2019. január 16. szerda

jan. 16
17:45
Szijjártó: Ötszáz új munkahelyet létesített a FAG debreceni beruházása (Igényesférfi.hu)
A külügyminiszter az átadó ünnepségen kiemelte, hogy tavaly több mint 17 ezer új munkahely jött létre a beruházások nyomán, az átlagfizetés ezeken a munkahelyeken 420 ezer forint volt.
jan. 16
17:45
Örökre befejezte a közös munkát Kiszel Tünde lányával a menedzsere – elárulta, miért (SzMo)
Donatellának más ügynökség után kellett néznie.
jan. 16
17:45
Mire jó az IQ teszt, és mire nem? – tisztázzuk végre a félreértéseket (SzMo)
Korábban mindenhatónak gondolták az IQ tesztet, amiből egyértelmű következtetésre lehet jutni bárki értelmi képességeire. Ma azonban már nem teljesen ez az álláspont.
jan. 16
17:48
Nagy rendrakás kezdődött a YouTube-on, mindenkinek fel fog tűnni (Infostart)
A YouTube igyekszik törölni azokat a videókat, amelyek őrültségekre próbálják rávenni a nézőket.
jan. 16
17:51
A legélvezetesebb utcai McLaren? – lehullt a lepel a 600LT Spiderről (Auto Pult)
Az előzetes híreknek megfelelően a McLaren ma leleplezte legfrissebb büszkeségét, az 600LT Spider nevű nyitható tetejű kétüléses rakétát, amely alighanem a fantasztikus sportautóiról híres wokingi (Anglia) márka legélvezetesebb utcai modellje. Az új 600LT Spider a nemrégiben debütál McLaren 600LT kupé ikertestvére, különlegessége pedig az elektromo
jan. 16
17:51
Schatzl Nadine hosszabbított a Fradival (HírTV)
A klubot 2015 óta erősítő válogatott balátlövő 2021-ig írt alá.
jan. 16
17:57
Ez történik a testeddel, ha többet alszol napi 8 óránál (Femcafe)
Ha azt gondolod, jó ötlet sokáig szunnyadni, nagy tévedésben élsz.
jan. 16
17:57
Egy vaksötét pincében, saját ürülékükben tartanak 130 kecskét Érden (SzMo)
Évek óta szenvednek az állatok, a tulajdonos nem enged be senkit.
jan. 16
18:00
Kellemetlen meglepetések a Windows-t használóknak (Infostart)
Sokaknál problémát okozott a múlt heti Windows 10 frissítés, a kisebb gondoktól a kékhalálig számos gond felmerült. Arra is készülni kell, hogy nagyobb memóriát foglal majd a rendszer.
jan. 16
18:03
Uniós biztos: javulnak az utazási körülmények néhány Budapestről induló vasútvonalon (AQUA)
Az EU kohéziós alapjából 166 millió euró befektetésnek köszönhetően az utasok hamarosan jobb körülmények között utazhatnak néhány magyar fővárosba tartó és onnan induló vonaton.
jan. 16
18:03
Peller Mariann: A férjem ateista, mégis támogatta az ötletem - Interjú (Femcafe)
Az Utazás a lelked körül közkedvelt műsorvezetője őszintén vallott a beszélgetősorozata kulisszatitkairól.
jan. 16
18:03
Majka visszavonul, és egy ideig pihenteti karrierjét (Joy)
Napjaink egyik legsikeresebb hazai rappere, műsorvezetőként, sőt, zsűritagként is remekül szerepel, miért akar mégis visszavonulni Majka?
jan. 16
18:09
Sokkoló hírek az elektromos autókról (Infostart)
Ha minden jelenlegi járművet elektromosra cserélnénk, a Föld lítiumkészlete ötven éven belül mindenestül elfogyna. Vannak viszont új fejlesztések.
jan. 16
18:09
Macron Franciaországán öngyilkossági hullám söpör végig (HírTV)
Olyan kilátástalan a francia farmerek helyzete, hogy kétnaponta lesz valaki öngyilkos a Loire mentén.
jan. 16
18:09
Így emelné dolgozói bérét az Audi Hungaria (ProfitLine)
Két év alatt húsz százalékkal növelné minden munkavállalója bérét az Audi Hungaria Zrt. - közölte a vállalat kommunikációs osztálya szerdán az MTI érdeklődére.
jan. 16
18:09
Feltehetően egy eddig ismeretlen Klimt-domborművet találtak Budapesten (ATV)
Feltehetően egy eddig ismeretlen, Gustav Klimt által készített domborművet találtak Budapesten, az Ehrbar osztrák zongorakészítő magyarországi képviseletének dísztábláját a Magyar Belsőépítész Egyesület keddi közgyűlésén mutatták be.
jan. 16
18:09
Péterfalvi Attila szerint nem rá tartozik, hogy a kormánysajtó személyes adataival próbálja lejáratni Nagy Blankát (444.hu)
Pedig szerinte is sérültek a gimnazista személyiségi jogai, aki viszont szerinte közszereplő, és maga húzta magára a kormánypropagandát.
jan. 16
18:09
Ritka természeti jelenséget videóztak - itt a felvétel (ATV)
Ritka természeti érdekesség: hatalmas, kerek jéglemez alakult ki egy folyón az Egyesült Államokbeli Maine államban.
jan. 16
18:09
Új célok és bővülés az Audi drivers club előtt! (Autónavigátor)
Az Audi exkluzív ügyfélprogramja annyira sikeres lett, hogy további bővülés várható – nem csak a szolgáltatások területén, de a további piacokén is.
jan. 16
18:15
Nagy klubok vetettek szemet a Fulham tehetségére (Sport365)
Akár magyar csapattársa is lehet.
jan. 16
18:15
Kormánybiztos: rendkívül gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait (ATV)
A Magyar falu program keretében februártól az ősz közepéig ütemezetten megjelenő pályázatokat rendkívül gyorsan elbírálják majd, a végső beadási határidő lejárta után körülbelül hatvan napon belül kibocsátják a támogatói okiratot sikeres pályázat esetén - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán Szolnokon. Hozzátett
jan. 16
18:18
20 százalékkal emelné meg kév alatt a dolgozók bérét a győri Audi (Menedzsment Fórum)
A cég közlése szerint ez az új ajánlat közel ugyanaz, mint amit az alkalmazottak szakszervezete pár napja visszadobott, és ami miatt kilátásba helyezték a sztrájkot.
jan. 16
18:21
Újabb részletek a budapesti foci-BL-döntő ügyében (Infostart)
Nőnapon kezdődik a jegyértékesítés a május 18-ai nő labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőre, amit a Groupama Arénában rendeznek - tudta meg az InfoRádió a Magyar Labdarúgó Szövetségtől. A cél a telt ház, vagyis 20 ezer néző.
jan. 16
18:21
A Goldman Sachs szerint nőtt az esélye annak, hogy nem lesz Brexit (Portfolio)
A Goldman Sachs európai főközgazdásza szerint Theresa May tegnapi veresége után megnőtt az esélye annak, hogy a britek végül nem lépnek ki az EU-ból, igaz, továbbra sem ezt a kimenetelt tekintik legvalószínűbbnek. Még mindig arra számítunk...
jan. 16
18:21
Az MTA nem szeretné a kiváló kutatók kutatási ösztöndíjából fizetni a villanyszámlát (444.hu)
Szerintük ugyanis a minisztérium keddi közleményével szemben valójában nem rendelkeznek minden eszközzel feladataik finanszírozásához, mert előző évi maradványuk teljes egészében kötelezettségvállalásokkal terhelt.
jan. 16
18:21
"Ollót dugtam a tanterem konnektorába, az egész utca elsötétült" – gyerekkori történetek, amelyeknek majdnem fatális vége lett (SzMo)
Azt mondják, a tapasztalat a legnagyobb tanítómester, de ezeket inkább akkor se csinálja senki utánuk...
jan. 16
18:27
Sztárúszót igazolt a Fradi (Infostart)
Szilágyi Liliána, Európa-bajnoki ezüstérmes úszó a Ferencvárosban folytatja – közölte a klub.
jan. 16
18:27
Felmérés: Macron pártja megelőzte Le Pen pártját (ATV)
Az európai parlamenti választások közeledtével növelte támogatottságát Emmanuel Macron francia elnök pártja, a Köztársaság lendületben (LREM), megelőzve a radikális jobboldali, bevándorlásellenes Marine Le Pen pártját, az egykori Nemzeti Frontból lett Nemzeti Tömörülést (RN) - derül ki egy szerdán közzétett közvélemény-kutatásból.
jan. 16
18:27
Kisimulva – Kia Sportage 1.6 T-GDI (2019) teszt (Auto Pult)
A Kia még mindig rohamléptekkel halad előre: mindig készülnek valamilyen érdekes újdonsággal a koreaiak, legyen szó egy egészen meglepő, hátsókerékhajtású kupélimuzinról, egy egyedi, shooting brake jellegű kompaktról vagy éppen a piac egyik legígéretesebb elektromos crossoveréről. Mindeközben azonban a meglévő típusaikról sem feledkeznek meg, mint
jan. 16
18:27
Hamarosan indul A Dal 2019 (Könyves Magazin)
Színpadra lép az első tíz versenyző.
jan. 16
18:27
A Burger King leoltotta Trumpot a gigantikus fehér házi gyorskajás fogadás után (SzMo)
Az elnök több, mint 1000 hamburgert rendelt a győztes focicsapatnak – a rivális gyorsétteremlánc pedig megtalálta a módját, hogy belekössön.
jan. 16
18:33
Ilyen gyors pályázati eljárásrendre még nem volt példa (HírTV)
Rendkívül gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait, közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
jan. 16
18:33
Mindenkit bámultba ejt - Titkos, szabályos kör alakú szigetet találtak (Femcafe)
A Google Térkép segítségével újabb misztikus területre bukkantak.
jan. 16
18:39
Közös hadgyakorlatra készülnek a V4-ek (HírTV)
A gyakorlaton, amelyre Dél-Morvaországban kerül sor, a négy ország 800 katonája vesz részt ősszel.
jan. 16
18:39
Javult az amerikai építőipar kilátása (ProfitLine)
Az amerikai lakásépítő cégek némileg derűlátóbbak voltak januárban, mint egy hónappal korábban.
jan. 16
18:39
Retteghetnek a magyar családok: megkezdődött az influenzajárvány (Pénzcentrum)
Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint január 7. és 13. között 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz - közölte...
jan. 16
18:39
Óvatosan emelkednek az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Emelkedéssel nyitották a kereskedést az amerikai részvényindexek, a pluszok pedig egyelőre kitartanak. A jó hangulathoz a Goldman Sachs gyorsjelentésében szereplő kedvező számok is hozzájárultak. Magyar idő szerint este 8 órakor szavaz...
jan. 16
18:39
Jó hír: Újabb 68 korszerű autóbusszal bővülnek a közlekedési központok (ATV)
Újabb 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya, a Volán Buszpark Kft. beszerzésének eredményeképpen tavasszal 25 Kravtex Credo autóbusz, nyáron pedig 43 Man/Neoplan gyártmányú jármű áll forgalomba.
jan. 16
18:45
Mit tehetünk szülőként a felvételistressz ellen? (Infostart)
Hétvégén írják a továbbtanuló diákok a központi írásbeli felvételiket a hat és négy évfolyamos középiskolákba. Hogy mennyire jelent ez pszichés terhet vagy akár stresszt a 12 és 14 éves tanulók számára – erről beszélt Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológus az InfoRádiónak.
jan. 16
18:45
A Számvevőszék szerint a Momentum és a Párbeszéd is tisztességtelen előnyhöz jutott a választásokon (444.hu)
Így egy nap után újra felfüggesztik a két párt állami támogatását.
jan. 16
18:48
Férfi kézi-vb: Argentina megszerezte első győzelmét (Sport365)
Életben tartották továbbjutási esélyeiket
jan. 16
18:51
Hadházynak sikerült interjút készítenie az MTVA vezérigazgatójával – mutatjuk a válaszokat (ATV)
Hadházy Ákos kérdéseket tett fel Papp Dánielnek, aki válaszolt is a képviselőnek. Mutatjuk a válaszokat.
jan. 16
18:57
Állítólag Putyin elleni merényletre készült egy szerb vahabita (444.hu)
Armin Alibašićot kedd reggel vette őrizetbe a szerb nemzetbiztonsági szolgálat.
jan. 16
18:57
Ferenc pápa szerint a zsidó és a keresztény vallásnak közösen kell szolgálnia az emberiséget (Igényesférfi.hu)
A pápa azt írta a Barátság Bibliája című könyv előszavában, hogy a két történelmi vallásnak közösen kell szolgálnia az emberiséget.
jan. 16
19:03
Rekordhideg fogadhatja Tom Bradyt (Infostart)
Az előrejelzések szerint -20 fokban játszhatják a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi főcsoportdöntőjét - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 16
19:03
A magyar celebek is bevállalták - Így néztek ki 10 éve kedvenceink (Femcafe)
A hazai hírességeket is megfertőzte a kihívás.
jan. 16
19:09
Jelentősen erősödött a forint (AQUA)
A svájci frank árfolyama 286,59 forintról 284,80 forintra, a dolláré pedig 283,20 forintról 281,86 forintra gyengült.
jan. 16
19:09
MTVA-vezérigazgató: a tudósítást készítő munkatársak hibáztak, amikor egy tüntetésről üres utcát mutattak (SzMo)
Írásban válaszolt Hadházy Ákos kérdéseire Papp Dániel.
jan. 16
19:15
Száguldott a forint, de nem ok nélkül (Privátbankár)
Ma jól teljesített a BUX az OTP és a Mol részvényének köszönhetően, de a Telekom is szépen emelkedett. A forint a jegybank egyik vezetőjének nyilatkozatára erősödött meg hirtelen. Az amerikai bankok húzzák a tőzsdéket, a német társaikat is magukhoz emelték.
jan. 16
19:15
Búvárok keresik a Dunába lőtt zsidó áldozatok maradványit Budapesten (Infostart)
Izraeli szakemberek keresik az 1944-ben meggyilkolt zsidók maradványait a Dunában Budapesten. Az InfoRádiónak nyilatkozó búvárrégész, Tóth János Attila szerint jóformán lehetetlen azonosítani az áldozatokat.

Keresés