Pontosan 40 évvel ezelőtt, 1978. január 6-án adta át Cyrus Vance amerikai külügyminiszter a Szent Koronát, hangsúlyozottan a magyar népnek - mondta el Glant Tibor, a Debreceni Egyetem észak-amerikai tanszékének docense, a korona hazatéréséről szóló tanulmány szerzője az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
Mészáros Lőrinc jelenleg Magyarország 8. leggazdagabb embere. Vagyona megközelítőleg 105,7 milliárd forint, legalábbis a Forbes legfrissebb gazdaglistája szerint (Forbes, 2017, november). Mészáros Lőrinc vagyona nagyon dinamikusan bővül, hiszen tavaly ilyenkor még csak 35 milliárd forintra becsülték a vagyonát, így egy év leforgása alatt megháromsz
A 20. század egyik legkiemelkedőbb építésze, Frank Lloyd Wright tervezte ezt a remekművet 1953-ban, a Michigan állambeli Gakesburgban. A belső tér az ikonikus építész által megálmodott kellékekkel, valamint egyéb drágakövekkel van berendezve, ugyanakkor a ház az elmúlt években egy kis átalakításon esett át
Ha a felhasználó személyében változás történik, ilyen például a költözés, akkor a beköltözőnek és kiköltözőnek egyaránt kötelessége, hogy erről 15 napon belül értesítse a szolgáltatót. Az új felhasználóval történő szerződéskötésre az átírást követően kerül sor. A felhasználási hely átírásának kezdeményezése előtt figyelmesen olvassa el a "Tájékozta
Sok kudarc éri a 45 év feletti diplomás álláskeresőket, ha jobb munkát keresnek - állítja egy friss kutatás. A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége szerint viszont akkora a szakemberhiány, hogy a diszkrimináció szóba sem jöhet.
Az iszapkezelések történhetnek szerves vagy szervetlen iszappal, egész testet érintő, vagy részleges módon. A szerves iszapok esetén nem csupán a hőhatással és az iszap súlyából eredő hatással lehet számolni, hanem kémiai hatással is - a bőrön át felszívódó anyagok szervezetre gyakorolt hatásával.
A két ország turisztikai kapcsolatainak történetében először 2017-ben átlépte a 3 milliót a magyarok vendégéjszakáinak száma Horvátországban - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség pénteken az MTI-t.
Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek. A Frizbi vendégei lesznek a humor nagyágyúi, majd jönnek a Humorbajnokság sztárjai, és akik nélkül nincs szilveszter: Nyáry Károly, Balázs Klári és Korda György. Bódi Margó és Bódi Guszti. És csak az Esti Frizbiben a Seven. E
Szomszédok stábbuli – amikor a Heti Napló stábja is szomszédokká vált. Hős utca - ettől a filmtől változott meg az ott élők élete. Hamvasztás - hogy bánnak a testünkkel a halálunk után? Egy kívánság teljesítve - ez volt Léna, a kerekes székes lány legnagyobb álma. Gagyi körkép - miért vásárolunk olyan dolgokat, amelyekre semmi szükségünk sincsen? 2
Minden eddiginél nagyobb területet nyitna meg az offshore, vagyis tengeri olaj- és gázkutatás és termelés előtt Donald Trump. A csütörtökön bejelentett terv alapján az energiaipar számára átadandó területek között védett északi-sarki...
A leköszönő amerikai elnökök rohamosan növekvő bevételei és fényűző életmódjuk olykor már a saját pártjukon belül is kritikai hangokat váltanak ki. A Hetek cikke.
Akik karácsonykor kutyát kaptak ajándékba, már az első napokban tapasztalhatták, hogy meglehetősen furán van szabályozva, hogy milyen esetekben kell fizetni a budapesti tömegközlekedésen, hogy szállíthassák négylábú kedvenceiket. Körbenéztünk...
A köztársasági elnök még nem írta ki az országgyűlési választás időpontját, de aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy szűk vagy bő negyedév múlva lesz. Az új esztendő első napjaiban visszatekintettünk a nyilvánosság fórumaira, hogy kiderüljön, vajon tavaly a politikusok és az elemzők miként vélekedtek az esélyekről.
Az illóolajokban gazdag levendulát leginkább kis zsákokba töltik, és így akasztják szekrénybe, vagy a lakás különböző pontjaira illatosítóként, molyűzőként. Azt viszont már kevesen tudják, hogy belsőleg alkalmazva számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik.
Minden betegség lelki eredetű.A betegség a lélek jelzése,egy intő jel ami elárulja hogy a lélekben megszűnt a harmónia.Ezt ugyan mindannyian tudjuk,és érezzük még a fizikai tünet megjelenése előtt ,csak nem fordítunk rá figyelmet.
Dobogók kerültek az évad elején a kaposvári Együd Árpád Művelődési Központ (Agóra) nézőterére, hogy a közönség jobb körülmények között élvezhesse végig a még másfél-két évig ott vendégeskedő Csiky Gergely Színház előadásait.
Beteg gyermek gyógyulását szeretné támogatni egy kft. Még nem tudni, hogy alapítványt hoz-e létre vagy számlát nyit a gyógyíttatás megsegítésére. Milyen formában adhat támogatást, hogy az ne kerüljön sokba, és így nagyobb lehessen a konkrét támogatási összeg? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt.
Tavaly majdnem 5 százalékkal – 609 milliárd forinttal – több adóbevétel érkezett az adóhivatalhoz mint 2016-ban – tájékoztatta s Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. A növekedés mértéke jelentős, még a bruttó hazai termék (GDP) várható növekedési ütemét is meghaladja, és mindezt úgy, hogy 2017-ben ös
Szervezetünk nem tud harmonikusan működni, a megfelelő vitaminok jelenléte nélkül. A vitaminhiány, az egyoldalú táplálkozás eredményeként léphet fel, de nagymértékben befolyásolja a kevés zöldség és gyümölcs fogyasztása is.
Újra lehet pályázni munkásszállás építésére, illetve olyan ingatlan felújítására, amely munkásszállásra igénybe vehető - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Nem szabad 5-10 évig várni, ha nem születik meg az áhított gyermek egy családban, hanem 1-2 év próbálkozás után a lombikbébi centrumokhoz kell fordulni – montda a Kaáli Intézet alapítója.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 26 éves Cs. Norbert bement egy Újlak utcai házba és ott lelőtt egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A támadó ezt követően a lakásban tartózkodó nővel kiment az utcára, ahol a nőre is rálőtt, majd a fegyverét maga ellen fordította. A nőt és a támadót a mentők életveszélyes sérülésekkel szállít
A magyar tulajdonú Jármű Zrt. eloxáló üzemcsarnokot épít Tiszavasváriban található telephelyén, a 397,83 millió forint összköltségű kapacitásbővítő beruházás 198,92 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással...
A bakancslista című film (vasárnap , Film+, 19.00) „a barátságról, a szeretetről és annak felfedezéséről szól, hogy mi a legfontosabb az életben – mondja Alan Greisman producer. – felkavarja az érzelmeket, ugyanakkor megnevettet, és végül, de nem utolsó sorban valami fontosat is mond az ember fizikai és szellemi állapotáról, közérzetéről.”
Idén sincs tétlenkedés, a jövő héten már érkeznek fontos makrogazdasági adatok. Frissülnek az ipari termelési, kiskereskedelmi és külkereskedelmi, valamint inflációs mutatók, ezek mellett pedig a tavalyi államháztartási adatokat is közlik. Lesz tehát mire figyelni a napokban.