Az egyéni vállalkozóknak továbbra is önállóan kell benyújtaniuk az szja-bevallást, aminek elkészítését nagyban megkönnyíti a NAV által összeállított adóbevallási tervezet.
2019-ben lesz igazán érezhető a győri kapacitás bővítésének hatása a PannErgy számára, amely ugyan számos kihívással szembesült az új termelő kút kialakítása során, de egyúttal jelentős olyan tudásra, innovációra és kutatási eredményre is szert tett, amelyek a jövőbeni projektek fejlesztésénél és a meglévő projektek működtetésénél komoly értékként
A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank döntéshozói mai ülésükön nem változtattak az irányadó kamatokon: az alapkamatot 0%-on, az egynapos hitelkamatot 0,25%-on, a betéti kamatot pedig -0,4%-on hagyták. Érdekesnek ígérkezik...
Az Európai Bizottság (EB) több ügyben, egyebek mellett közútiáruforgalom-ellenőrzési rendszer, a cigarettákra kivetett adók, és a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmi értékesítésére vonatkozó szabályokat érintő kötelezettségszegési eljárást indított, vagy korábban megindított eljárását következő fokozatba léptette Magyarországg
Az Európai Bizottság több ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, a „Stop Soros" törvénycsomag miatti uniós eljárás újabb szakaszba lépett.
Tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy Li Yingqiangot, illetve a többi bebörtönzött keresztény hívőt a kínai hatóságok minél előbb szabadon engedjék.
Valójában nem az Európai Bizottság, hanem az akkori budapesti SZDSZ-es városvezetés ötlete volt, hogy az Európai Unió a budapesti dugódíj bevezetéséhez kösse a 4-es metró pénzügyi támogatását – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Fürjes Balázs számos v
Korábban olyan, szinte hihetetlen hírekről számoltunk be Önöknek, melyek szerint a Bugatti egy SUV megalkotásának lehetőségén gondolkodik. Most azonban úgy tűnik, hogy a végére értek ennek a gondolatmenetnek, és arra jutottak, hogy nem lesz emelt hasmagasságú modell a kínálatban – legalábbis a belátható jövőn belül.
Moldvai magyar furulyásra kíváncsi a világ legfontosabb zenei műhelyei közül két amerikai egyetem. Hodorog András látogatása arra is alkalmat teremt majd, hogy az úttörő magyar módszerekkel megismertessék az amerikai diákokat. A látogatásról a szervező népzenész és népzenekutató, Salamon Soma beszélt a Mandinernek.
A járműipari beruházások egyik legaktuálisabb területe, hogy az autonóm technológia milyen gyorsan és hogyan épül be a mindennapokba, melyik márka tud előhozakodni a legújabb automata fékrendszerrel, kormánytechnológiával, vagy bármely...
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el szerdától Budapesten a II. számú belgyógyászati klinikán és részlegeset a II. számú gyermekgyógyászati klinikán, így a Semmelweis Egyetem nyolc klinikáján van már teljes vagy részleges korlátozás...
Schmidt Sándor elévülhetetlen érdemeket szerzett a dorogi szénmedence felvirágoztatásában, de a kommunista diktatúra koholt vádak alapján letartóztatta. A kiváló bányamérnök élete a börtönben ért véget. Bátor volt, magyar hős.
A szakszervezet szerint szinte mindenki sztrájkol, leállt a termelés. A bértárgyaló delegáció csütörtök kora délutánig nem kapott újabb ajánlatokat az Audi vezetésétől, ezért újabb lépésre szánták el magukat. A cég vezetése szerint jelenleg a termeléskiesés nincs hatással az ellátásra.
Az ELTE két karának oktatói létszáma összesen 64 fővel csökken az intézmény tájékoztatása szerint. Összesen 64 oktató és oktatástámogató munkatársától válik meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) - derült ki az intézménynek...
Körlevelet írt Pintér Sándor belügyminiszter a tárcájának, hogy mi a teendő abban az esetben, ha ellenzéki képviselők megpróbálnak bejutni a Belügyminisztérium, vagy az az alá tartozó valamelyik intézmény épületébe – derül ki az Index birtokába került dokumentumból.
Dollármilliárdos nagyságrendben készül gázpiaci akvizíciókra az Egyesült Államokban a világ első számú olajtermelő vállalata, a Saudi Aramco. A kitermelt és exportált olaj mennyisége alapján a világ legnagyobbjának számító...
Amerikától Ázsiáig vezényelt zenekarokat a világhírű, magyar származású Gilbert Varga karmester, aki január elsejétől a Pannon Filharmonikusok egyik vezető karmestereként debütál Budapesten.
Jó hírekkel örvendezette meg a Procter & Gamblebefektetőit, miután 1,25 dolláros egy részvényre jutó tisztított eredményével a legmagasabb elemzői várakozást is megverte a gazdasági második negyedévében.
Európai statisztikák szerint a magyarok kirívóan sok pénzüket költik el élelmiszerekre. Arányosan az EU 5. legrosszabb helyén állunk e tekintetben. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, mekkora kedvezményeket realizálhatunk egy-egy hétvégi...
A kormány 34,8 milliárd forint többletforrást nyújt 2024-ig a vízügynek az öntözési infrastruktúra működtetésére, illetve 2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az AgromashExpo és Agrárgépshow szakk
Februárban új csúcsra, napi 8,179 millió hordóra emelkedhet az Egyesült Államok palaolaj-termelése - közölte az Egyesült Államok Energiainformációs Ügynöksége (EIA).
A kormány 34,8 milliárd forint többletforrást nyújt 2024-ig a vízügynek az öntözési infrastruktúra működtetésére, illetve 2030-ig évente 17 milliárd forint jut az öntözéshez kapcsolódó állami főművek fejlesztésére - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (Am) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön az AgromashExpo és Agrárgépshow szakk
ENSZ-jelentéstevő látogat Törökországba a tavaly októberben az isztambuli szaúdi főkonzulátuson meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében - jelentette be Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön az A Haber török kormányközeli hírtelevíziónak adott interjújában.