A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön 30 nappal meghosszabbította az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt.-nél (NHB Bank) a betétek és más visszafizetendő források kifizetésére vonatkozó korlátozását.
Az MKB Bank Zrt. csütörtöki közgyűlése döntött a társaság törzsrészvényeinek a Budapesti Értéktőzsdére való bevezetésének előkészítéséről - közölte a hitelintézet.
Döbbenetes baleset ért egy édesanyát 2018. áprilisában a Szegedi Vadasparkban. Lizi családjával kikapcsolódni indult a vadasparkba, ahol azonban váratlanul egy rendkívül súlyos sérülést szenvedett. – Egy gyermekeknek kialakított pihenőnél a semmiből a fejemre szakadt egy körülbelül másfél méter hosszú, férfikar vastagságú faág – írta az édesanya
Az Alteo bejelentette, hogy a társaság meghosszabbított részvényvásárlási programja keretében a cég kedden és szerdán összesen 760 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
Több mint 315 ezer vállalkozás választotta január 1-jéig a kisadózók tételes adóját, a katát. Ebben az évben nyolcról 12 millióra emelkedett az alanyi áfamentesség értékhatára.
A mór megtette kötelességét, a mór mehet – mondhatnánk Jágóval, ha cinikusak akarnánk lenni. De cinizmusról szó sincs, annál inkább arról, hogy amerikai tudósok megtalálták a módját annak, hogy ha a daganat elpusztításával már betöltötte szerepét, a szervezetet megszabadítsák a kemoterápiás anyagoktól, így csökkentve a mellékhatásokat.
Novemberben az előző hónaphoz képest csökkent az építőipari termelés az euróövezetben, az Európai Unióban viszont emelkedett - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön kiadott jelentéséből.
A stroke utáni fájdalom a betegség számos váratlan következményeinek egyike, és előfordulhat, hogy csak hetekkel vagy hónapokkal a stroke után alakul ki. Éppen ezért a legtöbb stroke-túlélő nem ismeri fel, hogy a stroke után jelentkező fájdalom a stroke következménye, és gyakran az öregedéshez, stresszhez vagy valami máshoz kapcsolják azt.
Ugyan rengeteg pénzbe kerül egy új szett téli abroncs, de néhány tanácsot megfogadva jelentős összeget faraghatsz a költségeken. Mutatjuk, mikor éri meg a legjobban téli kerekeket venni, és azt is megtudhatod, mi a baj a négyévszakos gumikkal! Egy...
Trombitás Kristófék a köztévében azon gondolkodtak, hogy a homoszexualitást terápiával leküzdő szakemberek miért félnek előbújni, és bemutattak egy nemzetközi keresztény szervezetet, ami abban hisz, bárki megválaszthatja az identitását, csak erről a gyerekeknek nem szabadna szólni.
Egy szégyent nem ismerő férfi annyira részeg volt egy oroszországi repülőn, hogy letolta nadrágját és a földre vizelt. Az sem zavarta, hogy nemi szerve alig néhány arasznyira volt a körülötte ülök fejétől. Azt nem tette közzé a hatóság, hogy pontosan melyik járaton és mikor történt az incidens, melyről a felháborodott utasok videófelvételt is készí
A hétvégén hidegfront érkezik: egyre többfelé a maximumok is fagypont körül alakulnak majd. Emellett változékony lesz az időjárás: napsütés, de eső, havazás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet csütörtökön jutattak el az MTI-nek.
- Stabil a kormánypártok előnye a többi párttal szemben, a teljes választókorú népesség 35 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re - közölte januári közvélemény-kutatása alapján a Századvég Alapítvány csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt írták, a második legtámogatottabb párt továbbra is a Jobbik, nyolc százalékkal. Az MSZP-Párbeszéd támogatotts
Hosszú idő után az idén végre sor kerülhet banki nyilvános részvénykibocsátásra – jelentette ki Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatója a mai BÉT Legek című rendezvényén.
Több mint 770 millió e-mail szivárgott ki, és nagyon magas a kiszivárgott jelszavak száma is. Érdemes ellenőriznünk, hogy áldozatul estünk-e, szerencsére erre is van mód. Elképesztő mennyiségű jelszó és e-mail cím szivárgott...