségi támadásban. Az orosz hadsereg az eddigi legnagyobb haditechnikai veszteségét szenvedte el Szíriában a szilveszteri támadáskor.
Az országban stabil a rendszer, de ha ez változna, problémát jelenthet egy onnan elinduló újabb migrációs hullám – vélekedett a Kossuth rádió 180 perc című műsorának csütörtök reggeli adásában a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Hazánkba csábítanák egy gálaversenyre a visszavonuló 16-szoros dartsvilágbajnok Phil Taylort, aki a hírek szerint idén már 180 bemutatóra ígérkezett el.
2017-ben a BKV-nál dolgozó buszvezetők, metró- vagy villamosvezetők átlagosan bruttó 350 ezret vihettek haza, túlóradíj nélkül. A cég 2018-ra 12 százalékos bérfejlesztést ígér, amivel a fizetések elérnék a 400 ezer forintot, túlórákkal meg is haladnák azt. Két szakszervezet már el is fogadta az ajánlatot, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, ami részben az elmúlt napokban megjelent vártnál jobb európai és amerikai makrogazdasági adatoknak tudható be, az energiaszektort pedig az egyre magasabbra kúszó olajár húzza felfelé.Jó a hangulat 2018.01.04...
Irán levélben tett panaszt szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsánál (BT) és a világszervezet főtitkáránál, António Guterresnél, az iráni belügyekbe történt beavatkozással vádolva az Egyesült Államokat
Több, a Molban vezető feladatot ellátó személy élt vételi jogával a hosszú távú ösztönző részvényopciós program keretében. A magyar olajtársaság Budapesti Értéktőzsde honlapján is hozzáférhető tájékoztatása szerint Áldott...
Novemberben megint rég nem látott összegben vettek állampapírt a bankok, vagyis korai volt azt gondolni, hogy kifullad a rohamuk - derül ki az MNB legfrissebb statisztikájából. Az októberi és novemberi adatok szerint megtette hatását a jegybank...
Cukorbetegeknél a szívbetegség kialakulásának kockázata fokozott: a diabéteszben szenvedőknél 2-4-szer nagyobb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedés miatti halálozásnak, mint a nem cukorbetegeknél.
Február 18-án eldől a budapesti bulinegyed sorsa, miután senki sem támadta meg a kedd délutáni határidőig a helyi választási bizottság határozatát - tudta meg a Magyar Nemzet.
Január elsejétől aszfaltba épített érzékelőkkel szűrik ki a túlsúlyos tehergépjárműveket az M1-es autópályán a Lajta mélységi mérőállomáson - mondta Szerencsi Gábor, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. közúti szolgáltató igazgatója az M1 aktuális csatornán.
A szerb cégbíróság bejegyezte a szerb OTP-nél történt tőkeemelést. A szerb leánybank jegyzett tőkéjének összege 16,7 milliárd dinárról 31,6 milliárd dinárra nőtt. Az OTP tulajdoni részesedése jelenleg 99,04%. Az OTP elkötelezett...
Az elnök emberei szerint a volt tanácsadó megsértette a titoktartási szerződését, amikor Trump választási kampányáról beszélt Michael Wolffnak, akinek az új könyve botrányt okozott Washingtonban.
Katonai szempontból Bagdad sikeres évet könyvelhet el 2017-ben, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vereséget szenvedett, a kormányerők pedig ismét ellenőrzésük alá vonták az ország majdnem teljes területét
Az új QX50-es bemutatkozása után már csak egyetlen régebbi modell akad az Infiniti európai portfóliójában: a Q70. Az egykori M szedán megújulása sem várat sokat magára, ahogyan azt a Detroiti Autószalonon bemutatkozó tanulmány ízelítő képei is elárulják.
Indokolatlanul sok erőforrást emésztene fel, ha megyénként mérnék a fogyasztói árindexet – mondta a Világgazdaságnak adott interjúban Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke.
Az izraeli politikát 2017-ben jelentősen befolyásolta a kormányfő és több vezető politikus elleni korrupciós nyomozás, valamint Donald Trump új amerikai elnök egyre nyíltabb barátsága, amellyel elfogadta és támogatta Jeruzsálem álláspontját a palesztinokkal kapcsolatban és más közel-keleti kérdésekben
Észak-Koreának irányt kell váltania, és fel kell hagynia rakéta- és atomprogramjával, hogy vagyonosabb nemzetté válhasson Abe Sindzó japán kormányfő szerint.
Jókai Mór ajánlotta Johann Straussnak a budapesti látogatása alkalmával az egyik kisregényét, ebből született a sokat játszott színpadi mű. Az Erkel Színházban Szinetár Miklós rendezésében most egy újabb verziót láthat a közönség, erről beszélt az InfoRádióban.
A tavaly szeptember-novemberi három hónapban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,3 százalékponttal 68,8 százalékra emelkedett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A lakásukat bérbe adóknak az ingatlankiadásból származó és 1 millió forintot meghaladó jövedelem után 2018-ban már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) megfizetniük.