Havi 50 ezer forintos támogatást igényelhetnek január 1-jétől a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon gondozó nyugdíjasok. Cikkünkből megtudhatja, kik és hogyan juthatnak hozzá a pluszjuttatáshoz.
Az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül - mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kék fényt bocsát ki sötétben az a csirkemell, amelyet egy ikrényi férfi vásárolt még újév előtt. A hatóság laborvizsgálatok híján csak találgat, de két magyarázatot azért adott kérdésünkre.
Garantált a bolti sikere annak az Amerikában a jövő héten megjelenő könyvnek, amely a Trump-elnökség első évébe ad betekintést. Trump tajtékzik, és perrel fenyegeti egykori tanácsadóját, Steve Bannont, akit a könyv fő forrásának tartanak. A Trump családra vonatkozó, kompromittáló megjegyzések mellett az elnöknek főleg az lehet kellemetlen, hogy egy
Tavaly csökkent az orvosok elvándorlása Romániából, ami a mintegy 25 százalékos béremelésekkel hozható összefüggésbe – írta pénteken a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap.
Idén csak úgy záporoznak a kedvező makrogazdasági adatok az Egyesült Államokban, így nem csoda, hogy sorra dőlnek a korábbi csúcsok a tőzsdéken. Ázsiában is nagyon jó a hangulat, amit Észak-Korea békülékenyebb hangvétele is támogat...
A Maros megyei törvényszék jogerősen megsemmisítette a vádemelés bizonyos iratait abban a büntetőperben, melyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) indított a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása és működtetése miatt Tamási Zsolt volt iskolaigazgató és Stefan Somesan Maros megyei volt főtanfelügyelő ellen
Robert Mueller különleges ügyész más forrásból is megerősítette a kirúgott FBI-igazgató, James Comey korábbi állításait, és már azt a hamis írásbeli vallomást vizsgálja, amit több sajtóhír szerint is maga Trump diktált.
Az Ők, mind a tizenketten című beszélgetésgyűjtemény (?) a szép borítója és a hátlapon olvasható, vállalt célja alapján kitűnő olvasmánynak ígérkezik: „S igen; éppen ők mind a tizenketten előugrottak most a teljes életművemből, akiket valaha megírtam és leveleztem is velük; vagy meg nem írtam ugyan őket, de gyakran gondoltam rájuk.
Kevesebb mint a felére csökkent tavaly az egy évvel korábbihoz képest a Földközi-tengeren az Európai Unióba érkező emberek száma - derül ki a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteken ismertetett adataiból.
A nyugati progresszió a haladás zsákutcájába vezetett. Közép- és Kelet-Európa népeinek egykori lemaradása a Nyugathoz képest viszont napjainkban válik előnyükké – írja Békés Márton a Mandiner.hun megjelent tanulmányában.