2019. január 24. csütörtök

jan. 24
10:30
Még rájuk nézni is ciki: Fotókon minden idők leggázabb körömtrendjei (Femcafe)
Borzalmasan néznek ki!
jan. 24
10:30
Mit tegyünk, hogy ne hűljön ki a szerelmünk 10 évnyi házasság után sem? (SzMo)
Tíz év után, amikor a mézeshetek már messze vannak, szükséges erőfeszítéseket tenni a láng ébrentartására.
jan. 24
10:32
Megvan az új ember - Ő veszi át Andy Vajnától a Rádió1-et (Femcafe)
Bejelentették, ki lesz az utódja.
jan. 24
10:36
Vége az évtizedes szárnyalásnak - nehezebb lesz pénzt keresni (Privátbankár)
Vége a tíz éves tőzsdei szárnyalásnak, nehezebb lesz a részvénypiacokon pénzt keresni, miközben az alacsony kamatszint sem kedvez a brókercégeknek. A helyzethez jól alkalmazkodott az Equilor Zrt, amely az idei évben heves piaci mozgásokra, nagy volatilitásra számít, amire a Brexit és az amerikai-kínai vámháború jócskán rátesznek egy lapáttal.
jan. 24
10:36
Gyengén indították a napot a tőzsdék (ProfitLine)
csütörtök (MTI) - Mínuszban nyitottak az irányadó mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön.
jan. 24
10:36
Itt a bonyolult Vajna-örökség: ezekből részesedhet Vajna Tímea? (Pénzcentrum)
Vajna András György, azaz Andy Vajna, Magyarország egyik legeredményesebb vállalkozója volt, és nem mindennapi cégbirodalmat hagyott maga után - mérte fel az Opten. Talán nem sok ember van ma Magyarországon, aki ne hallott volna Andy...
jan. 24
10:36
Hazugsággal szerzett pénzt egy volt bankvezér a pénzügyi válság idején (Portfolio)
A Barclays volt vezérigazgatóját és három vezető beosztású volt dolgozót is azzal vádolnak, hogy fontos adatokat illetően hazudtak a befektetőknek, amikor 2008-ban két sürgős tőkeemelésre is szükség volt a banknál, hogy elkerüljék...
jan. 24
10:36
A béremelések miatt is drágulnak az építőanyagok Magyarországon (ATV)
Az ágazati béremelések miatt is, várhatóan várhatóan 5-10 százalékkal drágulnak idén az építőanyagok – számolt be róla a Világgazdaság.
jan. 24
10:36
Újabb rekord: két napig a szél volt a britek fő áramforrása (NRGreport)
Újabb hét, újabb rekord. Kezd megszokottá válni, hogy az Egyesült Királyságban az energetika a szél körül forog.
jan. 24
10:38
Budapesten temetik el Andy Vajnát (ATV)
Gulyás Gergely a Kormányinfón arról beszélt, Andy Vajnát a kormány saját halottjának tekinti. Úgy gondolják, hogy Andy Vajna tevékenységével jelentős mértékben járult hozzá a magyar filmiparvilágban való elismeréséhez.
jan. 24
10:42
Gyengülő forintra számít az Equilor (Portfolio)
Az Equilor szakemberei az év elején erősödő, az év vége felé ismét gyengülő forintra, emelkedő Fed- és MNB-alapkamatra számítanak, hangzott el egy ma reggeli sajtóeseményen. Szécsényi Bálint, az Equilor vezérigazgatója beszélt...
jan. 24
10:42
Szomorú hírt közölt a népszerű híradós - Nem lesz esküvő, szakított párjával (Femcafe)
Most tudott először beszélni a történtekről a gyönyörű tévés.
jan. 24
10:48
A Real Madrid lenyomta a Manchester Unitedet a legjobban kereső fociklubok listáján (Menedzsment Fórum)
A korábbi angol pénzbajnokot most a Barcelona is megelőzte.
jan. 24
10:48
Orbán Viktor segítséget ajánlott a kollégiumtűz kárelhárításához (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel felhívta, és együttérzéséről biztosította Szabó István református püspököt annak kapcsán, hogy múlt éjszaka leégett a budapesti Ráday Kollégium épületének több emelete, és a tűzesetben életét vesztette egy ember - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
jan. 24
10:48
Áramárrekorder lett Magyarország (Portfolio)
Decemberben többször csúcsot döntött a hazai villamosenergia-fogyasztás, a növekvő kereslet mellett a hazai termelés mérséklődött tavalyhoz viszonyítva. Az elmúlt évekhez viszonyítva az egész régióban magas volt a villamos energia...
jan. 24
10:48
Így reagált Orbán Viktor a brutális kollégiumtűzre (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel felhívta, és együttérzéséről biztosította Szabó István református püspököt annak kapcsán, hogy múlt éjszaka leégett a budapesti Ráday Kollégium épületének több emelete, és a tűzesetben életét vesztette egy ember - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
jan. 24
10:48
Az ellenzéki szavazóknak tetszik a közös lista ötlete (444.hu)
Legalábbis ez derült ki a Publicus közvélemény-kutatásából, amit a Népszava felkérésére végeztek.
jan. 24
10:48
Szomorú hírt közölt a népszerű híradós - Nem lesz esküvő, szakított párjával (Femcafe)
Most tudott először beszélni a történtekről a gyönyörű tévés.
jan. 24
10:50
Lakástakarék után: ezek a lehetőségek maradtak, ha lakáshoz akarunk jutni (Menedzsment Fórum)
A lakástakarékok állami támogatásának megszüntetésével felmerül a kérdés: milyen megtakarítási és kölcsön lehetőségek maradtak, amelyek segíthetnek abban, hogy minél hamarabb lakáshoz jussunk? A Bank360 hitelkalkulátor adatai segítségével szemezgettünk a lehetőségek közül.
jan. 24
10:50
Bajban vannak a németek és velük egész Európa - Rég nem volt ilyen rossz a helyzet (Portfolio)
Úgy tűnik, egyre nagyobb bajban van az euróövezeti gazdaság, legalábbis ez olvasható ki a Markit kutatóintézet legfrissebb beszerzésimenedzser-indexeiből, illetve a mögöttes indikátorokból. A német ipari aktivitás januárban közel hatéves...
jan. 24
10:54
A kormány kaszálta a legtöbbet a minimálbéren (Privátbankár)
A kormány legújabb sikerpropagandája szerint 2010 óta a duplájára nőtt a minimálbér - hallhatjuk a tévében, rádióban és olvashatjuk az internetes felületeken is. Ez azonban több szempont miatt is sem nevezhető korrekt kijelentésnek.
jan. 24
10:54
Kritikus szinten a forint, izgalmas nap elé nézünk (Portfolio)
Jelentősen erősödött a forint a múlt héten, miután Nagy Márton MNB-alelnök közelgő szigorításra utalt, ezen a héten azonban nem igazán mozdult a hazai fizetőeszköz árfolyama. Legalábbis ma 10 óráig, akkor ugyanis hirtelen elpattant...
jan. 24
10:54
Andy Vajna temetéséről a kormány fog gondoskodni (Igényesférfi.hu)
Budapesten, a Kerepesi úti temetőben temetik el.
jan. 24
10:56
Megszólalt a kormány az Audi dolgozóinak sztrájkjáról (Portfolio)
Gulyás Gergely miniszter kormányinfót tartott, ahol beszélt az Audi dolgozóinak sztrájkjáról, a Honvédkórház helyzetéről, valamint a GDP-növekedésről is.Veszélyben a 4%-os GDP-növekedés? 2019.01.24 11:36"Sok olyan előrejelzés van...
jan. 24
10:58
Kiderült, mikorra készülhet el a Campona felújítása (Portfolio)
2018-ban nagyon fontos lépés volt a cégünk életében, hogy el tudtunk kezdeni két meghatározó fejlesztést. A CPI Hungary eddig leginkább csak vásárolt és felújított ingatanokat, amit aztán kiadott a bérlők számára, de a tavalyi évben...
jan. 24
11:00
Újabb nagy építkezés jön az egyik legforgalmasabb úton (Infostart)
Új csomópont épül Göd térségében.
jan. 24
11:00
Kivonulhat az Airbus Nagy-Britanniából a Brexit miatt (Portfolio)
Az Airbus vezérigazgatója szerint kérdésessé válhat a cég további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból. Tom...
jan. 24
11:00
A gyermekeket jobban fenyegeti az influenza (HírTV)
Egész nap zárt közösségben vannak és a higiéniás szabályokat sem tartják be annyira, hívja fel a figyelmet a tisztifőorvos.
jan. 24
11:00
Budapesten lesz Andy Vajna temetése (SzMo)
A kormány saját halottjának tekinti, a Kerepesi úti temetőben helyezik örök nyugalomra.
jan. 24
11:06
Felújítanád a lakásod? A pénz nem akadály: miattuk mégis pórul járhatsz (Pénzcentrum)
A béremelkedés nemcsak a lakásvásárlásokra, de a felújításokra is kedvező hatással lehet. Egy-egy modernizálás néha akár milliós összegeket is elérhet, erre pedig nem mindig van meg a szükséges forrás. Kézenfekvő megoldás a bank...
jan. 24
11:06
Meghalt egy férfi a kollégiumtűzben – újabb részletek (ATV)
Valószínűleg egy középkorú férfi vesztette életét a szerda esti IX. kerületi kollégiumi tűzben - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-vel.
jan. 24
11:06
Hófesztivál lesz a hétvégén Mátraszentistvánban (Síelők)
Egy igazán mozgalmas fesztivál várja a hó, a téli sportok és a fesztiválhangulat szerelmeseit a Mátraszentistváni Síparkban 2019. január 24-25-26-án. Több helyszínen, sok fellépővel és sportprogrammal zajlanak majd az események: ingyenes síoktatás, koncertek, látványos bemutatók, családi műsorok.
jan. 24
11:06
Orbán Viktor kormányzati segítséget ajánlott a budapesti kollégiumtűz kárelhárításához (Igényesférfi.hu)
A magyar miniszterelnök az együttérzéséről biztosította Szabó István református püspököt és felajánlotta, hogy a kormány segítséget nyújt a károk elhárításához és az épület rendbetételéhez.
jan. 24
11:12
Új motorokat és alapos okosítást kapott a Ford Ranger (Autónavigátor)
Újabb frissítésnek vetették alá a Ford Rangert, és bár elsőre furcsa, hogy nem úgy néz ki, mint az amerikai, az új motorkínálat miatt nem lehetünk csalódottak.
jan. 24
11:12
Új kamattámogatású hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca (Agrofórum)
Az agráriumban szükség van kamattámogatású hitelezési programra, hiszen az Európai Unió mezőgazdasági fejlesztésre fordítható forrásai ebben a fejlesztési ciklusban már gazdára találtak - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
jan. 24
11:15
Így bulikázott a milliomos Dancsó (Kreatív Online)
A Videómánia egymilliós feliratkozószámát ünnepelték a Special Effects csapatával.
jan. 24
11:17
Többszázezer orosz kormányzati emailt fog kiszivárogtatni egy szervezet (Kreatív Online)
Az iratok bizonyítékot szolgáltatnak például az oroszok ukrajnai fedett hadműveleteire is.
jan. 24
11:18
Fontos levelet küld ki az eszközkezelő (Infostart)
A Nemzeti Eszközkezelő megkezdi az ingatlanok visszavásárlásáról szóló tájékoztató levelek postázását - közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya.
jan. 24
11:18
Tisztifőorvos: a gyermekek között jobban terjed az influenza (ATV)
Eddig 19 közösségi járványt jelentettek.
jan. 24
11:18
Őrizetbe vették a volt skót miniszterelnököt (444.hu)
Alex Salmondot szexuális zaklatás gyanújával vizsgálják.
jan. 24
11:18
Áramárrekorder lett Magyarország (NRGreport)
Decemberben többször csúcsot döntött a hazai villamosenergia-fogyasztás, a növekvő kereslet mellett a hazai termelés mérséklődött tavalyhoz viszonyítva. Az elmúlt évekhez viszonyítva az egész régióban magas volt a villamos energia ára decemberben, a havi átlag alapján a magyar másnapi piac volt a legdrágább.
jan. 24
11:18
Welt am Sonntag: Spanyolország nem elég körültekintő a migrációs kérdésekben (Tiszta Jövő)
A Welt am Sonntag 2019. január 13-i számában arról számol be, hogy Spanyolország az esetek döntő többségében regisztráció vagy bármiféle hivatalos ellenőrzés nélkül engedi tovább az Európába érkező migránsokat. A fentiek bizonyítása érdekében három bevándorló útját követték végig egészen Spanyolországba érkezésüktől az onnan való távozásukig.
jan. 24
11:21
Már nem a United a világ leggazdagabb klubja (Sport365)
Királyi trónfosztó.
jan. 24
11:24
TAO-visszaélések: a komoly felelősségre vonás hiányzik (Menedzsment Fórum)
A Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendégeként kollégánk a TAO-rendszer visszásságairól beszélgetett Szombathy Pállal.
jan. 24
11:24
Soha nem fogyott még annyi áram Magyarországon, mint szerdán (Portfolio)
Január 23-án 6926 megawattos (MW) csúcsterhelést regisztráltak, amely 42 megawattal meghaladta a korábbi negyedórás hitelesített történelmi rekord csúcsértéket - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító...
jan. 24
11:24
Bakai Mátyás került a Rádió 1 élére (Igényesférfi.hu)
Bakai Mátyás lett az elhunyt Andy Vajna helyett a Rádió 1-et működtető társaság új ügyvezetője.
jan. 24
11:24
Magyarországra jött a Trónok harca egyik sztárja (SzMo)
A sorozat egyik Starkja egy videoklip forgatás miatt repült Budapestre.
jan. 24
11:30
Viorica Dancila: Az uniós határok védelmének fokozására van szükség (HírTV)
Európa legfontosabb feladatának nevezte a migráció kezelését az EU soros elnökségét betöltő Románia miniszterelnöke.
jan. 24
11:30
Segítség a betegeknek, rászorulóknak (AQUA)
Horváth Ildikó közölte: 2019-től adókedvezményt igényelhetnek az emlő- és petefészek-daganatban, a méhnyakrákban, az endometriózisban, valamint a here- és prosztatarákban szenvedők.
jan. 24
11:30
Toyota Gazoo Racing: Mindent a győzelemért! (Márkamonitor)
A Toyota tavaly és idén sosem látott sikerszériát könyvelhetett el valamennyi kiemelt motorsportban, amelyben képviselteti magát: a motorsport területén rendkívüli hagyományokra visszatekintő autógyártó 2018-ban története során immáron negyedszer (1993, 1994, 1999, 2018) hódította el a Rally Világbajnokság (WRC) konstruktőri világbajnoki címét, meg

Keresés