A brit szakszervezeti szövetség (TUC) szerint 2018-ban Magyarország áll majd a fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) reálbér-növekedési ranglistájának élén, a sereghajtó ugyanakkor Nagy-Britannia lesz.
Meghalt egy rendőr is az Iránon csütörtök óta végigsöprő tüntetések egyikén - jelentette a Tasznim iráni hírügynökség hétfőn este, első ízben adva hírt arról, hogy a biztonsági erők soraiból is életét vesztette valaki az országossá fajult politikai zavargásokban.
Sao Paulo – Kilenc fogoly meghalt, 14-en pedig megsebesültek hétfőn egy brazíliai börtönlázadásban, amelynek során több tucatnyian szöktek meg a fegyintézetből – jelentette a dél-amerikai ország médiája.
„Ami azután következett, az olyan volt, mint valami rossz álom. A költő úgy vágta szájon a görög díjbirkózót, hogy az repedt állkapoccsal röpült egy vasoszlopnak, és elájult. Aztán egyetlen könnyed mozdulattal a kanadai favágót fél kézzel nekicsapta a társainak. […] A több mint huszonkét oldalas verset azután már feszült figyelemmel hallgatták végi
Koncepcionálisan változott meg a kisvállalati adó (kiva), a korábbi pénzforgalmi típusú adónemből jövedelem típusúvá vált, melynél az adóalap egyik összetevőjét immár – szakmai zsargonnal élve – az „osztalék- és tőkeműveletek korrigált egyenlege” képezi. A szabályok egyszerűsítésének és az adómérték csökkentésének deklarált célja, hogy az arra jogosult adózók minél nagyobb arányban válasszák a…
Mai tudásunk alapján nem lehet kérdés, hogy a Fidesz nyeri-e a választást, a győzelem mértéke azonban nagyon is - nyilatkozta Török Gábor. A politikai elemző szerint ellenzéki oldalon Gyurcsány Ferenc áll a legközelebb a saját politikai céljai eléréséhez.
2018 januárjától megújult a ProfitLine.hu elemzési oldala. Az idei évtől minden nap - a megszokott 4 blue-chip részvény mellett - két "kisebb" részvény elemzését is olvashatják rovatunkban. A mai napon az Opus és a CIG Pannónia részvényével foglalkozunk részletesebben.
Mindkét teniszező-éljátékosunk fölényes győzelemmel kezdte az évet. Fucsovics Márton az argentin Nicolas Kickert 6:0, 6:3-ra verte az indiai Púnában zajló, 501 ezer dollár összdíjazású ATP-torna első fordulójában, Babos Tímea pedig a kínai Vang Hszi-jünél 6:1, 6:1-re volt jobb a 750 ezer dollár összdíjazású sencseni – ugyancsak keménypályás – torna
Politikailag az egész ügy átlátszó, ne csináljunk úgy, mintha ez egy demokratikus ország lenne. Amiben részt veszünk, azt nem lehet demokratikus versenynek nevezni – utalt az ÁSZ által az ingatlanbérlet miatt kirótt büntetésre az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szél Bernadett. Kilépett az ország abból a demokratikus zónából, ahol még ellenzéki pá
Az ezredforduló óta jelentősen nőtt Magyarországon az onkológiai betegségek előfordulása, ugyanakkor 11-12 százalékkal javultak a gyógyulási mutatók. Kásler Miklós onkológus ismertette a részleteket.
Eladja a magyar állam az alig száz kilométer hosszú gázvezeték üzemeltetőjét, az MGT Zrt.-t a Földgázszállító Zrt.-nek. Az országos nagynyomású földgázhálózat tulajdonosa, üzemeltetője és irányítója 12 milliárd forintos vételárat fizet.
Az új év első hetén egy sor fontos makroadat jelenik meg, melyek közül elsősorban a decemberi konjunktúrajelentéseket érdemes kiemelni. Ezekkel ugyanis szinte teljes képet kaphatunk a világ nagy gazdaságainak 2017-es évéről. Itthon a kormányzati...
Összeszedtük, melyek voltak 2017 utolsó negyedévének legfontosabb külpolitikai eseményei: Weinstein-botrány, katalónia függetlensége, zsarolóvírus söpört végig a világon. Íme, az összefoglaló:
2018 januárjától megújult a ProfitLine.hu elemzési oldala. Az idei évtől minden nap - a megszokott 4 blue-chip részvény mellett - két "kisebb" részvény elemzését is olvashatják rovatunkban. A mai napon az Opus és a CIG Pannónia részvényével foglalkozunk részletesebben.
Eladja a magyar állam az alig száz kilométer hosszú gázvezeték üzemeltetőjét, az MGT Zrt.-t a Földgázszállító Zrt.-nek. Az országos nagynyomású földgázhálózat tulajdonosa, üzemeltetője és irányítója 12 milliárd forintos vételárat fizet.
A következő két hétben biztosan elmarad a tél. Nemhogy hó, de még hideg sem lesz. Márciust idéző 12-14 fokokat mérhetünk a hétvégén, és utána sem kell fagyoskodnunk.
Fegyveresek legalább 14 embert gyilkoltak meg két helyszínen egy összehangolt támadásban hétfő éjjel Nigéria Rivers államában. Az áldozatok éjféli misén vettek részt, akkor támadtak rájuk, amikor hazafele tartottak a templomokból. A merényletben tizenketten megsérültek, a támadók után hajtóvadászatot indított a rendőrség. (AFP)
Folytatódik a megújulók fokozatos terjedése, az olaj árát továbbra is az OPEC tagok és az amerikai palaolajtermelők mozgatják, az elektromos autók pedig minden eddiginél messzebbre jutnak el – egy töltéssel.